Aki
rendszeresen olvassa szerény kis blogomat, tudja, hogy tavalyi év során
ismerkedtem meg Colleen Hoover
könyveivel. Az egyiket hirtelen ötlettől vezérelve olvastam el, a másikat pedig
ajándékba kaptam. A kívánság listám legelső eleme szintén az írónő egyik könyve
volt. A Hopeless – Reménytelen évek óta tervben volt, és nemrég
érkezett el az a pillanat, hogy leültem és Mari
segítségével elolvashattam végre!
Fel
voltam rá készülve, hogyha az írónőtől olvasok könyvet, akkor az valahol a
tragikus és a gyönyörű között fog behatárolódni. Jelen esetben sem történt
máshogy. Egyszerre facsarta ki és melengette lelkemet a történet.
Sky egy átlagos fiatal, aki barátnőjével éli
tinédzser korszakát – ablakon bemászó fiúkkal, gimis barátságokkal. Anyukája
köti furcsa korlátok közé, ami által el van szigetelve a digitális világtól,
illetve magántanulóként éli mindennapjait. Áttörést hoz számára, amikor
visszakerül az iskolapadba. Igaz, nem úgy, ahogy ő gondolta: egyetlen barátnője
elköltözik, folyamatos atrocitások érik az iskolában is… Káosz közepére érkezik
a lány életébe Dean Holder. Valahol
érezhető volt a két fiatal között, hogy több van ott annál, minthogy együtt
eljárnak futni. A történet előrehaladtával egyre több és mélyebb dolog kerül
elő Sky múltjából.
Ahogy
a lány egyre több mindenre emlékszik a fiúnak köszönhetően, úgy válik a könyv
egyre szívet tépőbbé. A vicces jelenetek, és SMS-ek mellett nagy kontrasztban
áll a történet második felében a lány múltjának nyomasztó súlya. Az írónő
ismételten olyan témához nyúlt, ami nem épp az emészthető dolgok közé tartozik…
Sky apjának vallomása sem adott
választ mindenre, és amikor már azt gondoltam, hogy nem lehet ennél rosszabb,
de, lehetett... Sky pontot tesz a történet végére azzal, hogy leül nevelőanyjával
beszélni a múltról. Ott vált kerek egésszé a történet. És még jobban
fájdalmassá is…
Az
első rész fájdalmasan szép történetét még nem hevertem ki, amikor megtaláltam,
hogy van folytatása a könyvnek. A Losing Hope – Reményvesztett Dean szemszögéből meséli a
történetszálat. Az elején úgy voltam vele, hogy ugyan mit adhat pluszban a Hopeless történethez ez az egész? De nem
haboztam, hiszen úgy voltam vele, ha csak a fiú szemszögéből kapom meg az első
részt, akkor is meg fogja érni, hogy olvassam.
Az
előző rész olvasása során nekem keletkezett pár kérdőjel Holder történetét illetően. Tudom,
azért, mert az első könyv nem róla szólt. A srác története egyáltalán
nem volt unalmas, és remek kiegészít volt az előző sztorihoz. Ugyanúgy
beszippantott, mint az első könyv. Dean
karaktere elsőre számomra csak egy rosszfiú volt. Nyilván ez a korábbi rész
alatt is változott, de ebben a könyvben aztán pláne. Testvére öngyilkossága
jobban ki volt bontva, és érthetőbbé is tették a helyzetet a srác levelei.
Számomra ez is tett egy plusz dolgot a sztoriba, amiért azt mondtam, hogy igen,
kellett a folytatás. Választ kaptam a korábbi zavaros részekre is, mint például az ebédlős, karkötős
kirohanása.
A
Reményvesztett
története az előzőhöz képest „korábban kezdődött”, ami számomra különösen jó
pont volt. Szerettem benne, hogy a korábbi mellékszereplőknek is több szerep
jutott. Daniel nem keltett bennem akkor
különösebb érzést, de itt egy vagány, szájhős, ám nagyon jó barát szerepe kellemes
meglepetés volt számomra. Holder Breckin-nel való kapcsolata nekem egy üdítő
színfolt volt, illetve az e-könyv olvasós eset is így nyert értelmet. Nem gondoltam, hogy a srác ekkora
ajándékot meg tudott volna engedni magának, de ez mellékes.
Egy
szó, mint száz, szívem csücske volt ez a két CoHo könyv. Sajnáltam, hogy ennyit
halogattam az olvasását. Annyira csodálatos és gyönyörű ez a két könyv. Ja, és
szeretnék egy saját Dean Holdert
magamnak. Lehetne?
F.
Colleen
Hoover: Hopeless – Reménytelen
Hopeless
1.
Kiadó:
Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás
éve: 2014.
404
oldal
Készen
állsz a reménytelen igazságra?
Vagy szívesebben hiszel a
hazugságoknak?
Colleen
Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a
szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól,
akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg
az igazság gyógyító erejét.
A
koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy
sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás
alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára
emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket.
Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és
ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban
maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az
visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a
bizalom érzését.
A
múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha
bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy
végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan
regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt.
Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…
Colleen
Hoover: Losing Hope – Reményvesztett
Hopeless
2.
Kiadó:
Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás
éve: 2015.
370
oldal
Colleen
Hoover, New York Times sikerlistás
szerző valósággal megbabonázta olvasóit a Hopeless-szel. A történet egy hányatott sorsú
lányról, Skyról szól, aki összetalálkozik rég elvesztett gyermekkori
barátjával, Dean Holderrel. A fiú segít a sokkoló családi múlt feltárásában,
így Sky végre elcsitíthatja magában a mély sebet hagyó emlékeket és érzéseket.
A
Hopeless Sky szemszögéből mutatta be az eseményeket, a Losing Hope pedig
bepillantást enged Dean Holder történetébe, akit régóta kísért a kislány
elvesztése. Úgy érzi, kudarcot vallott, amiért nem tudta őt megmenteni. Holder
életét beárnyékolja a megbánás és a bűntudat. Sohasem hagyott fel Sky
keresésével, mert úgy érzi: ha megtalálná, tovább tudna lépni végre. Arra
viszont nem számított, hogy a találkozás pillanata még kínzóbb fájdalmat hoz.
Holder
a Losing Hope-ban meséli el, hogy a tizenhárom évvel korábbi események miként
hatottak az ő és családja életére, s hogyan lett magányos küldetés számára a
lány megmentése. A végleges gyógyulást azonban csak a Sky iránt érzett szerelem
hozhatja el…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése