5-6
évvel ezelőtt kezdtem el ismerkedni a kortárs költészettel. Akkor ezerrel
pörögtek mindenhol Simon Márton
Polaroidok kötetéből részletek. Miután kiderítettem, hogy mik ezek a kis
szösszenetek, beszereztem teljes egészében a művet. Valahol itt kezdődött el az
egész.
Azóta
már beszereztem a korábbi kötetét, Dalok
a magasföldszintről címmel. Meg nyitottam új költők felé, mint például
Závada Péter.
Nagy
örömmel töltött el, amikor megláttam, hogy Simon Márton új kötetet ad ki tavaly
év végén. Elő is rendeltem, hiszen az ő versei valahogy közelebb álltak hozzám,
mint Závadáé. Így került hozzám a Rókák esküvője. Azóta csak a polcra
raktam, mert valahogy mindig másfelé irányult a figyelmem, de ma délután
leültem és végigolvastam.
Nálam
kialakult egy olyan rituálé, hogyha verses kötetet olvasok, akkor csak is
post-it jelölőkkel ülök le a művelethez. Egyszerűen csak ott hagyok egy jelölőt
annál a versnél, ami első olvasásra teljes egészében, vagy elég, ha csak pár
sorral megérintett. Most sem volt ez másként.
 |
| Olvasás után így néz ki a kötet |
Akárhányszor
olvasok kortárs költészetet, újra meg újra arra jutok, hogy mennyire elvont
dolog is tud ez lenni. Olykor én is csak leengedtem az ölembe a kis
könyvecskét, és kerestem az összefüggést az amúgy összefüggéstelennek tűnő
versekben, vagy csak elmerengtem az épp olvasott soron, ami szinte az
elevenembe vájt. Amikor ezeket olvasom, valahol mindig előjön a melankolikus
énem, mert ezek a versek valahol pont ennek kedveznek.
Nem azt
mondom, hogy egytől egyig az összes vers betalált nálam. Mert sosincs ilyen. De
azért elég sokban megtaláltam azt, amit kerestem. Sőt, volt egy egész blokk,
aminek minden részéből egy-egy sor megfogott. Amikor befejeztem, teljesen úgy
éreztem, hogy ez a könyvecske a Polaroidok
kibővített változata lett. És ha jól rémlik, egy-két helyen meg is jelentek az
ott lévő sorok. Lehet, nem véletlen éreztem így.
Itt
hagynék egy részletet, ami kapásból jellemzett, és azt mondtam, hogy úr isten,
ez mennyire én, mennyire jelen van az életemben. Nem csak amúgy, hanem átvitt
értelemben, egy-két emberi kapcsolatomra.
Simon Márton: .MOV /részlet/
Van
a telefonomon egy videó,
talán
ha egy másodperc az egész.
Próbáltam
valakinek küldeni egy képet magamról,
de
a kamera videófelvételre volt állítva, én meg
nem
vettem észre, csak megnyomta a gombot,
és
ennyi. Tényleg legfeljebb egy másodperc,
nézek
a lencsébe, aztán rájövök, mi van,
és
kikapcsolom. Mint egy kilazult fotó,
apró
rezdülések és mélységes banalitás
egy
rendetlen, homályos szobában.
Valami
ilyesmi maradt bennem rólad,
abból,
ami voltál.
Lényeg
a lényeg, ezt a kötetet is nagyon szerettem. Egy szélviharos, csendesnek
mondható délutánból elég volt másfél órát rászánnom, hogy elnyeljen a Rókák esküvője. De milyen jól tettem.
Aki
szereti a kortárs költészetet, ne hagyja ki Simon Márton új vers csokrát. Nem
mondanám épp vidám hangvételűnek őket, de ha valakinek nem jelent ez gondot,
akkor szeretni fogja. Én legalábbis így voltam vele.
F.
Simon Márton: Rókák esküvője
Kiadó:
Jelenkor Kiadó
Kiadás
éve: 2018.
105
oldal
SIMON
MÁRTON harmadik kötetének költészete egyenes beszéd, kitérőkkel. Egy olyan
belső monológ felvétele, amelyből az ébrenlét cenzorai még nem vágták ki a
mindennapokat folytonos ostrom alatt tartó irracionalitást. Néha nehéz
különbséget tenni élők és holtak között: van, aki távozik, és van, aki
visszajár. Az emberi beszédet meg megrepesztik a természet és a technológia
szívhangjai. Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba
már besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra
szerint soha nem lehet megbízni. Simon Márton versei azon egy olyan világról
szólnak, ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése