2015. szeptember 26., szombat

Hogy ne csak mindig regény legyen - könyvértékelés

Az előző posztban említettem a Libri csomagom egyik tagját, ez lett volna a Márai klasszikus. Másik könyv szintén egy regény, de arról később lesz szó. Az utolsó darab pedig egy verses kötet.

Régen valahogy nem vonzottak a verses kötetek. Közösségi oldalakon barangolva néha belebotlottam pár soros szösszenetekbe, amelyek előtt szám is volt mindig. Először nem igazán érdekelt, de valahogy egyre többször jött szembe velem ilyen szöveg. Tumblr-ön kép formájában is találkoztam ilyenekkel, majd miután a posztok alatt megláttam, hogy kihez tartoznak ezek a gondolatok, rákerestem. Szóval valahogy így bukkantam rá Simon Márton Polaroidjaira. Azóta már többször végiglapoztam a könyvet. Egyik éven rákerestem az költő korábbi műveire, így jutottam el a Dalok a magasföldszintről című első verses kötetéhez. Ezt teljesen átszellemülten olvastam az éjszakában, miközben jelölgettem azokat a verseket, amelyek megfogtak. Nos, valahogy így kerültem közel a kortárs költők köteteihez.

Závada Péter nevével párszor találkoztam már korábban, láttam pár embernél, hogy olvassák. Ezt a könyvet is felfedeztem a Libri ajánlatában, gondoltam ha már vers és kortárs, lehet tetszeni fog. Az Ahol megszakad 1500 forintos áron mozog, így ajándék volt a két könyv mellett. Egy sérülést elszenvedett a könyv, ugyanis a borítója kicsit felszakadt, ahogy húztam le róla a 2+1 matricát (ezért sem szeretem túlzottan ilyenkor a könyvek felmatricázását...), de ennyi baja legyen csak...

Csonkig égett minden bennem - könyvértékelés

Hát... Eléggé szégyellem magam. Június végén volt egy poszt. Meg egy olvasás kb. június eleje óta félben van. 5 hétig dolgoztam, az olvasásra nem sok időm maradt, de itt az ideje visszarázódnom. Ennek örömére meglátogattam a Libri könyváruházat, ahol két teljes hónapig, augusztus végéig volt 2+1 akció. Huhú! A honlapon ki is néztem három könyvet, amikről nemsokára érkezik is a poszt (meg az Útvesztőről is, amint befejeztem). Úgy terveztem, hogy a posztomban vásárlásra buzdítalak Titeket, de mivel nem végeztem a könyvvel augusztus végéig, így ez elmarad. Egyébként szerintem érdemes a Libri oldalán regisztrálni, mert szerintem mindig nagyon jó akciók vannak náluk! Nézelődésre fel! :)

A hármas csomagom egyik szereplője Márai Sándor műve. Az íróval talán irodalom órán találkoztam még a Halotti beszéd kapcsán. Munkásságáról nem nagyon tájékozódtam akkor. A gyertyák csonkig égnek című kötetét is megláttam a listán, gondoltam adok neki egy esélyt, hiszen jó kritikákat olvastam róla. Meg amúgy is annyira szép a könyv védőborítója, alatta pedig egy szimpla, vörös fedlap van. Ahogy fellapoztam, örömmel láttam, hogy egy szalag szolgál könyvjelzőül benne. Mindig is vágytam egy ilyen könyvre!