A szerelem mégsem vak! - könyvértékelés

Baráth Viktória munkásságával két éve, egy nagyon jó barátnőmnek köszönhetően ismerkedtem meg. Ajándékba kaptam tőle egy regényt az írónőtől, az Első tánc teljesen elragadott, imádtam a fordulatosságát, hogy épp nem tudtam eldönteni hova fog kifutni a szerelmi szál, mellette pedig a művészet is hangsúlyos szerepet kapott. Tavalyi évre is jutott egy ajándék könyv, akkor az Egy év Rómában című, ami ismételten az ujja köré csavart teljes egészében engem!

A tendenciát követve, tavaly karácsonyra szintén a barátnőm meglepett egy Baráth Viki regénnyel, mégpedig az Egymás szemében című történettel! Nagyon megörültem neki, hiszen a korábbi könyvei tetszettek, így biztos voltam abban, hogy ez sem fog csalódást okozni. Mivel nem olyan hosszú, gondoltam jó kis kikapcsolódás lesz így a kora tavaszi időszakban.

Már a borító maga nagyon beszédes, hiszen a fülszövegből kiderülhet, hogy egy egyetemista lány és egy vak férfi lesz a főszerepben. A sztori nyitányában megismerhettem Jo karakterét akiben kicsit magamra is ismertem, mind külső, mind belső vonásai alapján, akinek régi vágya, hogy író lehessen, amiért keményen tanul az egyetemen, mellette pedig próbálja finanszírozni tanulmányait különböző munkákkal. Több munkahelyről kirúgják, aztán barátnője talál számára egy állást: bejárónőt keres egy férfi. Jo elmegy a férfihez, aki élből elutasítja jelentkezését, ám a lány nem hagyja magát, önként jár takarítani és segíteni James házába, először tudta nélkül, majd szépen a férfi is beadja a derekát. Az egész szituációt árnyalja, hogy James, az egykori író egy baleset következtében elveszítette látását, amivel nehezen tud megbirkózni, és a hirtelen változás miatt teljesen magába zárkózott.

Lassan alakul ki a kapcsolatuk, nehezen nyílik meg James a lány számára, miközben Jo olykor önkéntelenül is nyakába zúdítja magánélete problémáit. Egy kérész életű románc alakul ki a lány életében egyetemi társával, aki kegyetlenül kihasználja őt. A lány többször fogalmazza meg a történet során, hogy vágyik a gyengéd érzelmekre, és elnyomva érzi magát többi társához képest, akik jobbak, szebbek, és merészebbek nála. Ez az érzelmi hullámzás James-ben is megvan, hiszen balesete és látása elvesztése teljesen felülírta addigi személyiségét, így kénytelen volt teljesen feladni mindent, még önmagát is lassacskán.

Szerintem egy jól megírt történetet vehettem a kezembe az írónőtől. Fokozatosan voltak felépítve a szereplők érzelmei, a kezdeti ellenséges viselkedés után lassan ott motoszkált közöttük a kölcsönösség, aztán amikor teret engedtek az érzéseiknek, jött egy fordulat és visszafelé haladtak a románcukban. Teljesen érthető volt a férfi frusztrációja állapotából adódóan, illetve Jo múltbéli sérelmezi is okot adtak arra, hogy ennyire önbizalom hiányos, önmagában kételkedő fiatal felnőtté váljon. Mindketten tökéletlenek voltak, de pont emiatt váltak szerethető karakterré számomra. Jo-val könnyen tudtam azonosulni, mint ahogy azt fent is említettem. James elsőre nem volt szimpatikus, de ahogy a lány a bizalmába férkőzött, megszerettem őt is. Az elején Jo legjobb barátnője, Julie egy kicsit idegesített, de a végére őt is megkedveltem, hiszen valahol egy reális barátság képét ábrázolta kettejükben az író. Az utolsó fejezetek igazán szívet és lelket melengetőek lettek, hiszen James számára Jo hozta meg a fényt a sötétségbe, és nem csak átvitt értelemben: segített korábbi életét valamennyire helyreállítani, és olyan lépésben támogatta őt, amire egymaga nem biztos, hogy képes lett volna.

James sérülésén át olyan tanulságot mutatott be az író, amit a mai felgyorsult, és szociális médián keresztül élt világban nagyon könnyen elfelejtünk: nem minden a kinézet, és hajlamosak vagyunk átsiklani az ember igazi, belső értékén. Mert James igazából a belső értékei alapján szeretett bele Jo-ba, hiába nem értékelte akkorára magát a lány külsőleg. A vak férfi számára ez nem volt befolyásoló tényező, így ő tényleg a tulajdonságai mellett a lelkébe szeretett bele.

Az írói stílus már ismert volt számomra: könnyed, lendületes, és magával ragadó. Teljesen lebilincselt a történet, nagyon élveztem az egészet, és izgatottan vártam, hogy mi fog történni a főszereplőkkel. Nem nagyon találtam gépelési vagy szerkesztési hibát sajnos egyes esetekben ez már ritka, talán egy negatívumot tudok felhozni: olykor egész hosszúra, akár 70 oldalra is elnyúlt egy-egy fejezet. Ami bevallom, este fél 11-kor, félálomban sok volt. Viszont egy-egy fejezeten belül is voltak kisebb részek, amik tagolttá tették az egészet. A karaktereket nagyon szerettem, hibáik és életútjuk miatt váltak szerethetővé, és tudtam könnyen azonosulni velük szerencsére, nem a látássérüléssel és az abból fakadó nehézségekkel. A végére még a pasifaló Julie és kedvese is belopta magát a szívembe!

Egy szó, mint száz, ezt a regényt is imádtam az írótól, és csak ajánlani tudom olyanoknak, akik szeretik az ilyen romantikus, művészlelkekről szóló kiadványokat! Én készen állok valami újra Baráth Vikitől, amihez már meg is van a következő alanyom. Hiszen vár még a polcomon egy könyv, méghozzá az Igazság trilógia első része. Illetve kívánság listámra is tettem egy másik regényt. De ezeket meghagyom kicsit későbbre.

F.

Baráth Viktória: Egymás szemében
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2021.
360 oldal

„Egy szívfájdító, ugyanakkor lélekmelengető történet, amely a lényed legmélyére hatol.” – Szavak az élet blog

Jo mindig arról álmodozott, hogy egyszer írónő lesz. Tudta, meg kell küzdenie azért, amire vágyik, hisz a Kaliforniai Egyetem nem a legolcsóbb iskola az Államokban. Már csak egy év választja el a diplomájától, de hogy továbbra is finanszírozni tudja a tanulmányait, mindenféle munkát kénytelen elvállalni. Egy nap a kezébe kerül egy újsághirdetés, amelyben bejárónőt keresnek. Ez az állás tökéletes lenne Jo számára, csupán egy a bökkenő: leendő munkaadója, James, a magának való vak férfi már az első találkozásnál elutasítja a lányt. Ő azonban addig jár James nyakára, amíg az be nem adja a derekát. A férfi nem kedveli Jót, és ez az érzés kölcsönös, ám egy idő után rádöbbennek, talán mégsem különböznek annyira, mint hitték.

Mennyire számítanak a belső értékeink egy olyan világban, ahol mindenki a külsőségek rabja? Átláthatunk-e a rózsaszín ködön, ami folyamatosan körülvesz minket? Szabad-e még hinnünk a szemünknek?

Baráth Viktória ezúttal is mély, lélektani témákat boncolgat. Megindító története megmutatja, mindenkinek szüksége van arra, hogy a mai rohanó világban meglássuk az igaz és tiszta érzelmeket egymás szemében.