2019. augusztus 25., vasárnap

Elszállt az Asher-köd - könyvértékelés


Ismét egy olyan könyvről olvashattok nálam, amit egy Molyos értékelés során találtam meg. Aurora Rose Reynolds nevéről még nem hallottam, de valahogy a November előtt borítója és sejtelmes fülszövege felkeltette érdeklődésemet. Egyébként egy sorozat első részéről van szó.

Nemrég egy hatalmas Libri akció keretében ezt is megtaláltam fél áron, úgyhogy ott volt az alkalom, lecsaptam rá egyből plusz még egy régebbi könyvre, amit nézegettem, meg egy ajándékra is így semmi akadálya nem volt már, hogy olvashassam a kinézett könyvet. Vagyis, előbb olvastam egyet Marival, aztán utána jöhetett ez.

2019. augusztus 13., kedd

Bemutatom Marit! - és egy BookTaget is hoztam

Mari a szép tokjában
Sziasztok!

Az előző posztban említést tettem új társamról, Mariról. Mindjárt elmondom, miről is van szó, csak előbb kezdjük az elején.

Örök kérdés volt számomra, hogy megérné-e nekem nyomtatott, papír alapú könyvekről e-könyvekre váltani. Anno Lakatos Levente Szigorja által ismerkedtem az e-könyvekkel, ám akkor még csak tableten lévő olvasó programmal. Annyira nem győzött meg, úgyhogy maradtam a nyomtatott könyveknél. Tavaly rengeteget ingáztam egy nyelvtanfolyam miatt. Várakozás, utazás közben olvastam, de sokszor gondot okozott a könyvet cipelni, elrakni a táskámban, helyet foglalt, nem fértem el. Ekkor érlelődött már, hogy lehet nyitnom kellene egy e-könyv olvasó felé. Akkor nem álltam úgy anyagilag, hogy ezt megengedhessem magamnak, így jegeltem a témát. Idén elég sok változás történt velem, jó irányba, úgyhogy jó ideje a Must have listám élén áll az e-book olvasó. Elkezdtem kutatni a neten, mit ajánlanak, mi a jó, milyen tudással rendelkezzen. Tudtam, hogy háttér világítással rendelkezőt szeretnék, mert viszonylag sokat olvasok este. Aztán kinéztem egy konkrét típust, amit havonta a kiadásaimhoz mérten akciókkal vadásztam. És múlt héten eljött az én időm, kifogtam egy nagyon jó leértékelést!

2019. augusztus 12., hétfő

Sosem Túl Késő! - könyvértékelés

Hű társam, Mari

Colleen Hoover neve nem ismeretlen már a blog olvasók számára. Év elején gyorsan elolvastam Tarryn Fisher-rel közös sorozatát, a Never, Never-t (erről itt és itt találtok posztot). Most, hogy beszereztem Marit – Mariról nem sokára írok egy külön bejegyzést – kitárult előttem a világ és nyitottam az e-könyvek olvasása felé. Molyon nézegettem, hogy milyen értékeléseket kedveltem, és ott bukkantam rá az írónő, Too Late – Túl késő című könyvének egy értékelésére. Úgy voltam vele, hogy akkor ez legyen az első e-könyves élményem Marival.

Bevallom, elkövettem azt a hibát, hogy olvasás közben szintén molyon nézegettem értékeléseket. Ott sokan írták, hogy ez nem az igazi „CoHo érzés”, eltér a könyv a többitől. Hát, nekem valahogy a Never, never után kész adrenalin bomba volt az egész! De, azért nem fért ilyen könnyen a kegyeimben a történet…

2019. augusztus 9., péntek

Megfeküdte a gyomrom a cukormáz... - könyvértékelés

Molyos szörfölgetésem során találtam rá soron következő értékelésem alanyára. Már nem emlékszem pontosan, hogy valaki véleményét olvastam róla, vagy csak kívánság listára tették a könyvet. De az volt a lényeg, hogy megfogott a borító. Aztán elolvastam a fülszövegét, és az alapján úgy voltam vele, miért ne olvasnám, ez olyan típusú könyv, amiket én is szeretek.

Sikerült egy molyos felhasználótól nagyon baráti áron hozzájutnom a kiszemelt regényhez. Mona Awad neve ismeretlen volt számomra most se nagyon tudok tőle mást művet mondani de az Antilányregény meggyőzött, hogy esélyt adjak neki.

Elizabeth egy problémákkal teli lány, akinek gondja legfőként alakjából indul ki. Kövér lányként emlegeti magát, tele van önértékelési problémával, önbizalomhiánnyal, és ennek kapcsán folyamatosan eleget akar tenni a társadalmi normáknak. Rövid könyv, ám annál súlyosabb a beltartalma…

2019. augusztus 6., kedd

Miért nincs több ilyen férfi a tömegközlekedésben?? - könyvértékelés


Május közepétől egy elég húzós időszak jött el a munkahelyemen. Amikor letelt ez a hajtás, akkor úgy döntöttem ideje meglepnem magam a nehézségek után egy jó könyvvel. A kívánság listámról választva, Vi Keeland és Penelope Ward közöse, a Nagyképű öltönyös jött velem haza.



Vi Keeland-től olvastam már korábban két könyvet is, amiket elsőre skatulyába dugtam, de végül kellemeset csalódtam a történetben. Penelope Ward-tól még nem olvastam külön, de ami késik, nem múlik. Sejtettem, hogy jó könyvet fognak összehozni, és nem is ért meglepetés szerencsére.