2023. december 27., szerda

Mennyi minden történt idén! - 2023-as évem, könyvekben

Szia, kedves Olvasó!

Minden évem végén vannak megszokott dolgaim, mint például az Aranyélet sorozat darálása épp a bejegyzés írásakor is nézem, vagy az évem összegzése a könyvek terén.

Idén már meg sem próbálkoztam azzal, hogy szenteste napján kikerüljön ez a bejegyzésem, hiszen annyira rohanósra sikerült a decemberi hónapom. Tavaly már hónap elején elkezdtem összeszedni a gondolataimat, idén viszont még az előző olvasmányom bejegyzését is december 26-án délelőtt fejeztem be. De így karácsony elmúltával talán sikerül elkészíteni ezt a kis posztot is.

Ismét elrepült egy nagyon mozgalmas év, ami számomra rengeteg mindent tartogatott saját magam fejlődésében, és élményekben egyaránt. Néha persze éreztem, hogy megrekedtem az olvasást illetően, de sokszor elsodortak a hétköznapok. 2023-as évre is kitűztem a szokásos 25 könyv elolvasását célul. Úgy érzem, talán tudom teljesíteni így az utolsó pár, pihenős napon az idei évben.

2023. november 2., csütörtök

A lendületes folytatás - könyvértékelés

Tavalyi évem első negyedében kerítettem sort arra, hogy leüljek J. L. Armentrout vagy J. Lynn, fogalmam sincs, mert több könyvén több verzióban szerepel a neve könyveihez. A Várok rád sorozat első része évekig volt kívánság listás nálam, aztán egy Könyvmolyképzős szeretet csomagnak hála, hozzájutottam a rég vágyott regényhez. Vegyes érzéseim voltak a Várok rád befejeztével, de pont ezek az érzések vittek tovább, hogy a soron következő regényt is megvegyem a sorozatból. A Bízz bennem nekem csak adott az alap sztorihoz, de valahogy nem hagyott úgy nyomot a két könyv. Nemrég adtam tovább a könyveket emiatt.

Amikor Cameron szemszögéből olvastam Avery-vel való viszonyának történetét, testvére, Teresa érdekes szereplőnek tűnt a tánc miatt. Aztán megláttam, hogy a sorozat második része őt állítja főszerepbe, nem sokat gondolkoztam, rendeltem is a könyvet. A Be with me – Légy mellettem pontosan onnan folytatja Teresa életét, ahogy megismerhettem foszlányokból a korábbi kötetekből.

2023. október 18., szerda

Kegyetlen a Doki? - könyvértékelés

Mindig szeretem a Könyvmolyképző Kiadó friss megjelenéseit böngészni. Nyár elején ismét találtam egy ígéretesnek hangzó címet, ami felkeltette érdeklődésemet. R. S. Grey nevével korábban már találkoztam, de valahogy egyik borítója vagy könyvcíme sem hívta fel figyelmemet magára, így csak ajándékba vettem tőle regényt. De itt most megtört a jég!

Annyira megszoktam már a kiadó Rubin pöttyös sorozatának könyvein a félmeztelen férfialakokat, hogy azon a fedlapon akad meg a szemem, amin ruhában van az úriember. Lehet ezért kapta el a tekintetemet a Hotshot Doc – Menő doki kellemes borítója is. Aztán amikor elolvastam a tartalmát, egyértelmű volt, hogy nekem kell ez a regény. És először volt az, hogy megfordult a fejemben előbb, hogy e-könyvet vásároljak, mint rendes papír kiadást, hiszen nincs már hely a polcomon természetesen annyira nincs hely a polcomon, hogy azóta már vettem 3 másik könyvet.

2023. szeptember 12., kedd

Lelki utazás Rómában - könyvértékelés

Tavalyi évem egyik kiemelkedő olvasmányát Baráth Viktória írónőnek köszönhetem. Az Első tánc nagyon lekötött és borzasztóan tetszett! Azóta szemezgettem már több könyvével az írónak, de valahogy nem jutottam el oda, hogy olvassak még tőle. Aztán egy nagyon jó barátnőm (aki korábban a fent említett regénnyel ajándékozott meg) meglepett egy másik könyvével.

Az Egy év Rómában tartalma érdekes sztorit rejtegetett magában. Ugyan tavaly karácsonyra kaptam, és már eltelt az idei év fele, nem igazán éreztem késztetést az olvasásra. Most, hogy befejeztem Leiner Laura fiataloknak szóló könyvét, gondoltam egy kicsit más irányba evezek, ehhez pedig remek választás lesz a már említett kötet.

Leila élete a feje tetején áll, hiszen rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: íróként válságba került, szorítja az idő a kiadója részéről; zűrős kapcsolata van felettesével és mindezek mellett lassan rajzolódik ki, hogy mentálisan is problémái vannak. Valami sötét titkot hordoz magával, de ez nagyon lassan épül fel, és lát napvilágot a könyvben.