A szerelem mégsem vak! - könyvértékelés

Baráth Viktória munkásságával két éve, egy nagyon jó barátnőmnek köszönhetően ismerkedtem meg. Ajándékba kaptam tőle egy regényt az írónőtől, az Első tánc teljesen elragadott, imádtam a fordulatosságát, hogy épp nem tudtam eldönteni hova fog kifutni a szerelmi szál, mellette pedig a művészet is hangsúlyos szerepet kapott. Tavalyi évre is jutott egy ajándék könyv, akkor az Egy év Rómában című, ami ismételten az ujja köré csavart teljes egészében engem!

A tendenciát követve, tavaly karácsonyra szintén a barátnőm meglepett egy Baráth Viki regénnyel, mégpedig az Egymás szemében című történettel! Nagyon megörültem neki, hiszen a korábbi könyvei tetszettek, így biztos voltam abban, hogy ez sem fog csalódást okozni. Mivel nem olyan hosszú, gondoltam jó kis kikapcsolódás lesz így a kora tavaszi időszakban.

Megtévesztő csillogás - könyvértékelés

Tavaly nyáron beszereztem két e-könyvet is. Az egyik egy rubin pöttyös volt, a másikon pedig böngészés közben akadt meg a szemem. Akkor éppen a Spanyol szerelmi átverést olvastam, és bevallom őszintén, vonzott Ava Wilder regényének a borítója. Hasonló grafikája miatt azt gondoltam, hogy egy laza, humoros kis sztorit kapok, így nem haboztam a vásárlásnál. Az írónak csak ez az egy könyve jelent meg hazánkban, valamint külföldön is csak ezen kívül egy másik regénye van, de miért ne adnék neki esélyt, amikor szeretem az újdonságokat?

Ugyan a napfényes, meleg időszakban nem kerítettem sort az olvasására, gondoltam most, hogy már tovább tartanak a nappalok, bevetem ezt a vidám borítós regényt. A Nagy vetítés Hollywoodban című könyvvel a filmes világba ugorhat az olvasó fejest, így kíváncsian vártam, hogy mi fog ebből kisülni. Úgyhogy fogtam is az újonnan kidekorált olvasómat igen, túl sok tiktok videót néztem, és nem késlekedtem az olvasatlan könyveim számának lefaragásával!

Megjavítani azt, ami elromlott - könyvértékelés

Emlékeztek, hogy írtam az előző bejegyzés végén, hogy valami vidámabbra vágytam a pszicho-thriller után? Hogy miért Colleen Hoover könyvhöz nyúltam ilyen célból, én sem tudom…

Tavalyi év elején olvastam utoljára Colleen Hoover tollából, akkor az Egy nap talán sorozatot vettem elő, hiszen teljessé vált a trilógia a polcomon. Végül azóta nem éreztem a késztetést a műveire. Mindig elterveztem, hogy na, most folytatom a CoHo hullámot, aztán alább hagyott a lelkesedésem. Valahogy nem kaptam az utolsóként olvasott könyveitől azt az igazi „CoHo érzést”, amit anno megszerettem a munkásságában… Közben egyre több olyan vélemény jött szembe velem a „book-tok” közösségen belül, hogy Hoover munkássága káros, mert olyan dolgokat romantizál, amit nagyon nem kellene – például a Velünk véget ér című regényében a kapcsolaton belüli erőszakot – és túl nagy a hype az író körül. A második felével valahol egyet is tudok érteni, hiába szeretem a könyveit, bár nem olvastam mindet és nem mindegyik fogott meg annyira. Az első felében is látok igazságot, de ennyi erővel akkor mennyi olyan könyv van, ami még ennél is károsabb? Nyilván, ízlések és pofonok, szokták mondani. Mindenesetre, én öt évvel ezelőtt megszerettem az írónő munkásságát, és én nem szeretnék felülni az utálat vonatra, ami most robog körbe. Annak ellenére, hogy nem mindennel értek egyet, amit megjelenít a könyveiben.

Így a hosszúra nyúlt bevezető után térjünk is át a mostani poszt alanyára. Szeretem Hoover könyveit vásárlási sorrendben olvasni ja, vannak ilyen fura szokásaim, így a soron következő a Regretting you avagy az Elrontott életek lett. 2021 decembere óta várja a kis sorát, úgyhogy épp ideje volt, hogy elővegyem. A tartalma alapján egy szimpla lélek facsarós sztorit vártam, aztán már az eleje beszippantott és sodródtam a szereplőkkel együtt az érzelmi hullámokon.

Mert bizony Morgan és Clara története keményen robog az érzelmekkel együtt hol a mélyben, hol a csúcson azon a bizonyos hullámvasúton, ahol én, mint olvasó voltam az útitársuk, és sodródtam velük.

Szekrényből kihulló csontvázak - könyvértékelés

Többször próbálkoztam már a pszicho-thriller műfajával, de valahogy azt érzem, hogy ez nem az én terepem. Ugyan bejön a kívánt hatás, hiszen nyomaszt rendesen egy-egy ilyen történet, de akkor sem lett a kedvencem a téma. Ennek ellenére néha teszek egy kis kitérőt ilyen olvasmányok felé is. Például a Testolvasó című regény tetszett a maga módján, de a nagy népszerűséget elérő Lány a vonaton borzalmasan untatott. Louise Jensen kifejezetten ebben a műfajban utazik. Anno egy olvasós csoportban találkoztam egy regényével, ami egy hangyányit megfogott, és kívánság listás lett nálam, de ez már évekkel ezelőtti dolog.

Szóval több éve ücsörgött a listám élén a könyv, majd egy kedves barátnőm meglepett ezzel a művel – és egy másik krimivel, ami még mindig vár az olvasására – úgyhogy a listás helyet felváltotta a polcomon való várakozása. Hiszen A béranya egészen eddig várt a sorára. Úgy gondoltam, ha már így az olvasatlan könyveim számát faragom le, ideje ennek is engednem.

Egy kis baki: amikor kezembe vettem a könyvet, hogy olvassam, elkezdtem a borítóját tisztogatni, azt hittem összekentem piros ételfestékkel a süti sütés után. Aztán rájöttem, hogy az eredetileg a borítón van, és egy vérfolt az a kis babacipőn.

A regény alapját a gyermekvállalási problémák adják, hiszen Kat és férje, Nick számára nem adatik meg a gyermekáldás. A történet elején épp második örökbefogadásuk hiúsul meg sajnos, ami igencsak megviseli Kathrine-t. Ez többször jelenik meg, ahogy halad előre a regény, például egy üzletben felveszi valaki síró gyermekét szó nélkül, vagy random gyermeksírásra ébred éjjel. A segítség egy rég nem látott ismerőstől érkezik: Lisa ugyanabba a városba kerül, mint ahol Kat is él. Kiderül, hogy korábban volt béranya, és ennyi év után is segítséget nyújtana régi barátnőjének, így Kat kész elfogadni a lány ajánlatát.