2019. május 18., szombat

"Mesés" kóborlás - könyvértékelés


Tavaly év vége felé olvastam el a celEB, Demény kutya könyvét, amiben hasznos tippeket adott Magos Judit kezdő kutyatartóknak. Nekem néhol túlzás volt a stílus, amit kutyájára „aggatott”, de azért közvetített jó tanácsokat pár ellentmondás mellett. Akkor nem vágytam a folytatásra, hiába lapult a polcomon. Most, hogy festés közepette a feje tetejére állt a szobámban minden, rövidebb olvasmányt keresve hagytam elől Demény második könyvét, Kóbor kalandjaim címmel.

Tavaly egy akció keretében le volt árazva a Librinél a társasjátékos verzió, így örömmel tettem kosárba a 8 ezer forintos kiadást 990 forintért. Nyilván, ennyiért minden könyv szinte ajándék, főleg, ha még társasjáték is jár hozzá. A borítójára egy aranyos rajz került, ez akár már utalhatott is volna arra, hogy egy mesés elbeszélésre számítsak.

2019. május 5., vasárnap

Egy Baklövés, ami jól sült el - könyvértékelés


Az előző bejegyzésben Elle Kennedy Off-campus sorozatának első részéről ejtettem szót. Sikerült azóta Glamour napokon kedvezményesen beszereznem a második kötetet, így alig vártam már, hogy elkezdhessem. A baklövés, amely az angol The Mistake címen is fut, hasonlóan tetszett, mint az első könyv. A borítóról nem is beszélve.

A történetek ugyan különállóak, más-más karakterek kerülnek a főszerepbe a részek során, ám mégis valahol összeérnek a szálak. A baklövés mondhatni onnan folytatódik, ahol Hannah és Garett története abbamaradt. Csak ez esetben John Logan lesz az ügyeletes rosszfiú.

2019. április 17., szerda

Ebben az üzletben te is benne lennél! - könyvértékelés


Januárban beszereztem egy kedves kis könyvcsomagot, aminek minden tagját olvastam már, kivétel egyet. Elle Kennedy munkásságával közvetlenül még nem találkoztam, viszont Erin Watt szerzőpáros egyik tagjaként már igen. Royal fiúk ♥ Azok a könyvek levettek a lábamról. Ennek ellenére nem tudatosan esett a választásom az írónő egyik regényére. Az Off-campus egy négy részes sorozat, melynek első kötete The Deal – Az üzlet nevet viseli.


Mostanában mintha kicsit túltolnák a kiadók ezeket a meztelen férfitesteket a borítókon. De hát mi mást tudnék elképzelni egy főiskolás jéghoki csapat sztárjáról szóló sztorihoz?! Meg hát fektettek elég hangsúlyt Garrett Graham istenien tökéletes testére mint minden ilyen regényben.

2019. április 5., péntek

Olvass a jelekből! - könyvértékelés

Egy-két éve már tagja vagyok egy olvasós csoportnak, ahol olvasási élményeket osztunk meg egymás között a tagokkal. Szoktak nyereményjátékokat is hirdetni, ahogy időm engedi, igyekszek becsatlakozni én is, hiszen nagyon ötletes kis vetélkedők szoktak ezek lenni. Így történt, hogy én is nyertem az egyiken! Igaz, elsőre egy „vigaszdíjas” könyvjelzőt, ami később átkonvertálódott egy általam kiválasztott könyvre. Több lehetőség közül A testolvasóra esett a választásom.



Anne Frasier nevéről nem hallottam korábban, valamint a könyvéről sem. Molyon kutakodva megtaláltam, hogy egy sorozatról van szó, ami ahogy nézem, nem kapott nagy visszhangot. Vegyes értékeléseket olvastam róla, így picit tartottam a történettől.