2019. november 16., szombat

Te mit vallanál be? - Könyvértékelés

Ezer éve őrizgetek Moly.hu-n egy kívánság listát, amit előszeretettel mutogatok rokonoknak, hogy onnan lehet válogatni ajándék ötletet. Szerintem vagy fél éve volt kívánság listán Colleen Hoover könyv, mondván majd megveszem, vagy kihozom könyvtárból. Közben e-könyvként olvastam egy művét, ami borzasztóan megnyert magának, de azóta nem volt szerencsém az íróhoz. Mígnem nyáron egy nagyon kedves barátnőm meglepett az írónő Confess – Vallomás című könyvével.

Akkor még nem tudtam nekiállni, de biztos voltam abban, hogy nemsokára ez a könyv fog következni az olvasási sorrendben. Hiszen amikor először olvastam az írótól, akkor is annyira magával ragadott a történet, hogy képtelen voltam letenni. Ám ebben az esetben nem egészen ez volt a helyzet…

2019. október 23., szerda

A viadal a végére ért... - könyvértékelés

Majdnem napra pontosan (egy nap eltéréssel) egy éve írtam meg Leiner Laura Iskolák Versenye trilógiájának második részéről szóló bejegyzésem. Ennek örömére, most sikerült megszülnöm a harmadik, Emlékezz rám című kötetről a posztot. Igaz, korábbra terveztem, mert a könyvet közel 3 nap alatt elolvastam ilyen ez, ha valamit nem bírok letenni és még szórakoztat is, de annyira beúsztam a munkában, hogy most jutott rá időm.

Mivel az első kötet óta közel két év telt el a mostani megjelenésig, így előtte gyorsan újraolvastam mindkét részt, hogy felfrissült emlékekkel vethessem bele magam a befejezésbe. És ezt nagyon is jól tettem, hiszen így sokkal jobban fel tudtam venni a verseny fonalát, jobban bele tudtam élni magamat. Na, de mibe is?

2019. szeptember 29., vasárnap

Az elhamarkodott visszaigazolás - könyvértékelés

Általánosságban szoktam figyelni a könyves újdonságokra. Moly.hu, Librin, valamint olvasós csoportokban szoktam szörfölgetni. Ha jól rémlik, egy Libris kívánság lista frissítés során bukkantam rá Laura Marshall könyvére. Aztán utána olvastam Molyon értékelést, valamint a csoportban is foglalkoztak vele, így arra jutottam, hogy miért ne adnék neki egy esélyt? Meg fel is keltette az érdeklődésemet, megtetszett az Ismerősnek jelölt.

Nem tudom miért, de az utóbbi időben sorra olyan könyvekbe „tenyerelek bele”, amik annyira jónak ígérkeznek, és annyira nagyon csalódok is bennük. Sajnos azt kell, hogy mondjam, itt is ez történt.

A történetet elkezdve, szinte pár oldalt követően egyre inkább olyan érzésem volt, mint anno A lány a vonaton műnél. Olvastam, de mintha mázsás súly nyomott volna végig, annyira lehangolt az egész… Aztán ez párosult azzal, hogy elkezdtem unni is az egészet.

2019. augusztus 25., vasárnap

Elszállt az Asher-köd - könyvértékelés


Ismét egy olyan könyvről olvashattok nálam, amit egy Molyos értékelés során találtam meg. Aurora Rose Reynolds nevéről még nem hallottam, de valahogy a November előtt borítója és sejtelmes fülszövege felkeltette érdeklődésemet. Egyébként egy sorozat első részéről van szó.

Nemrég egy hatalmas Libri akció keretében ezt is megtaláltam fél áron, úgyhogy ott volt az alkalom, lecsaptam rá egyből plusz még egy régebbi könyvre, amit nézegettem, meg egy ajándékra is így semmi akadálya nem volt már, hogy olvashassam a kinézett könyvet. Vagyis, előbb olvastam egyet Marival, aztán utána jöhetett ez.