Foglalkoztam már Závada Péter köteteivel, de számomra a
kedvenc modern költőm egyértelműen Simon Márton. Bizony, anno engem is a
Polaroidok fogott meg, egész pontosan 2013-ban olvastam először, aztán utána
egyből meg is vettem a korábbi kötetét. Majd az utána megjelenőket is. A
legújabb kötetétről egyébként ide kattintva tudtok egy kis szösszenetet olvasni
tőlem. De most nem a fent említett alkotókról fogok beszélni.
Egy házban hűsölős nyári délutánomat a kötetre szántam,
kerestem valami rövidebb olvasmányt, és ennél jobbat nem is találhattam volna a
célra. Egy óra alatt végig lehet érni a köteten, amely szeretet és a szerelem
különböző fázisai köré csoportosítja a verseket. Jó szokásomhoz hívem most is a
kis jelölő címkéimmel ültem le, és meglepően sok verset jelöltem be.
A kötet öt nagyobb részre oszlik: hervadás, elhullás,
gyökerezés, növekedés és virágzás. Az első, hervadás nevű részben egy fájdalmas
szakítást dolgoz fel. Ugyan ilyen érzelmekben még nem volt részem, de pár sora
így is megfogott. Talán azért, mert valahogy tudtam más élethelyzetbe is
beilleszteni a gondolatait, és úgy már egyből átéreztem a dolgot, amiről ír.
A második „fejezet” az elhullás címet viseli. Ezt a részét a
kötetnek úgy éreztem, hogy a költő egyfajta öngyógyításnak szánta. Hiszen
nagyon erősen a saját lelkére és testére éleződött ki az egész. Úgy gondolom,
hogy a nők kb. 80%-a harcban áll a saját kinézetével, amire a mai Instagram
ideálok rátesznek egy lapáttal. Ez a része a verses kötetnek pont ezt az örökös
harcot mutatja meg – ami a szakításnak köszönhetően csak felerősödött a
költőben.
„a testemet a külsőmre redukáltam
elfelejtettem mi munkájába került hogy életbe tartson
minden szívveréssel és lélegzetvétellel
selejtnek minősítettem mert nem volt olyan mint az övék
mindenhol csoda után kutattam
olyan ostoba voltam hogy nem vettem észre
máris egy csodában élek”
Gyökerezés a címe a harmadik blokknak, amit családjának,
főként édesanyjának szentelt Rupi. Nem igazán olvastam utána a szerző életének most
néztem rá, ahogy írom ezt a bejegyzést, de egyértelműen lejött, hogy milyen
háttérrel rendelkezik ő. Ezen a részen belül is más-más témákat fogott meg, például
volt egy vers, ami arra épült, hogy mennyire megvetették és megvetik jelenleg
is egyes társadalmakban a lány gyermekeket és hogyan tettek azért, hogy
lánygyermekek ne is szülessenek, vagy maradjanak életben.
A fájdalmas részek, élethelyzetek után a negyedik szakasz a növekedés,
amely a tovább lepést mutatja be. Fel-felsejlik a korábbi kapcsolat, és a
szakítás az új szerelem előtt, majd a végén átadta magát a jó érzéseknek,
élményeknek. Kellemes volt erről olvasni és így előre haladni az egész
verseskötetben, hogy a sok rossz érzelem helyét szépen lassan átveszi a jó.
A lezárás a virágzás címet kapta, ezt egyfajta összegzésnek
éreztem. Mind lelkileg, érzelmileg és testileg. Több olyan sor is volt ebben a
bekezdésben, ami gondolkodásra késztetett.
És pont ez a lényege, a varázsa a kortárs költészetnek.
Többféle stílust olvastam már, más-más írók tollából. Mindegyiknek megvolt a maga
tematikája, mindegyikben megtaláltam magamat valamilyen formában. Rupi Kaur
művészetébe szerintem jó bevezetés volt számomra ez a verses kötet. Külön plusz
volt az illusztrációja, ami szintén Rupi műve. Több versében
találtam meg magamat, ugyan nem pont abban a kontextusban, ahogy ő megírta, de
bele tudtam illeszteni az életembe, bizonyos helyzetekbe. Voltak olyan versek,
amik nem hagytak nyomot bennem. Ilyen is van. És kell is, hogy legyen.
F.
Erőteljes utazás. Növekedésről és gyógyulásról és arról,
hogyan találhatunk otthonra önmagunkban. A nap és az ő virágai, amelyet maga
Kaur illusztrált, egy öt fejezeten – hervadáson, elhulláson, gyökerezésen,
növekedésen és virágzáson – átvezető utazás.
A szeretet minden formájának ünneplése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése