Rólam és a blogról

Hello Kedves Olvasó!

Üdvözöllek szerény kis blogomon! Tematikát tekintve, elsősorban könyvekkel, aztán mellette néhol filmes adaptációjukkal, esetleg sorozatajánlással foglalkozom az oldalon.

Ez lennék én, jobb napjaimon
"Még egy könyves blog?" - merülhet fel benned jogosan a kérdés. Hiszen ma már rengetegen foglalkoznak ezzel a műfajjal bloggerként. Igen, én is beálltam a sorba, és szeretném kicsit bemutatni honnan indult ez a számomra abszolút szerelem projekt 2015-ben.

Viszonylag korán, általános iskolában már közel állt hozzám az írás, akkor egy barátnőmmel különböző fanfiction-öket ezeket még nekem is fáj visszaolvasnom írtunk egymásnak, illetve saját magunk szórakoztatására. A kötelező olvasmányok mellett néha napján olvastam ifjúsági könyveket, de ez elenyésző volt akkoriban. Középiskolában kollégista lettem és szép lassan visszakúszott életembe az olvasás szeretete. Mérföldkőként tekintek ebben Lakatos Levente Barbibébi című könyvére, ami mai napig egy viseltes, ám annál nagyobb kincse a polcomnak. Összespórolt kis zsebpénzemből vásároltam a könyvet, amit egy kutakodás során találtam véletlenül egy könyves bolt honlapján. 2013 májusában regisztráltam a Moly.hu oldalra (itt lehet követni egyébként @f_fancsu néven), ahol minden olvasásom végeztével igyekeztem megosztani értékelés formában az aktuális könyv által kiváltott érzéseimet. Később ez kiforrott odáig, hogy egész hosszú, tartalmas vélemények születtek, amiket posztoltam a személyes Facebook profilomra. Ismerősöktől, családtagoktól érkeztek visszajelzések, hogy jó véleményeket formálok. Mindig is szerettem írni - akár iskola keretek között, akár magamnak - de más formában sosem foglalkoztam vele.

2015 februárjában, amikor megnéztem a Szürke ötven árnyalata mozifilmet, arra gondoltam, hogy valahol teret kellene adnom a hosszabb véleményeimnek. Így jött a blog ötlete. Kicsit bátortalanul, ám annál nagyobb lelkesedéssel fogtam bele. Szóval megszületett A little book and movie blog. Tudom, nem jól használtam a mennyiség jelzőt a címében, de ez már így marad. Azóta egyengetem a honlapot, kisebb nagyobb megszakításokkal, hiszen olykor nem úgy alakult az életem, hogy kellő időt tudtam szentelni az olvasásnak... Van, hogy pik-pak elkészül egy bejegyzés, van hogy heteket ülök rajta, mert nem tetszik úgy, ahogy megírtam. De szeretek ezzel szöszölni. A könyvekről készült képeket magam fotózom és editálom, régi hobbimat, a fotózást segítségül hívva. 2019-ben elindítottam egy Instagram oldalt külön a blognak, és a könyveknek szentelve - ezt @alittlebookandmovie néven találjátok.

A blog történelmének csúcspontja egyértelműen az volt, amikor kedvenc íróm, Lakatos Levente, a Szigor II. kötetéről írt véleményemet megosztotta az írói oldalán. Nem hittem a szememnek, amikor visszaköszönt az oldaláról az én írásom. Természetesen minden egyes megtekintésnek nagyon örülök, akár legyen egy poszton 11 ezer megtekintés, vagy 8.

Köszönöm, ha Velem tartasz az élményeimben! Ha elmented a blogomat, értesülhetsz az új bejegyzéseimről. Bal oldalt találsz különböző gombokat, amiknek segítségével nyomon követheted a friss posztokat, de akár e-mailt is írhatsz bármilyen észrevétellel kapcsolatban nekem, itt

Jó szórakozást és kellemes olvasást kívánok! :)

Fanni