Rövidsége miatt még pont belefért az április havi olvasmányaim közé. Addig félretettem a Zodiákus Akadémiát is. Sally Rooney írótól eddig nem olvastam semmit, viszont ezt a könyvét többször láttam már ajánlóban. A tartalma is meggyőzött, így gondoltam akkor ideje neki kezdeni. A Normális emberek rövidke kötete két útkereső fiatalról szól. De nem a hagyományos módon van mindez bemutatva.
Az elbeszélés elején megismerkedhetünk két középiskolás fiatal, Marianne és Connell hétköznapjaival. Ugyan egy iskolába járnak, de Marianne inkább háttérbe húzódik, tart attól, mit mondanak róla társai. Connell anyukája Marianne családjánál takarító, így kerülnek közelebb egymáshoz a fiatalok. Két külön háttér van mögöttük, Marianne gazdag családból származik, ám visszahúzódó, Connell pedig szerényebb körülmények közül érkezik, de szeretik az iskolatársai. A kapcsolat lassan épül fel köztük, de nem a klasszikus, romantikus módon tálalja az író ezt. Inkább megtartják maguknak a viszonyukat, és a testiség kerül előtérbe ugye, a serdülők és a hormonok. Úgy hozza az élet, hogy egy egyetemre is kerülnek, de valahogy elsodrónak egymástól. A véletlen helyzetek összesodorják ugyan őket, de nem igazán taláják helyüket az életükben, hiába választanak párt maguk mellé. Valahogy ott motoszkált bennük, hogy valami nem az igazi.
Ahogy olvastam, azt éreztem, hogy Marianne életével nincs rendben nagyon sok minden. Hiányzik az a biztonságos közeg, amiben nyugalmat találhatna. Utal többször arra, hogy tart attól, mit gondolnak róla mások. Közben említést tesz arról, hogy apja milyen indulatos volt, és hogyan bánt a családjával. Ennek lelki sebeit hordozza magában, és bátyja is nyomást tesz rá, újra és újra feltépve ezeket a sebeket... Marianne egy picit biztonságban érzi magát Connell mellett, de nagyon látszott, hogy nem tudja, hogyan kell szeretni és szeretve lenni. A könyvben két kapcsolatot is kísérhetünk végig a lány esetében, mindegyik máshogy tanulságos, de ugyanazt a mintázatot mutatja. Az utolsó oldalak megadják a kegyelem döfést, aztán útjára engedték az olvasót, hogy ülepedjen benne a történet. Mert van minek.
,,Sok jót tettek egymással. Tényleg, gondolja, tényleg. Az emberek tényleg meg tudják változtatni egymást."
A regény írásmódja nagyon furcsa volt számomra. Nincsenek benne párbeszédek, nem a klasszikus módon ábrázolja két fiatal kapcsolatát. Mintha végig a két főszereplő belső érzéseit éltem volna meg, olvasóként. Nekem sokáig tartott ezt a fajta elbeszélést megszoknom. Viszont ez teremtett egyfajta nyomasztó érzést végig, olvasás közben. Ha az nem lenne elég, hogy súlyos témákat boncolgat a mű, mint például az iskolai zaklatás, családon belüli bántalmazás, önértékelési problémák, még rátesz egy lapáttal ezzel a nyomasztó írásmóddal. Marianne karakterén keresztül nagyon jól van bemutatva, hogy mit okozhat a túlzott megfelelési kényszer, a környezet megítéléséből fakadó, olykor hamis elvárások milyen módon ronthatnak az ember önértékelésén. Marianne egy megtört mintát vitt magával, ami végigkísérte az egész életét. A könyv az utolsó oldalakon bevitte a végső csapást a lánynak, és a olvasónak is egyaránt. Ezt a mintázatot hivatott Connell megtörni, ami azért elég sokáig tartott. Én kicsit mérges is voltam a karakterre, nekem nagyon sokszor adta a töketlen szereplőt. Tinédzserként ezt még elnéztem, hiszen abban az időszakban az ember nagyon sérülékeny, nincs még kifejlett személyisége. Viszont felnőttként már nem igazán értettem a habozását.
A könyvben többször felmerül, hogy mi tesz minket normális emberré, olyanná, mint a többség. A két fiatal ezzel küzd meg, sokszor saját gondokat maguk elé állítva. Kezdve az iskolai közegbe való beilleszkedéssel, majd jött az egyetem, és a párkeresés. Valahogy nem éreztem úgy, hogy erre a kérdésre megfelelő választ találtak, de lehet ez nem is gond, hiszen ez mindenkinek mást jelent.
Nem éreztem annyira magaménak ezt a könyvet. Nem igazán láttam a karakterek fejlődését, nem adtak választ a felmerült kérdésekre sem. Olykor csapongónak is hatott nekem ez a rövid könyv. Lehetséges, hogy én nem voltam most hangulatban, de valahogy nem találtunk egymásra a művel.
F.
Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.
Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak.
Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség.
Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.
Sally Rooney Dublinban él. A Normális emberek a második regénye, amelyet jelölték a 2018-as Man Booker-díjra.
Első, Beszélgetések barátokkal című kötetével 2017-ben elnyerte a Sunday Times/PFD fiatal írók díját. A Stinging Fly című, félévente megjelenő irodalmi magazin szerkesztője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése