2022. december 3., szombat

Nehéz felállni... - könyvértékelés

Az előző bejegyzésben említettem, hogy igazán a Rubin pöttyös könyvek felé húz a szívem a Könyvmolyképző Kiadótól. Többször találtam már olyan regényt, amit a honlapon lévő beleolvasó részlet miatt rendeltem meg, és vált a kedvencemmé. Szeretek az újdonságok felé nyitni, így az sem gond, ha számomra ismeretlen írótól találok így olvasnivalót – a mostani könyv is ilyen írótól van, aki nem más, mint Meredith Wild.

Miután az első fejezet azt a stílust képviselte, amit én szeretek, így kosaramba került az Összeroskadva, ami a Bridge sorozat első része. Gondoltam jól belenyúltam, hiszen helyem is alig van a polcon, illetve ha magába szippant a regény, akkor úgyis megveszem a többi részét. Jó párszor jártam így, de van ellenpélda is, amikor már azt éreztem, hogy minek tovább olvasnom a sorozatot, ha az első része sem fogott meg.

Mostanában nem érzek olyan motivációt az olvasásra, ahogy korábban, sajnos ez a kötet is belecsúszott ebbe a motiválatlanságba nálam. Átalagos hosszúságú, 370 oldal, de majdnem egy hónapba telt, mire elolvastam. Bár még így is jobban állok a 25 könyves idei célkitűzésemmel, mint tavaly ilyenkor. Valahogy nem kapnak úgy el a történetek, hogy ne tudjam letenni a könyvet, vagy ne érezzek rá vágyat, hogy azonnal folytassam, amint lehetőségem nyílik rá. Bízok benne, hogy ezután olyan regények jönnek új megjelenéseket szerzek be nemsokára, amik visszahoznak ebbe a lendületbe. Na, de nézzük milyen volt ez a történet!

Az első fejezet már az alapfeszültséget megadja, hiszen két, régen látott szerelmes fiatal, Maya és Cameron igen, megint egy Cameron, idén ez a harmadik könyvem legalább, ahol így hívják a srác főszereplőt találkoznak, és Cameron megkéri szerelme kezét. Ám Maya visszautasítja. Akkor sejtelmes volt az ok, amit magában gondolt a lány, de később erre is fény derült. Ezt követően 5 év múlva láthatjuk újra a szereplőket: Maya karriert épített magának, és megteremtett egy olyan életet, amire vágyott korábban (nála érezhető volt már itt is a fejlődés de szinte csak itt); Cam pedig visszatért a seregből, és edzőtermet nyitott testvéreivel közösen (az ő karaktere ettől nekem kicsit érdekessé vált, végre nem egy iparmágnással van dolgunk). Természetesen úgy alakult minden, hogy újra összefutnak a fiatalok, ami tovább bonyolítja mindkettejük helyzetét, és szerintem az egymáshoz való viszonyukat is.

A cselekmény előrehaladtával szépen lassan tudtam meg többet a szereplőkről. Maya családjával kapcsolatos emlékek szomorúak voltak, és érthető, hogy a lány miért alakított ki magának olyan életet, amiben egyedül is képes boldogulni bár nem feltétlen értem, hogy miért utasította emiatt vissza a biztos jövőt Cameron oldalán. Cameron Maya visszautasítása miatt temetkezett a munkájába. A hadseregnél eltöltött kemény évek kísértik a srácot, illetve a családja is nyomja, de mindvégig ott volt szeme előtt Maya, és az, hogy visszataláljon hozzá. Ugye, milyen romantikus?

Na, és itt álljunk meg egy kicsit! Azt igazán értékeltem, hogy Cam így kitartott egykori szerelme mellett, annak ellenére is, hogy ő visszautasította. De nagyon, nagyon sokszor éreztem azt, hogy a srác nem csak egyszerűen vissza akarja Mayát szerezni, hanem egyenesen birtokolni akarta már Őt. Hiába adta határozottan a lány tudtára, hogy mit akar tőle, Maya látványosan szenvedett. Érezhető volt a két szereplő között a vonzalom, viszont a szenvedés miatt szinte egy helyben toporogtak. 340 oldalon át kellett várnom, mire a lány megvilágosodott, hogy mit kell tennie. Hiába voltak ott a közös edzések, hogy Cameron többször ugrott be véletlenszerűen a lányhoz, vagy sietett épp segítségére vagy tervezett el ismételt lánykérést, ami kivágta nálam a biztosítékot. Maya inkább szenvedett, Cameron pedig végtelenül féltékeny volt – akár nőkre is!! A lány szenvedésére nekem továbbra sem magyarázat, hogy az anyja ott hagyta. Értem, hogy vágyott a szeretetre, de ott volt előtte az ember, akitől ezt megkaphatta volna… Szóval úgy éreztem a romantikát, meg nem is, és ezen a kb. három erotikus jelenet sem segített.

Az egész könyvben Maya munkahelyén pörgő mellékszál fogott meg. Oda sikerült olyan fordulatokat beszúrni, amire tényleg nem számítottam, és számomra előre lendítette a könyvet. De ehhez szükség volt egy olyan mellékszereplőre, mint Jia. Már az elején éreztem, hogy vele lehet még baj, hiszen nagyon rámenős volt minden értelemben Mayával, aminek végül meglett az eredménye: olyan kínos helyzetbe keveredett munkahelyén, amire senki sem számított, mindezt előléptetési ajánlatként felkínálva. Teljesen ki voltam akadva, ahogy mindezt Cameron lereagálta a kétségbeesett lánynak, hiszen egyértelműen Maya volt itt az áldozat szerepében, és nem őt kellett volna hibáztatni a kialakult dolgok miatt. Miután Maya a sarkára állt Jiá-val szemben, még képes volt vagdalózni és megfélemlíteni….

Úgy érzem, hogy a történetnek voltak hibái. Tudom, hogy mindkét főhős hordozott a lelkében olyan sérelmet, ami ide vezette őket, és ilyenné formálta a személyiségüket. De számomra nagyon sok helyen sántított. Cameron karaktere a végére átlendült nekem ellenszenves kategóriába a túlzott birtoklási vágyával, Maya pedig számomra unalmas volt a sok szenvedésével. A cselekmény egyébként szépen haladt, váltakozott az elbeszélő személye a fejezetek között, ami nem okozott nekem gondot. Viszont valahogy nem kerített hatalmába a történet és nem ragadott el úgy. Amit sajnálok, mert szerintem jó kis alapja volt az egész regénynek. Nem mondom azt, hogy nem tudom ajánlani a könyvet, csak azért, mert nekem nem tetszett annyira. Csak én annyira nem szeretem a „szenvedős” szálakat, így ez most kicsit leszerepelt nálam.

A – nemrég, november 22-én - megjelent folytatásban Cam bátyja, Darren kap szerepet. Egy kicsit felkeltetett érdeklődésemet a karaktere, szóval lehet adok egy újabb esélyt az írónak. Ki tudja, hogy hatna rám az a könyv?

F.

Meredith Wild: Összeroskadva – Bridge sorozat 1.
On my knees
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2022.
368 oldal

LEHET MÁSODIK ESÉLY?

Maya Jacobs, akinek a vállát a családjáról való gondoskodás felelőssége nyomja, az egyetlen lehetséges választ adja, amikor Cameron megkéri a kezét.

Évekkel később, amikor még mindig bánja a döntését, lélektelen szakmai rutinba menekül, és kemény munkával tölti ki az életét, hogy egyetlen férfinak se legyen esélye még egyszer a szívéhez férkőzni.

Cameron Bridge az elmúlt öt évben a seregnek szentelte az életét, és próbált szabadulni a Maya elvesztése miatti fájdalmas emléktől. Miután a sivatagban megvívja a saját csatáját, új életet kezd New Yorkban a testvéreivel, Oliviával és Darrennel.

A sors a baljós, de reményekkel teli városban visszatereli Cameronhoz Mayát

Vajon azt a lányt, akit egykor szeretett, megtalálja-e abban a nőben, akivé Maya vált?

HAGYD, HOGY ELRAGADJON A TÖRTÉNETÜK!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése