2015. december 30., szerda

2015-ös év könyvekben és egy kis intro a jövő évhez

Így az év végével úgy gondoltam összeállítok egy év kedvencei bejegyzést. Az idei évben olvasott, számomra legjobb könyveket tervezem felsorakoztatni ide, hármas rangsorban. Nos, akkor lássuk!

3. hely
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés éve: 2013.
494 oldal

Halogattam rendesen az olvasást, de végül kellemesen csalódtam. Aztán egyik nagy kedvencemmé vált. Két legyet ütöttem egy csapásra ezzel a regénnyel, hiszen az írótól ez az első könyv, és egyben krimi kategóriában is az első, amit olvastam. Szerintem nemsokára megpróbálkozok egy másik művével is, hátha az is hasonlóan megnyer, mint ez.
Véleményem szerint ez egy fordulatos, remek témával foglalkozó könyv. Bepillantást nyerhetünk egy illatspecialista világába, valamint izgulhatunk egy nyomozás rejtelmein. Én élveztem, bátran ajánlom a krimi szerelmeseinek, vagy azoknak, akik szeretik a mozgalmas, fordulatos történeteket!

2015. december 24., csütörtök

Kellemes ünnepeket! :)

Egy külön kis poszttal is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy látogatjátok és néha napján olvassátok is a bejegyzéseimet!

Amikor februárban elindítottam a blogot, csak hirtelen fellángolás volt, nem gondoltam volna, hogy kitartóan fogom csinálni. Aztán jöttek a könyvek, az olvasások, valamint az értékelések kisebb nagyobb szünetekkel, és hála Istennek azért olvasóim is akadtak mindig.
Folyamatosan figyelem, hogy egy-egy véleményemet mennyien olvassák, illetve azt, hogy a blogot milyen gyakorisággal nyitják meg.

Jelenleg 755 megjelenítésnél jár a kis oldalam! A legnépszerűbb bejegyzésem továbbra is a Szürke ötven mozihoz, valamint könyvhöz kapcsolódik, de ezek mellett Lakatos Levente két könyvéről is szívesen olvastatok szép számban. Ezúton is nagyon köszönöm nektek ezt a statisztikát, hiszen amikor életre keltettem ezt a projektet, nem is álmodtam volna ilyen számokról! Köszönöm!!

Hatalmas köszönettel és annál nagyobb szeretettel kívánok minden kedves olvasómnak nagyon boldog, békés karácsonyt! ♥ Örüljetek az ünnepnek, egymásnak, szeressétek a másikat, meg egyetek sok bejglit, és persze olvassatok sokat! ;)

Fanni

U.i.: Remélem jó pár könyv lapul a karácsonyfa alatt nálatok. Nálam ez figyelget a fa alatt. Szóval nemsokára jövök!


Második rendhagyó poszt - Aranyélet

Valamikor nyár környékén volt egy rendhagyó posztom, amit egy sorozatra építettem, mégpedig a Royals-ra (most linket nem szúrok be, keressétek meg az oldalsávban a júniusi posztok között). Gondoltam írok róla egy ajánlást, mert annyira megtetszett. Időközben a sorozatnak a második évada is elindult. Ezzel akadtak problémáim a felirattal kapcsolatban, de most nem erről lesz szó. Hanem egy újabb sorozatról.

Szóval itt van ez az Aranyélet. Nem jellemző rám az nagyon, hogy leüljek a TV elé. De néha belefutottam egy reklámba. Vagy plakátba. Vagy netes felületen hirdetésbe. Bárhol. Annyira szétpromózták ezt a sorozatot, hogy egyszerűen szerintem nincs olyan ember aki legalább egyszer ne futott volna bele egy reklámanyagba róla. Hidegen hagyott. Mert beskatulyáztam. Valahol említettem szerintem, hogy én kóros magyar utálatban szenvedek. Olyan téren, hogy nem igazán vagyok befogadóképes a magyar "művészekkel" kapcsolatban. Jöhet a fricska, hogy az előző poszt (meg a következő is) magyar író könyvéről szól. Jó, Levente könyveivel szerencsét próbáltam. Meg Simon Márton vagy Závada verseivel is. Aztán megszerettem őket. Vagy ott van még Leiner Laura pár műve, vagy Réti krimije. Jó nem szaporítom a szót, vagyis mindegy, mert itt véget is ér a "magyar szerzők könyvei a polcomról" című rovat. Próbálkoztam más íróval is (például Vass Virág), de nem jött be. Mindegy is, ez a személyes kis dolgom, skatulyám, nevezzük bárminek. De most elvonatkoztatva a könyvektől ugrok a filmekre. Találkoztam már "egyszer megnézem, aztán annyi" kategóriájú magyar filmmel. Sablonos, amerikai koppintások. Egy kalapba mehet szinte mindegyik. Összesen két magyar film fogott meg, amiket bármikor újranézek. Ennyit erről... Tehát így voltam ezzel a sorozattal is. Magyar, saját gyártású, a csapból is a promo folyt, ergo nem voltam rá kíváncsi. Aztán mégis.

2015. december 13., vasárnap

Doromboljunk újra! - könyvértékelés

Anno, még a blog indulásakor volt egy posztom Lakatos Levente utolsó könyvéről, az Aktusról. Igaz, nem akkor olvastam aktuálisan, de úgy éreztem, hogy erről a regényről mindenképp akarok némi nyomot hagyni az oldalon, hiszen nagyon szeretem Levente munkásságát.

A már megviselt Barbibébi példányom. Még régi borítóval.
Levente legelső regényéhez, a Barbibébihez elég sok élmény fűz. Ez volt az első olyan könyv, amit önszántamból, random keresgélés után vettem meg. Aztán ahogy végigolvastam megtetszett az író stílusa. Szóval úgy öt évre lehet visszavezetni azt, hogy az összes Levente regény a polcomon áll. Több embernek is ajánlottam már, és mindenki pozitív visszajelzéseket adott az olvasást követően. Az öt éves könyvet azért kaptam le újra a polcomról, mivel december másodikán jön a folytatása - és valószínűleg mire ez a poszt kikerül az oldalra már meg is jelenik. Háromszor minimum olvastam már Barbi kalandját, de most is úgy vagyok vele, hogy egy kis emlékeztetőként ideje újraolvasnom. Annak ellenére is, hogy a regények nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz.

2015. december 6., vasárnap

Az éhezők viadala: A kiválasztott II. - filmértékelés

Az utolsó Éhezők viadala könyvet májusban fejeztem be, rögtön meg is néztem a filmet. Ami ugye két részre lett osztva. Nos, az első filmet (értékelés itt) én teljesen elnyújtottnak helyenként unalmasnak éreztem, de lényegében a könyv első, komorabb fele után ezt is vártam. A befejező részét idén adták ki, ééééés két hete végre kis hazánkba is megérkezett. Azt hittem elsőre, hogy lemaradtam a premierről, de szerencsére nem. Múlt hétvégén végre eljutottam moziba és meg is nézhettem.

A film előtt elkaptam pár posztban angol előzeteseket, amik alapján felpörögtem, hogy húúú végre akció. Igen, itt nem volt hiány történésekben, szerencsére. Számomra az első fele után kérdéses volt, hogy mi lesz a Seymour Hoffman által megformált játékmester szerepével, ugyanis az első film végén olvasható volt, hogy az ő emlékére ajánlják. De a színész jelenetei végig megvoltak, szóval megnyugodtam. A plakát "lángol", így ez már sokkal jobban passzol ehhez a részhez.

Erősen SPOILER töltöttségű írás következik!