2023. szeptember 12., kedd

Lelki utazás Rómában - könyvértékelés

Tavalyi évem egyik kiemelkedő olvasmányát Baráth Viktória írónőnek köszönhetem. Az Első tánc nagyon lekötött és borzasztóan tetszett! Azóta szemezgettem már több könyvével az írónak, de valahogy nem jutottam el oda, hogy olvassak még tőle. Aztán egy nagyon jó barátnőm (aki korábban a fent említett regénnyel ajándékozott meg) meglepett egy másik könyvével.

Az Egy év Rómában tartalma érdekes sztorit rejtegetett magában. Ugyan tavaly karácsonyra kaptam, és már eltelt az idei év fele, nem igazán éreztem késztetést az olvasásra. Most, hogy befejeztem Leiner Laura fiataloknak szóló könyvét, gondoltam egy kicsit más irányba evezek, ehhez pedig remek választás lesz a már említett kötet.

Leila élete a feje tetején áll, hiszen rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: íróként válságba került, szorítja az idő a kiadója részéről; zűrős kapcsolata van felettesével és mindezek mellett lassan rajzolódik ki, hogy mentálisan is problémái vannak. Valami sötét titkot hordoz magával, de ez nagyon lassan épül fel, és lát napvilágot a könyvben.

2023. augusztus 29., kedd

Diák munkás emlék idéző - könyvértékelés

Leiner Laura művei abszolút a komfort könyveimet alkotják, így hiába nem esek már a célzott korosztályba, mindig örömmel veszem kezembe az új megjelenéseit. Valamikor kimarad egy-kettő (például a Random), nem teljes a repertoárom tőle, de igyekszem felzárkózni a friss könyveivel.

Amikor tavasszal megláttam, hogy egy kifejezetten nyári regényt ad ki, egyből megörültem. A terjedelmét meglátva még inkább boldog lettem, viszont ezzel együtt érthetően az ára is kicsit magasabb lett. Az előző bejegyzésben említettem, hogy Vinteden szerzek be újabban használt könyveket, így izgatottam vártam, hogy mikor kerül fel egy példány, amire lecsaphatok. Így jutottam a 40 nyári nap egy dedikált példányához. Szóval, én kifejezetten tudom ajánlani a Vinteden való könyvek vásárlását.

2023. július 30., vasárnap

Inspiráló várakozás - könyvértékelés

Mostanában rákaptam a használt könyvek vásárlására éljen a Vinted ilyen szempontból is, mivel brutálisan elszálltak a könyv árak (is)… Tavaly év vége felé láttam egy könyvmolyképzős könyvet, aminek a témája akkor nagyon aktuálissá vált számomra, hiszen pont az autóm javításra várt. Amy Daws regénye meggyőzött leírás alapján, így gőzerővel kutattam fel a használt példányokat, míg sikerült egyre lecsapnom tavasszal.

Egy egyszerű, könnyed kis limonádé típusú könyvet szerettem volna most olvasni, így ugrott be a Wait With Me – Várj velem című rövidke kötet. Nem voltak hatalmas elvárásaim, csak egy kis szórakozást szerettem volna átélni az olvasás közben, és úgy éreztem, hogy ez a könyv pontosan erre lesz megfelelő. Elég mozgalmas lett ez a hónapom, így becsúszott egy nagyobb olvasási szünet, de még így is jó időt futottam vele 3 hét alatt végeztem vele.

2023. július 23., vasárnap

Igaz érzelmek? Vagy átverés? - könyv értékelés

A tavalyi nyár egyik nagy slágere volt Elena Armas debütáló regénye. Úton-útfélen belebotlottam, akár a TikTokot pörgettem, akár Instagramon szörföltem. Kicsit izgatta a fantáziámat, hiszen a kellemes színű, vidám borítóját nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Olyan igazi, vidám nyári történetnek tűnt, ami tökéletes kikapcsolódást nyújt.


A Spanyol szerelmi átverés –szerintem – túlzás nélkül, letarolta tavaly az olvasó közösséget. Rengetegen olvasták, és olvassák még mindig, hiszen 84%-on áll Molyon jelenleg is. Párszor már biztosan említettem, hogy az ennyire felkapott dolgokkal én mindig kivárok, így későn érkező leszek a népszerűségi hullám lecsengésével. Ugyan tavaly nyár végén beszereztem a könyvet, de akkor más olvasmányok felé húzott a szívem. Aztán már tudatosan tettem félre az idei nyárra, mert valahogy nekem ez a könyv egyenlő volt a nyárral. Ne kérdezze senki, hogy miért.