Elátkozott sorsok - könyvértékelő

Miután július elején befejeztem a Zodiákus Akadémia negyedik részét, és elolvastam a kiegészítő novelláját is, teljes lázban égtem az augusztusi megjelenésig. Főleg, hogy az írónők olyan kérdéseket hagytak nyitva a kötet végén, hogy a falat tudtam volna kaparni. Szóval még az olvasás közben előrendeltem az ötödik részt, és alig vártam a megjelenést! Hát, kicsit csalódott voltam a kiadóban, hiszen hiába volt az előrendelés, egy bolti vásárlással előbb hozzájutottam volna a kötetekhez... A megjelenést követő harmadik nap kaptam kézhez, ugyan nem siettem sehova sem vele, de furcsának tartottam, hogy így az előrendelés nem igazán számított.

Őszintén, a korábbi befejezés után lövésem se volt, hogy Caroline Peckham és Susanne Valenti mivel fog letarolni az Elátkozott sorsokban, de erre az 1000 oldalas élményre nem voltam felkészülve! Csak reméltem, hogy nem fog alábbhagyni az a lendület, amit a korábbi kötetekben megkaptam.

Az Árnyhercegnő olyan befejezést kapott, hogy bíztam abban, ez a rész rögtön az elején meg is válaszolja az ott történt dolgokat. Így is volt, a feszült lezárást csillapította a kezdés hellyel-közzel, és onnan vettem fel a fonalat, ahol annak a cselekménye véget ért. Az ikrek igyekeznek szembenézni a megpróbáltásokkal, nem csak a akadémia falai között, hanem a magánéletükben is. Tory az előző részben rendesen kiakasztott, az elején itt sem volt másként. A csillagok átkától szenvedve élte a napjait, Darcy próbálta meg tartani benne a lelket, és egyúttal a sötétségtől is visszahúzni. Mert bánatában az árnyak még csalogatóbbá váltak. Érdekes ez a játszma, hiszen Tory nagy hangsúlyt fektetett a szabad akaratára, amiért elutasította a csillagok által szánt sorsot. De ezzel pont, hogy saját, és Darius szabadságát pecsételte meg, hiszen a csillagok mindent elkövettek, hogy az átok igazán érvényesüljön köztük... Közben Darcy próbálja kiélvezni a pillanatnyi nyugalmat: titkos találkái nem sikerülhetnének jobban, és igyekszik a rendjük tanulmányozására is időt szánni. Úgy éreztem, hogy az előző kötet vége után kijár a boldogság neki. Aztán bumm, egy akkora fordulattal vágtak pofon a szerzők, hogy csak kapkodtam a fejemet, és nem értem még mindig ezt a húzást a részükről...

Tényleg nem számítottam arra, ami ebben a könyvben történt! A lányok körül konkrétan minden darabokra hullott, amire addigra azt gondolták, hogy felépítették az akadémián töltött idejük alatt... Mindent megátkoztak körülöttük a csillagok, miközben a nimfák egyre közelebb csörögnek a határokon, és egy kitörő háború felé sodródnak. Lionel egyre elvetemültebb, rendesen megőrült az öreg Acrux. Agyára ment a sárkány vér, vagy nem tudom már. Miután elborult szövetség alakul ki közte és az Árnyhercegnő között rendesen viszolyogtam ezektől a jelenetektől, már beteges volt, minden csak rosszabb lett. Több jelenet mutatta meg, hogy mi zajlik az Acrux birtokon, nem csak Xavier szenved a házban, de édesanyjuk is. Vele kapcsolatban mindig olyan érzésem volt, hogy miért van a történetben, amikor bólogatós kutya szerepe van, de aztán jött egy meglepő csavar, és minden értelmet nyert!

Az iskolai eseményekben is voltak érdekes részek számomra. Új tanárt kaptak az ikrek, akinek feltett szándéka tönkretenni őket és szerintem ő még tartogatni fog meglepetéseket a továbbiakban, valamint a pitball meccs és szurkolás is hozott szikrát a sztoriba. Tory amennyire ellene volt a szurkoló csapatnak, annyira beletette magát. Az elemiharc órák érdekesen voltak megjelenítve, nekem nagyon tetszettek, azon felül hogy nyilván ott is volt feszültség bőven a szereplők között.

,,– Nincs evés az órámon! – mordult rá Orion […].
– De hát Tory Vega is eszik! – panaszkodott.
– Az sem érdekel, ha Tory Vega hátul saját pékséget nyit, és Polarist használja sodrófaként, most maga van soron, Corbin – vágta rá Orion, én pedig elfojtottam a nevetést, miközben Toryval összenéztünk, ő pedig elmosolyodott.’’

És akkor térjünk ki a könyv legvégére. Gyakorlatilag ELDOBTAM AZ AGYAMAT olvasás közben! Valami zseniális volt az íróktól azt meglépni, hogy az alapból esemény dús, feszült cselekményt még tovább csavarják folytonos nézőpont váltásokkal. A rövid fejezetek, és az, hogy egymásnak adták át a stafétabotot a szereplők az elmesélésben csak tovább fokozta a feszülséget. Lionel eleve túl messzire ment már, mindazok mellett, amilyen felfedezéseket tettek a fiatalok az ő esetében, de aztán az ő tette teljes mértékben felrobbantotta a könyv lezárását! Derült égből villámcsapás volt az egész, és rengeteg kérdést elindított bennem.. Többek között azt is, hogy mi lesz ezek után Darcy-val, vagy hogyan tudta ezt tenni a saját fiával Lionel?! Húúúú....

A karakterek most lettek szerintem igazán kibontva. Bár, tuti, hogy nem mindenki, hiszen valaki még csak most kapott szerepet jobban. Például meglepő volt számomra Catalina Acrux, ugyan valahol kézenfekvő volt az ő esete, Lionelt ismerve. Mint említettem, az elején totál kiakasztott Tory. De a végére kapott egy kis fejmosást, amit érdekes módon átgondolt saját maga is, onnantól elkezdett teljesen más irányba fejlődni. És vele helyet cserélt a testvére egyenes úton, hiszen Darcy totál úgy viselkedik, mint egy óvodás. Oké, értem, hogy mekkora csapás érte, de ez a viselkedés gyerekes volt tőle. Nem hittem volna, hogy valaha leírok ilyet, de az ötödik kötetre eljutottam oda, hogy team örökösök! Ha valami meglepett, na ez igazán! Konkrétan nem csak Darius ügyében, keresték közösen a megoldást, de a végére már ahhoz fogtak össze, hogy segítsék a Vega ikreket, és közös célra jutottak. Remélem ez innentől azt fogja eredményezni, hogy ritkul köztük az adok-kapok szivatás, mert én már nagyon untam ezeket az előző részben. És ha már Darius... Az első részben is valamennyire szimpatikus volt számomra, ami folyamatosan épült. De hát ebben a kötetben a sárkány seggfejből szépen kezdett átváltozni a sebezhető, érzésekkel bíró tündérré! Hát imádtam az ő jeleneteit, nem csak a családjával, de Tory-val is, akármennyire átkozták őt a csillagok. Aztán érdekes volt még Gabriel szála is. Sajnáltam, hogy ő nem kapott nagyobb szerepet, ha már így felépítették a hátteret neki.

Összességében nagyon élveztem ennek a résznek az olvsását! Az külön jó pont volt, hogy a kiadó két kötetre bontotta a regényt. Az első kötetet kicsit lassúnak éreztem, viszont a második már teljesen beindult. A szereplők fejlődtek, jobban kinyíltak, talán erre a részre érkeztek meg igazán! A cselekmény a második részben bepörgött, tartogatott olyan éles váltásokat, amire korábban utalásokat sem kaptunk - például a Birodalmi Csillag -, és pont emiatt ütött akkorát az egész! A lezárást ítélve nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog elénk tárni a következő rész.

Amire már nem kell sokat várnunk, hiszen november 19-én érkezik az Éjsötét trón! Viszont engem annyira bepörgetett, hogy komolyan elgondolkoztam, hogy nekiállok inkább angolul. Bár sajnos ennyire még nem haladt előre az angol tudásom, hogy egy közel 750 oldalas könyvet végigolvassak...

F.

Caroline Peckham, Susanne Valenti: Elátkozott sorsok - Zodiákus Akadémia 5.
Cursed Fates - Zodiac Academy 5.
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2026.
ISBN: 9786151110522
1024 oldal

A csillagok elátkoztak minket.

A Zodiákus Akadémián történt pusztító események után szembe kell néznünk könyörtelen valóságunkkal.

Lionel a megsemmisítésünkre tör, a nimfák az összes tündér elpusztításán dolgoznak, nekünk pedig valahogy túl kell élnünk minden egyes napot, és kivívni a helyünket ezen az átkozott világon.

Minden széthullóban van, vagy már szét is hullt. Minden sarkon halál leselkedik ránk, hogy magával ragadjon engem és a testvéremet. De közösen legyűrjük az ellenünk törő sötétséget.

Hiszen minket tűzben kovácsoltak. És lángjaink sosem hunynak ki.