2015. május 28., csütörtök

Az éhezők viadala - A kiválasztott 1. - film értékelés

Nem igazán terveztem mostanában filmet nézni, sőt könyv közelébe se menni, ugyanis vészesen nyakamon a vizsgám utolsó része... Mára ott tartok, hogy teljesen kikapcsolt az agyam, így gondoltam lazításként megengedem magamnak a filmezést. A Kiválasztott-at könyv formájában már kivégeztem előző héten, így soron következik a film adaptáció.

Mivel a befejező részt két részletben viszik mozi vászonra, a könyv első feléből kiindulva egyáltalán nem várok sokat ettől a filmtől. A szereplők maradtak a régiek, bemutató alapján először azt hittem, hogy Jennifer Lawrence szinkronhangját az előző két film után lecserélték (fel is háborodtam), de utána néztem és kiderült, hogy csak félrehallottam. Letöltés után belepörgettem egy kicsit a filmbe, a stáblista elején megláttam, hogy Philip Seymour Hoffman emlékére dedikálták. Egyből gugliztam, hiszen a második része csak idén fog kijönni és a Plutarch-ot alakító színésznek abban is lenne szerepe. Wikipédián még kiírták a nevéhez ezt a filmet is, szóval lehet a jeleneteit leforgatták már. Majd meglátjuk novemberben. Egyébként meg rest in peace Philip! A mozi egyik plakát verzióján a szereplők sorakoznak fel, a másik verziót pedig már a könyv új fedlapja alapján ismerhetik az olvasók. Az eleje szerint nem passzol a filmhez, hiszen nem sok történés és "lángolás" van benne... 

Egyébként nem akarom ennyire leírni a filmet első vélemény alapján, de hát na, olvastam a könyvet.

2015. május 21., csütörtök

A Fecsegőposzáta végre szárnyalt - könyvértékelés

Karácsonykor, vagyis inkább februárban indult el a nagy Éhezők Viadala függés nálam. Valahogy szerencsém volt eddig, hiszen a második részt Glamour-napokon kedvezményes kuponnal szerezhettem be olcsóbban, 15-20% kedvezménnyel. Körülbelül minden létező könyves áruház oldalán regisztrálva vagyok, az Alexandránál még hírlevelekre is feliratkoztam. Múltkor pont rákattintottam egy ilyen hírlevélre. Agave könyvkiadó könyveire volt 35% kedvezmény. Gyorsan végiglapoztam a kínálatot, és megörültem, amikor megláttam, hogy az Éhezők Viadala trilógiára is van engedmény. Netes volt a kedvezmény, így kihasználva ezt, meg is rendeltem. Boldog voltam, hiszen így a teljes sorozat felkerülhet a polcomra. Érdemes hírlevelekre feliratkozni, ugyanis folyamatosan küldik az aktuális ajánlatokról a tájékoztatást. :)

Új, film alapján készült borítóval kaptam a könyvet, bár a sima fedőlapos verzióban kicsit jobban tetszik (nem tehetek róla, gyengém a kék szín...). A sorozat eddigi új borítói közül ez jön át nekem a legjobban, szép és igényes. Az angol cím esetén három napon keresztül agyaltam, hogy a Mockingjay-ből hogy lett Kiválasztott. Aztán amikor láttam egy angol feliratos gif-et, leesett, hogy a Mockingjay mit takar. Szerintem a Fecsegőposzáta vagy simán az eredeti angol cím jobban passzolt volna a könyvhöz.

Előre szólok, hogy ennél a történetnél kb. 4 alkalommal írtam a posztot újra, de nem tudtam ennél szűkszavúbb lenni. A spoilerért bocsi, aki nem olvasta, illetve a Kiválasztott első filmjét látta, inkább nézzen vissza év vége fele.

2015. május 12., kedd

Az éhezők viadala - Futótűz - film értékelés

Tegnap este nem bírtam letenni az utolsó 30 oldalnál a könyvet és a vége miatt úgy voltam, hogy ma amint lesz szabadidőm mindenképp meg kell néznem a második részét a filmnek. Az első könyv és film egyaránt tetszett, a második kötet pedig még inkább, így jó reményekkel álltam neki a mozinak.

2013 novemberében volt a premierje Magyarországon ennek az adaptációnak. A szereposztás megmaradt, az új szereplők számomra szintén nem túl ismertek, de hát ez most sem jelent semmit. A plakát követi az előző vonalát, vizuálisan szépen ki van dolgozva ez is. Egy eredeti szinkronos előzetest láttam a filmhez, ami nagyon felkeltette az érdeklődésem. Viszont elég szolid részeket raktak bele. Én felcsigázás gyanánt beleraktam volna pár jelenetet a Nagy Mészárlásból is.

Az első képkockákban Katniss révetegen mereng az erdőben, majd Gale barátja visszarántja a valóságba. A vadászás alatt lány elenged egy nyilat egy pulykára, ami végül egy emberbe fúródik.. Na várjunk csak, mit keres az erdőben egy ember rajtuk kívül?? A fiú magához rántja és megnyugtatja. Szóval így jelenítették meg Katniss viadal óta jelenlévő tévképzeteit a rémálmok formája helyett. A srác nem játszadozik, hamar lekapja a lázadó amazont. Tetszett, hogy ezt így a filmben külön megmutatták, nem csak úgy derült ki, hogy az elnök felveti Katniss-nek, hogy ő amúgy erről tud ám, hiába sunyít. Az otthonában Snow elnök úrral a beszélgetés elég drámaira sikeredett, jó kis videós alátámasztásokkal. A lánynak igazából ideje sincs feleszmélni, mert megjelenik az arany hajú Effie a stylist gárdával és kezelésbe veszik. Hogy oda vannak a stylistok Katniss-ért, meg Prim-ért, amikor a kislány feltűnik. Az elején annyira nem voltak szimpatikusak, de ebben a filmben egész kedveltem őket. Ezt követően élőben leadják a nagy találkozást a szerelmeseknél. Ha jól láttam, Katniss lerántotta Peeta-t (mert így romantikusabb, vagy mi?), majd megcsókolta. Peeta ekkor szinte az arcába köpte, hogy majdnem elhitte a csókot. Ez vajon vonatkozhatott a Gale-lel való csókolózásra is?

Elvitt mindent, mint egy Futótűz - könyvértékelés

Az első könyv, valamint a film megnézése után alig vártam már, hogy a kezembe vegyem Suzanne Collins trilógiájának második kötetét. Glamour-napokon idén is jelen voltam, és kihasználva a kupont beszereztem a folytatást. Mivel időközben elkezdtem egy másik könyvet így ez váratott magára. Úgy terveztem, hogy a vizsgáim miatt most nem nagyon fogok olvasni, de hát egy jó könyv nem várhat ennyit és pihennem is kell valamikor.

Ez a könyv is nagyon szép és stílusos borítót kapott. Tetszik a színvilág, illetve az is, hogy visszatért az első részből megismert fecsegő poszáta. Erről a kötetről nekem lemaradt a védőborító (vagy hogy hívják), ami néha nagyon idegesít, de javarészt szeretem, mert inkább az sérüljön, mint a könyv maga.

2015. május 1., péntek

Túl habosan - könyvértékelés

Tavaly nyár végén megindultam, hogy veszek egy új könyvet. Hosszasan böngésztem a könyváruházak weboldalán, emlékszem a laptopom képernyőjét körberagasztottam post-itekkel, hogy átlássam a lehetőségeket. Fülszöveg alapján szűkítettem a listát három könyvre, mondván legyen valami más opció, ha esetleg nincs a boltban a választott könyv.

Vásárláskor meg is találtam azt a könyvet, amit eredetileg akartam, így egyből meg is vettem. A Hab a tortán Fejős Éva könyvtárának egy kötete, ami felkeltette az érdeklődésem fülszöveg alapján. De a könyv olvasása során csalódtam.

Az első olyan posztom, ami egy félbehagyott könyvről szól, szóval nem garantálom a szokásos hosszúságot...

A könyv három szálat mutat be. Mindhármon egy adott szerelmet kísérhetünk végig, annyi eltéréssel, hogy a három nő három különböző korosztályt képvisel. Ez elég érdekesnek ígérkezett számomra, aztán valahogy ellaposodott a dolog.