2020. június 21., vasárnap

Szórakoztató repülés! - könyvértékelés


Tavaly nyáron szemeztem a Nagyképű öltönyös könyvvel. Vi Keeland írásait nagyon szeretem, mellé társult Penelope Ward, akivel remek párost alkotva megírtak egy nagyon jó könyvet. Egy kedves barátnőm meglepett a szerzők egy másik közös regényével, a Szívtipró pilótával. Hasonló lelkesedéssel fogtam bele, mert szinte előre borítékoltam, hogy jól fogok szórakozni, és szeretni is fogom.

A borítón szereplő sármos fiatalember megadta a könyv alaphangulatát. Számomra legalábbis. Mellékesen, a főhőst valahogy pont így képzeltem el magamnak. Az viszont plusz pont, hogy az illusztrált szereplőn volt ruha, mert manapság ez a könyvborítókon lemarad. Amit nem mindig bánok.

Ezt a regényt az elejétől a végéig nagyon szerettem. Pont annyit kaptam, amit vártam: kikapcsolódást, szórakozás, humoros, de komolysággal is átszőtt történetet. Nem túl hosszú a könyv, szerintem olvastatja magát, így hamar a végére lehet érni.

2020. június 2., kedd

Erősebb vagy, mint hitted! - könyvértékelés


Colleen Hoover munkásságával tavaly ismerkedtem meg, azóta bizonyos időközönként kerül a kezembe egy-egy könyve. Eddig legnagyobb hatással talán a Too Late volt rám, aztán a Confess és a Hopeless van holtversenyben. Sok helyen láttam, valamint több ismerősöm is ajánlotta már az It Ends With Us – Velünk véget ér könyvét az írónőnek. Eddig vártam vele, aztán a Könyvmolyképzős raktár vásár során remek áron sikerült hozzájutnom.

Nagyon szép a könyv borítója is

A beleolvastam egy-két véleményben Molyon, illetve láttam a könyvnél az erőszak címkét, így bevallom picit féltem az olvasásától. Vagyis inkább tartottam. Az író itt is egy nagyon komoly témát ragadt meg: a családon belüli bántalmazást. Hoover-től eddig olvasott könyveim alapján tudtam, hogy a könyv egyszerre fogja melengetni a lelkemet és ki is facsarni azt. Hiszen az írónak van egy annyira sajátos stílusa, hogy azzal egy nagyon mély, és komoly témát is „emészthetően” tud tálalni. Itt sem történt ez másként.

2020. május 29., péntek

Mégsem olyan drága... - könyvértékelés


Több olvasmányomat egy-egy véletlen Molyos felfedezésnek köszönhettem. Szoktam böngészni az aktuális hónap népszerű olvasmányait, illetve figyelem, hogy milyen értékeléseket tesznek ki azok a könyvmolyok, akiket követek. Az oldalon futottam bele Penelope Ward önálló könyvébe, ami hát „meztelenkedése” miatt is felhívta a figyelmemet. Az írónőtől olvastam Vi Keeland-dal közös regényt, amit nagyon szerettem, így adtam egy esélyt a Legdrágább mostohabátyámnak is.



Szeretem a Könyvmolyképző Rubin pöttyös könyveit, így került a kosaramba ez is egy nagyobb raktár kisöprés során. A fülszövege alapján ígéretesnek tartottam, illetve kiszámíthatónak is, ám ennek ellenére is el akartam olvasni.

2020. május 13., szerda

Álcából valóság - könyvértékelés

Tavaly év végén olvastam a remek hírt, miszerint megjelenik kicsiny országunkban is Erin Watt szerzőpáros egyik regénye. Angolul már szemezgettem a fülszövegével, az alapján tetszett is, aztán amikor kint volt a magyar tartalom is, még jobban elkapott az érzés, hogy igen, olvasni fogom. Meg hát Jen Frederick és Elle Kennedy tollából való a történet, pláne, hogy olvasni fogom! A When it’s real – Igazán szerelem a külföldi olvasóknak 2017-ben jelent meg, mi pedig két évvel később foghattuk kezünkbe a fordítását.



Nagyjából tudtam mire számíthatok, hiszen az írópáros eddigi könyvei levettek a lábamról, hatalmas kedvencem a Royal fiúk sorozat. Ezek alapján nagy reményeket fűztem ahhoz, hogy ez a könyv is egyhamar kedvencemmé válik majd, valamint a borítója is nagyon tetszett már elsőre is. Na, vajon tényleg ez a könyv is felkerült a kedvencek listámra?