2020. március 30., hétfő

#StayHome és egy kis borozás - helyzetjelentés

Forrás: Pinterest
Sziasztok!

Mostanában nem vagyok elég aktív itt, ezért gondoltam kicsit írok a kialakult helyzetről, illetve egybekötöm ezt egy Book Tag bejegyzéssel is.

Az idei évet nagy tervekkel kezdtem meg. Könyvstopot fogadtam, hiszen rengeteg olvasatlan könyv pihenget a polcomon, illetve voltak újraolvasási terveim is. Az évet egy újraolvasással kezdtem, hogy be tudjak fejezni egy sorozatot. Erről ITT tudtok olvasni. Nem szándékoztam mindhárom könyvről külön-külön írni, így elrendeztem egy posztban az egészet. Ezt a vonalat vittem tovább, amikor olvastam a következő, kétrészes sorozatot. De nyugalom, egyelőre nem tervezek több sorozatot olvasni, úgyhogy visszatérek az egy könyvről szóló bejegyzésekre!


Közben egy könyves csoportban kiszúrtam, hogy lehet jelentkezni Elle Kennedy book plate-re. Eddig nem volt ilyenben részem, gondoltam miért ne? Hiszen az elmúlt évem nagy kedvence lett az írónő, és a művei, egyértelmű volt, hogy megragadom az alkalmat. És íme, azóta ékes dísze a polcomnak ez a kis kártya:


Mostanában azt éreztem, hogy nem vagyok túlságosan produktív az oldalon. Bejegyzések írása máskor nagyon gördülékenyen ment, de mostanában nagyon nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat... Gondolkoztam azon, hogy lehet kicsit szüneteltetnem kell az egészet, hogy kiheverjem "írói válságomat". A munkám iszonyúan leterhelt, illetve az akkor még kezdődő, jelenleg is fennálló vírushelyzet sem könnyített a helyzetemen. Hirtelen kialakult új állapot a munkahelyemen nem segített a lelkivilágom a helyreállításában, de most már úgy ahogy, megtaláltam az egyensúlyt minden területen az életemben. Jelenleg az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságban legyen, családtagok, barátok, számunkra fontos emberek, és persze mi magunk is! Ez, ahogy többször mondják, lemondásokkal jár, de ez legyen a legkevesebb, ha a normalizálódhat hamarabb minden. Remélem, mindenkinél minden rendben van, és sokat olvastok otthon, hiszen most erre van szükség - hogy egy kicsit lelassuljon minden, illetve ebben a feszült helyzetben kicsit ki tudjon az ember kapcsolni. Ehhez rengeteg könyváruház járul hozzá szerencsénkre! Bár, a pénztárcánk nem örül ennek annyira... Én is szereztem be pár új könyvet. Igen, tudom, tudom a könyvstop. De hát az ilyen ínséges időben nem lehet tartani... Nemsokára megmutatom a szerzeményeimet is - valószínűleg a blog instagram oldalán. És aki még ott esetleg nem követne, itt a megfelelő alkalom rá! Self marketing, hello. Panaszkodtam a helyhiányra, de sikerült ezt is orvosolnom egy új polc beszerzésével. Jöhetnek az új szerzemények, viszont nem akarok túlzásba esni - jelenleg 16 könyv vár olvasásra plusz amik még nem értek ide. Illetve ráálltam a szelektálásra, hiszen rengeteg olyan könyvem van, amit régebben olvastam, de tudom, hogy többet már nem olvasnám. Ezek valószínűleg könyvtárba fognak kerülni, hátha valaki más még örömét leli majd bennük.

Most pedig elhoztam egy Book Tag-et, ami régen volt a blogon. Egy könnyed, többek között boros válogatást hoztam. Régen készítettem ilyen típusú bejegyzést, úgyhogy most már annyira nem ismétlődnek a válaszba foglalt könyveim szerencsére.

Forrás: WeHeartIt
1.Dobozos bor - Egy könyv, ami miatt elítélnek az emberek, de ennek ellenére is szereted
Nem nagyon tudok ilyet mondani. Illetve, nem igazán érdekel, hogyha lenne is ilyen könyvem. Mindenkinek más az ízlése, lehet, van egy könyv, ami a többségnek nem tetszik, de valakinek meg pont az tetszik.
2. Organikus bor - Egy könyv, amiben nincs semmi hozzáadott marhaság, és egyszerűen tökéletes
Szerintem írhatom ide Colleen Hoover bármelyik könyvét. Nincs benne semmi sallang, egyszerűen hat az ember lelkére, kifacsarja, majd a végére megszépül az egész.

3. Forralt bor - Egy igazán fűszeres, télies olvasmány
Konkrétan nem jut eszembe semmi ilyen kifejezett téli olvasmány. De akár írhatnék ide egy nagyon jó romantikus regényt, ami felmelegít a téli hidegben. Például Lakatos Levente Szigor trilógia?

4. Sauvignon Blanc - Egy igazán éles és agresszív olvasmány, amit nem tudtál letenni
Colleen HooverToo late! Ez volt az írótól az első önálló könyvem. Olyan szinten bekebelezett, hogy alig bírtam letenni, és alig vártam, mikor olvashatom tovább, ha épp nem tudtam valamiért olvasni. Pörgős, fordulatokkal teli, az unalom messziről elkerüli a könyvet.

5. Pinot Noir - Egy könyv, amitől nem sokat vártál, de a végére elszállt tőle az agyad
Vi Keeland-től az első olvasmányom, A beosztott volt. Számomra ilyen sablon történetnek indult, gazdag pasi, nehezen találnak egymásra a főszereplővel. Aztán bumm, teljesen megnyert magának!

6. Chardonnay - Egy pikáns nyári olvasmány
Kerestem egy olyan könyvet, amit épp nyáron olvastam. Vi Keeland önálló írásait nagyon szeretem. Mellé társult Penelope Ward, és megírták a Nagyképű öltönyös-t. Jó szereplők, romantika, vonzódás, humor, és pár érdekes csavar. Szerintem nagyon szuper olvasmány, akár napozás közben a strandon is!

7. Rosé - Egy könyv, amiben mindenből van egy kicsi
Ide négy könyvet írnék. Elle Kennedy-től az Off-Campus sorozat. New Adult sorozat, meg hát rubin pöttyös könyvek is. Van benne minden. Főiskola, sport, haverok, szerelem, balhé, dráma, szerelmi sokszöget. Szóval minden, ami kell egy remek könyvhöz. Nem hiába vitte el a tavalyi évem abszolút number one sorozat címét!

8. Shiraz - Egy testes könyv, ami sötét és zamatos
Hú, ide írhatom az utolsó olvasmányomat. Anne L. Green-től A sötétség fogságában! Annyira izgalmas és fordulatos volt, hogy 50 oldal után már éreztem, hogy úr isten ez mennyire jó lesz. És nem is csalódtam benne. Drog kartell, alvilági szálak, megfűszerezve egy reménytelen szerelemmel. A maga 520 oldalával testesnek is mondanám.

9. Merlot - Egy könnyed olvasmány, lágy befejezéssel
Jenn Bennett Alex nagyjából. Egyszerű, könnyed, pont annyi a könyv, amennyit fülszöveg alapján vár tőle az ember. Szerintem teljesen jó egy kis laza, kikapcsolódásra.

10. Champagne - A kedvenc könyved
Régebben gondolkodás nélkül tudtam volna ide beírni bármit. De azóta annyit változott az ízlésem és az érdeklődési köröm, hogy most nagyon feladta a leckét ez az egyszerű „kérés”. Nem tudok dönteni, hiszen Colleen Hoover regényei most nagy kedvenceim. De ott van még Erin Watt szerzőpárostól a Royal fiúk sorozat, vagy Elle Kennedy-től az Off-Campus sorozat. Jelenleg talán ezek a nagy kedvenceim.


Nektek sikerült bezsebelni új szerzeményeket valamelyik raktárvásáron? Esetleg egy jó leárazás során? :)

Vigyázzatok magatokra és szeretteitekre! #StayHome

F.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése