Támogató közeg nélkül - könyvértékelés

Colleen Hoover iránti rajongásom 2019-ben kezdődött, akkor annyit láttam az írótól könyveket, meg értékeléseket róluk, hogy találomra egyet kiválasztottam és elolvastam. Megnyert a stílus, majd ajándékba is CoHo könyvet kaptam, és innentől nem volt megállás. Ma már külön részleg van a könyves polcomon az írónő műveinek, illetve szinte minden új megjelenést azonnal elő is rendelek. Bár a két friss megjelenéssel még hadilábon állok.

Az idei év első megjelenése magyar nyelven az írónőtől a Without Merit – Merit nélkül volt. Hála a Könyvmolyképzős előrendeléseknek, nagyon hamar, a megjelenés másnapján már a kezemben volt a regény. Ennek ellenére valahogy nem éreztem rá a késztetést, hogy olvassam. Nem tudom, hogy ez az olvasási válságomnak volt köszönhető, vagy szimplán nem volt hangulatom hozzá. Pedig tényleg nagyon szeretem Colleen könyveit, mert bár fájdalmasak, egyszerre annyira gyönyörűek is.

Miután előző olvasmányommal végeztem, gondoltam akkor végre itt az ideje a könyvet elolvasnom, hiszen nem egy hosszú regényről beszélünk. Magamhoz képest átlagos tempóban haladtam vele, viszont nem szippantott úgy be, ahogy azt vártam. De mi lehetett ennek az oka?

Merit egy nagyon csendes, és visszahúzódó lány, ikertestvérének, Honor-nek jutott a harsány személyiség. Az első fejezetben fura hobbijának hódol, trófeát keres egy régiség boltban, ahol egy különös fiú kelti fel érdeklődését, Sagan. Aztán hirtelen kiderül, hogy Sagan tiltott Merit számára, hiszen Honor „barátja”. A nyitó fejezetekben megismerkedhet az olvasó a Voss családdal: tagjai egytől egyig különcök, mindenkinek megvan a maga furcsasága, és a keresztje is úgymond nemcsak az előtér falán díszeleg egy. Ha nem adná a történet pikantériáját az, hogy a család egy templomban él, tovább borzolja a kedélyeket, ahogy egyre halad előre a cselekmény, és kerülnek felszínre mély titkok a családtagokról. A lány életét alaposan felforgatta Sagan, majd útjába került még egy ismeretlen, Luck, aki mint kiderült, nem is annyira kívülálló figura a családnak. A két srác beköltözése okoz felfordulást a Voss-ék életében. Ezáltal is, de más tényezők hatására Meritben csak egyre inkább gyűlnek az érzések, amiket nem tud kivel megosztani, és ez vezeti őt egy olyan tettre, aminek csúnya vége is lehetett volna, ha nem kapcsol időben…

A lány egy levélben tálalta ki a család szörnyű titkait, ami elindított egy bizonyos folyamatot a családtagoknál, és mondhatni kezdett normalizálódni köztük a helyzet. A feszültség remekül volt érzékeltetve a szereplők között, ám a végén valahogy túl hamar lett lezárva az egész. Számomra elmaradt az írónőtől megszokott tetőpont, amitől eldobom az agyamat, meg összetöri a szívemet, és utána újra összerakja azt egy szép befejezéssel.

Nagyon, de még annál is jobban vegyes érzéseim voltak, amikor leraktam a könyvet. A történet nem volt rossz, viszont teljesen azt éreztem, hogy felszínesen lett kidolgozva a regény. Rengeteg fontos téma jelent meg a könyvben, ami a fiatalokat (is) érinti: szexualitás, önmaguk keresése, családi kapcsolatok; azok kezelése, depresszió – mindezek a teljesség igénye nélkül. Viszont mindegyik csak felszínesen van érintve, egy-egy jelenetben esetleg. Merit depressziója kíséri végig a könyv második felét, ám annak a megoldása egyáltalán nem nyerte el tetszésemet, majdnem hogy azt éreztem, lekicsinyítette az író olyan hasonlattal, mint a fehér bőr, vagy a laktóz érzékenység. A hasonlatot értettem, de valahogy nem éreztem helyénvalónak ezeket összehasonlítani egy depressziós betegséggel… Nekem borzasztóan hiányzott a megoldás, ami esetleg az lehetett volna, hogy Merit elmegy terápiára, vagy a családja segíti, és ebbe is belemegy az író. Többi dolog nem lett jobban kitárgyalva, pedig szerintem jobb lett volna az egész könyv úgy. Fontos témák ezek, de az író most nem igazán nyert meg velük…

Sajnálom, hogy a könyv végére ilyen érzéseim lettek, mert alapjában nem volt rossz a sztori, csak valahogy eldolgozatlannak és kiforratlannak éreztem. Pedig fontos üzenetet közvetít, csak valahogy most az író a köntöst rosszul adta rá. Nem mondom azt, hogy nem ajánlom, mert biztosan lesz valaki, akinek tetszik, aki mondjuk, elsőként olvas CoHo-tól könyvet. Ezért sem teszem most ide a kis ajánlom „matricámat”. Utólag átgondolva lehet azért érzem ezeket, mert az utolsó olvasmányom az írótól a Verity volt, ami nekem messze verte az eddigi regényeket tőle, és más elvárásaim voltak a Merit nélkül könyvvel.

Remélem, nemsokára egy új megjelenéssel ellensúlyozza kétes érzéseimet az írónő, és megkapom a híres CoHo effektust!

F.

Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2021.
328 oldal

„Nem azért születünk a világra, hogy a szüleink pontos másává váljunk. Mindenki más formában tapasztalja meg a békét.”

A Voss család sok mindennek mondható, csak normálisnak nem.

Egy átalakított templomban élnek, a rákból gyógyult édesanya a szuterénben lakik, az apa feleségül vette az édesanya ápolónőjét, a négyéves kisöcs semmit sem ehet, ami finom, és semmit sem tehet, amit élvez, a két idősebb testvér pedig dühítően tökéletes.

Aztán még ott van Merit. Merit trófeákat gyűjt, amiket nem ő nyert, és titkokat, melyek megőrzésére a családja kényszeríti. Miközben a város régiségboltjában kutat a következő trófeája után, rátalál Saganre. A fiú bölcsessége és javíthatatlan idealizmusa lenyűgözi és elvarázsolja, amíg rá nem döbben, hogy Sagan nem lehet az övé. Merit teljesen bezárkózik, családját csak a partvonalról szemléli, de a titkon, ami a tudomására jut, a világ egyetlen trófeája sem képes enyhíteni.

Meritnek elege lesz a hazugságokból, és úgy dönt, szétzúzza a boldog családi illúziót, majd örökre maga mögött hagyja. Ám az igazság kimondása megdöbbentő következményekkel jár.

Szívbe markoló történet – a hazugságok mélyére ás, melyek összetartják a családot, és megmutatja a szeretet erejét.

Szívet tépő történet a család lehúzó, de egyben felemelő erejéről és az összetartozásról.