Cirka egy éve várom már ezt a
pillanatot! Márciusban rendeltem elő a könyvet, azóta már három megjelenési
időpont is volt kiírva a Libri
oldalára, mindegyik előtt felpörögtem, hogy úr isten, hamarosan a kezemben
tarthatom. Végül Lakatos Levente
facebook oldalán erősítette meg hivatalosan, hogy november végén megjelenik a
Szigor zárókötete, A hatalom szabályai.
Az előrendelésnek köszönhetően
már a megjelenést követő második nap nálam volt a könyv, ám akkor még nem
vetettem bele magamat, hiszen a második kötettel nem végeztem. Tavaly karácsony
után olvastam, halványan rémlett, hogy milyen fordulatokkal maradt abba ez a
rész. Az emlékezet felfrissítést követően újult lelkesedéssel vágtam bele a harmadik,
egyben befejező részbe.



