Mivel sikerült jól megtolni az augusztusi hónapot olvasás
terén jól jött a 2 hetes szabadság, és egy rövidke könyv így gondoltam, nekilátok
egy újonnan beszerzett példánynak. Ahelyett, hogy csökkenteném a korábbi
olvasatlan könyvek számát, de hát ez már csak ilyen. Már egy ideje piszkálja a
fantáziámat Lauren Asher trilógiája, a Dreamland Billionaires.
Itthon egyelőre az első kötet jelent meg, ami a The Fine
Print – Az apró betűs rész nevet kapta. Szokásosan ez a regény is a TikTokon
keltette fel az érdeklődésemet, rengeteg rövidebb videó jött szembe velem, ahol
idézeteket osztottak meg a könyvből, vagy épp összefoglalókat mondtak el róla.
Érdekesnek találtam a sztorit, illetve az általam kedvelt témák közé
is beillett, így nyilván kapott egy esélyt tőlem ez az átlag hosszúságú könyv.
Elsőre úgy éreztem, hogy ez egy klasszikus morcos pasi és folyton vidám kedves csaj történet lesz. Egy picit tartottam is attól, hogy a főszereplő lány, Zahra túlságosan cuki, cukormázas karakter lesz. Viszont szerencsére nem így történt.
Szerintem az alap története a könyvnek nem a megszokott
lett, tök jól építette fel ezt az író. A Kane testvérek, Rowan, Declan és Callahan nagyapjuk halála után kapnak az ügyvédtől egy-egy levelet, melyben a néhai Brady
Kane személyes feladatokat hagy szeretett unokáinak annak érdekében, hogy
megkaphassák örökségüket. Mindegyik fivér más jellegű feladatot kap, és ez a
könyv Rowan életére koncentrál. Egyúttal arra is, hogyan abszolválja a rá váró
kihívást: hosszú évek után meg kell újítania és fellendítenie a családi
vidámparkot, a Dreamland-et.
Rowan szeretett nagyapja halála óta a háta közepére sem kívánja a
helyet, és valahol még örül is, hogy csak fél éves a megbízatás. Ahogy bekerül
a dolgozók közé, egy bohókás, vidám csaj ül mellé, akit igyekszik kizárni
teljesen a szőrös szívű srác, de hát Zahra bája kifog rajta. Zahra elsőre
tartózkodik a rideg pasitól, de elkövet egy hatalmas bakit: részegen lehúzza a
park fő attrakcióját, és saját tervét adja be a pályázatra. Ennek köszönhetően
pont ott köt ki, ahol nem várta: bekerül az Alkotók csapatába, ami régi vágya.
Viszont ez még keményebb munkát hoz magával, hiszen Rowan Kane elvárásai nem
kicsik. Zahra tervei bemutatásához nincs meg a kellő rajztudása, és ezt látva Rowan
titokban segít neki: egy fiktív kollégának adja ki magát, és beszélgetésbe
elegyedik Zahra-val, így tud meg több dolgot a park működéséről és a lányról
is. Amennyire közel kerülnek egymáshoz ezáltal, a későbbiekben pont ez a kis
hazugság okozza Rowan vesztét is, hiszen Zahra bizalma meginog benne, ahogy
összeáll számára a kép. Végül egy nem várt helyről érkezik a segítség, Kane
nagyapa a túlvilágról okoz meglepetést a fiatalok életében...
„Majd te is megtanulod, hogy az élet legnagyobb ajándékaiért kell a legnagyobb árat fizetni. A csodálatos dolgokat nem adják ingyen.”
A könyvvel szerintem könnyen lehetett haladni. Váltott
szemszögből olvasható a történet, viszont elég rövidke fejezetek váltakoznak. A
romantikus részek aranyosak lettek, szórakoztatóak voltak. Az erotikus
jeleneteket nem éreztem úgy, hogy túl sok lett volna, szerintem pont jókor
lettek időzítve. Hiába tudtam, hogy mi lesz valószínűleg a könyv csattanója,
meglepett, ahogy oda eljutottak – gondolok itt arra, hogy kiderült Rowan
trükközése, utána jöttek az új esélyek, majd végül Kane nagypapa által generált
fordulat unokája vezetői pozíciójában. A szereplők lassan nyílnak ki egymásnak,
Rowan részéről érdekes volt olvasni, hogyan viszonyul a parkhoz, a nagyapja és
anyukája emlékéhez, illetve testvéreivel való viszonya is megjelent. Zahra
oldalán ott volt a legjobb barátnője, aki szerintem egy jó karakter volt, de
számomra a testvére, Ani volt az igazán üde színfolt. Ahogy a kemény szívű Rowan
megszerette, úgy került közel hozzám is. Főként Rowan-en éreztem a karakter
fejlődést, Zahra hatására elindult egy olyan irányba, amit korábban szeretett
volna már elérni saját maga fejlesztésében. De ehhez kellett a lány, hogy
máshogy kezdje el látni a világot, és hirtelen Dreamland-et is. Ahogy vallott a
múltjában történt dolgokról a lánynak, hogy miért tartja távol magát a
szerelemtől, kicsit összetört engem is, és sajnáltam szegényt. Zahra oldaláról
nem éreztem ekkora előrelépést. Abban egyértelműen volt, hogy a korábbi
kapcsolata utáni zárkózottságát sikerült a végére levetkőznie Rowan miatt, és
esélyt adott kettejüknek. De én ilyen szempontból a másik főszereplőt
érdekesebbnek találtam. A dupla epilógus szerintem aranyos lett, egy Zahra
részéről, egy pedig még később Rowan részéről. Kedves képet vetített a
jövőjükből.
Aki szereti az ilyen grumpy X sunshine stílust, annak
szívből ajánlom Az apró betűs részt! Egy jó sztori, szerethető karakterekkel,
vicces részekkel és gördülékeny cselekménnyel. Nekem nem volt akkora elvárásom
a történettel szemben, így sikerült kellemesen csalódnom, mind a szereplőkben,
mind a cselekmény alakulásában. Tetszett a sok színűsége a szereplőknek, a Kane
fivérek kapcsolata is jól volt megjelenítve. Illetve mint írtam, az alapötlet
is bejött, hogy a nagypapa hagyott mindegyik unokájának egy-egy feladatot. A Dreamland
Billionaires trilógia a három testvérre épít, a következő könyv, a Terms and
Conditions, Declan történetét fogja elmesélni, aki elsőre számomra a keményebb
tesó jelzőt nyerte el. Nem régiben belefutottam Molyon, hogy a kiadó ősz
elejére tervezi a második rész megjelenését. Szerintem egy olvasót biztosan
szerzett magának az új rész!
F.
Rowan már régóta nem hisz a szerelemben – Zahra mégis
tökéletesnek látszik. Valódivá válhat a mesés kapcsolat, ami közöttük
szövődött?
ROWAN
Tündérmesékben utazom: vidámparkokban, produkciós cégekben,
ötcsillagos hotelekben. Hatalmas vagyonhoz jutok, ha rájövök, hogyan újítsam
meg nagyapám vidámparkját, a Dreamlandet. Elméletben jó ötletnek tűnt felvenni
Zahrát, hogy a kreatív ötleteivel segítsen, de aztán megcsókoltam. És álnéven
írtam neki üzenetet. Minden a feje tetejére állt, és mire rájöttem, hogy
hibáztam, már késő volt. A magamfajtáknak nem jut happy end. A mi végzetünk az,
hogy tönkretegyük a saját boldogságunkat.
ZAHRA
Részegen kritizáltam a Dreamland legdrágább attrakcióját,
úgyhogy biztosra vettem, másnap kirúgnak. Ehelyett Rowan Kane álommunkát
ajánlott nekem. Hogy mi ebben a csapda? Nos, a világ legszörnyűbb főnöke: Rowan
goromba és elérhetetlen, de a szívemet ez nem érdekelte. Legalábbis addig, amíg
rá nem jöttem a titkára. Meg kell mutatnom egy milliárdosnak, hogy a pénz nem
old meg mindent. Főképp nem a kettőnk kapcsolatát.
Vajon Rowan képes új esélyt kérni? És Zahra mer még hinni
neki? És mindeközben sikerül megújítani a Dreamlandet, azaz teljesíteni a
nagyapa végakaratát?
Egy különleges helyszín, egy szerethető szereplőpáros és egy
hatalmas siker, ami a TikTokon is hódít.
Tarts a szereplőinkkel egy mesés helyszínre, és láss a
tündérmese mögé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése