Legfőként Bianca szála foglalkoztatott, így nem késlekedtem, azonnal ugrottam a folytatásra – szintén e-könyv kiadásban. A záró rész, a Toszkán rejtély címet kapta. Ennek alapján bízok benne így olvasás előtt előre elkezdtem a bevezetőt megírni, hogy minden korábbi kérdésre választ fogok kapni, és megtartja azt a szédületes iramot a cselekmény, amit az előző regényben tapasztaltam.
Rengeteg kérdést hagyott nyitva a második rész. Kíváncsian
vártam, hogy mit fog hozni Daniele számára a borverseny: a felemelkedést, vagy
a bukást? És hogyan fog alakulni a birtok sorsa, mikor fog lecsapni újból Daniele
múltja ismét? Mi lesz Biancaval, illetve a legifjabb Allegrini születésével? Katie-nek
is sok mindennel kellett megbirkóznia, de a legnagyobb gondot a felmerülő
pánikrohamai okozták, ami adott némi feszültséget is. Számára is tartogatott
elég izgalmat a végjáték, nem csak Daniele élete miatt kellett aggódnia, hanem
a nyakába szakadt még egy súlyos döntés… A birtokon folyamatosan pörgő
események mellett tetszett, hogy fokozatosan építette fel az író a feszültséget
ezekben a témákban. Mire épp elmerültem az egyik szálban, arra puff, jött egy
fordulat! Mindig csak apróságok, de épp elég horderejű dolgok voltak ezek, hogy
kellően fenntartsák az érdeklődésemet.
Végig magával ragadt a borászat témája, mindhárom könyvben,
így izgatottan vártam, hogyan fog a második könyvben beharangozott
megmérettetés alakulni Daniele számára. A kellő izgalom megvolt hozzá, mellette
remekül szemléltette az író a főszereplő kétségeit. Viszont mindezek mellett én
egy másik fordulatra is számítottam, hiszen remek körítés lett volna a
borverseny eredményhirdetése a cselekményben, de ez a csavar végül nem úgy
következett be, mint vártam…
A könyv tetőpontja a rejtélyes üzengetővel való leszámolás
volt. Legalábbis én azt hittem… Én teljesen máshogy vártam ezt, emiatt számomra
kicsit lapos is lett a nagy szembesítés. Spoiler (jelöld ki a sorokat, ha olvasni szeretnéd): Lehet én emlékszem rosszul,
de korábban a szereplők, ahogy gondolkoztak Sergio bosszúján, szóba került a
verseny eredményhirdetése. De valószínű pont emiatt nem olyan formában jelent
ott meg Sergio, ami egy plusz pont így az írónak, hogy elterelte az egészet.
Spoiler vége. Mindenesetre a nagy újra találkozás és Bianca felbukkanása után
sem hagyott nyugton az író: az utolsó fejezetekbe pont elég izgalom gyűlt. És
én még gondolkoztam rajta, hogy ha itt elvarrta ezeket a szálakat, mit írt a
maradék oldalakra? De jó ég, hát mennyi minden került még oda!! Szerintem
érzelmileg a legerősebb része volt a könyvnek az utolsó ötöde.
A második rész hatalmas függővéget kapott azzal, hogy fény
derült a rejtélyes vendég, Mr. Jones titkára. Így a harmadik regény
cselekményében elég nagy szerepet kapott már a fickó is. Valahol szórakoztatott
a karaktere egyébként néhány beszólása cinikusan utalt vissza bűnözői múltjára,
ami az adott szituációban viccesen jött ki, és ahogy Daniele szépen lassan
megkedvelte, úgy én is, olvasóként. Lassan épült fel a kapcsolatuk, a végére
lett igazán erős ez a szál. Megmelengette a szívemet, ahogy Daniele állt Felixhez
a kezdeti ellenszenve után. Illetve nagyon bírtam, hogy Katie apja, Will és Felix
csipkelődött egymással, ilyenkor mindig felmerült a közös múltjuk.
Nem tudom megmagyarázni miért, de én annyira vártam itt az
alvilági szálakat a történetbe, hogy észre sem vettem, csak utólag, hogy itt
nem ezen volt a hangsúly. Az első részben kezdődő betörések és rongálások a
birtokon, valamint Daniele és Katie személyére irányuló fenyegetések úgy
gondoltam, a maffiának ágyaznak meg, de nem így történt. Illetve, azért volt
halványan alvilági kötődés – gondolok itt Daniele anyjára és apjára, bár azt a
történetet még nem olvastam az írónőtől – de eltörpült az egész a hatalmas
érzelmi és családi kavalkád mellett!
Bátran tudom ajánlani ezt a sorozatot (is) Anne L.
Green-től, hiszen nagyon jól van kidolgozva, mindig dob valamit, amivel az
érdeklődést fent lehet kellően tartani. Én borzasztóan élveztem, hiába kerestem
az első regényben valamit, amit hiányoltam, valahogy ez eltörpült már bennem a
második könyvtől. A karakterek is szerethetőek voltak, még a gonosz figurákban
is találtam valamit, ami megfogott. A trilógia elnevezése pedig hűen tükrözi
mindazt, ami történik a három részben!
Daniele húga, Bianca kapott egy spin off sorozatot, Toszkán lázadó címen. Elsőre megilletődtem a hat részt látva a Moly adatlapon, de ebből
három novellaként jelent meg. Ki tudja, talán kerítek időt erre a trilógiára is
nemsokára! Főleg, hogy Bianca története nagyon érdekes volt, főleg szegény az
utolsó részben járta meg nagyon a poklot. És olyan érzésem volt az epilógust
olvasva, hogy nem véletlenül maradt nyitva a lány történetének szála ennyire.
Nem tudom, mennyire lett egyben ez a bejegyzés, az első részét
este 11-kor írtam, de nagyon csapongtam a gondolataimban, úgyhogy másnap
átdolgoztam az egészet.
F.
Hatalom, mámor, Toszkána 3.
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022.
452 oldal
Amikor egy életen át őrzött titok felszínre kerül, az
mindent megváltoztat
Katie és Daniele életének fonala a köztük lévő ellentétek
dacára egymásba fonódott. Szerelmük gyökere mélyre nyúlik, de
megpróbáltatásaiknak közel sincs még vége. Szembe kell nézniük az Allegrinik
titkainak béklyóival és a birtokot fenyegető rosszakarókkal. Daniele a nyomás
hatására kitörésre készül.
Úgy dönt, megméretteti egy neves borversenyen a Toszkána
vérét. Kétségek gyötrik ugyan a sikert illetően, hiszen jól tudja, bárhogyan
végződik a verseny, az egész életük megváltozik. Ha nyernek, a dicsőségnek hála
határ a csillagos ég, ám ha veszítenek, a birtok jövőjét és az Allegrinik nevét
örökre megbélyegzik, de jól tudja, az az egyetlen helyes döntés, ha a szívét
követi.
A Toszkán rejtély a Hatalom, mámor, Toszkána-sorozat befejező
része, amelyben az írónő váratlan helyzetekkel és a tőle már megszokott
csavarokkal borzolja fel az olvasók kedélyeit. A történet előrehaladtával
felmerül a kétely, vajon a szerelem beérik-e a legsötétebb időkben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése