2017. október 25., szerda

Mindent egy lapra? - könyvértékelés

Egy múltkori bejegyzésben írtam a Glamour-napos könyves kuponokról, amiből én a Libri-ben beválthatót ki is használtam. Így vettem meg két könyvet, mindegyiket hirtelen felindulásból. Az egyik a Minden, minden lett, amiről hoztam a posztot.

Az eredeti borítós verzióját szereztem be, mert ez (olcsóbb, mint a filmes??) jobban tetszik nekem. Először a szórakoztató irodalom között kerestem, aztán kiderült, hogy az ifjúsági könyveknél van, szóval lehet még egy darabig keresgéltem volna segítségkérés nélkül, hiszen eszembe nem jutott, hogy ott nézzem.






Szóval a könyv. Elolvastam a fülszövegét, valamint még valamikor nyáron megnéztem a mozifilm előzetesét, így ennyi fogalmam volt a történetről. Azóta elég sok embernél láttam, ismerősöknél is, felkapott lett a történet. El szoktam kerülni az ilyen tömeghullámokat, de most engedtem az árnak. Adott egy lány, aki különös betegsége miatt, nem hagyhatja el otthonát, majd jön egy srác a szomszédba, aki felkelti érdeklődését, és love. Kb így ennyit vártam, de hát megint előre szaladtam és ítélkeztem.

A könyvben találhatók illusztrációk, listák, de előfordul,
hogy egy oldalon egyetlen mondat szerepel
Első körben ami tetszett, az maga a könyv felépítése volt. Nem egy szokványos, klasszikus értelemben fejezetre osztott regényt kapnak az olvasók, nem is nézőpont váltogatást. A főszereplő lány meséli el történetét, különböző feljegyzésekkel, rajzokkal tarkítva. Őszintén az első, ami felkeltette az érdeklődésemet, az volt, hogy miért van egy teljesen fekete lap a könyv vége felé, és hát nem bírtam magammal, így ott nyitottam ki elsőre. Aztán bele is futottam egy spoilerbe… Valaki egyébként megállta, hogy ne ott csapja fel a könyvet?

Egy ritka és különleges betegségre épül a főszereplő lány élete, ami miatt korlátozva van gyakorlatilag a saját házukra és 2-3 emberre maga körül. Az új szomszédok beköltözésével viszont a lányt elkezdi érdekelni még jobban a külvilág, és a fiú miatt merészkedik ki a szabadba – amibe akár bele is halhatna. Elsőre csak egy hirtelen felindulásból szalad ki a házból, amiért édesanyja talán még jobban burokban tartja. Aztán utána már tudatosan megy el, több napra. Bennem itt az merült fel, hogy már kint kódorog a szabad levegőn egy-két napja, és semmi baja nem történt? Ahhoz képest, hogy mindenre allergiás elméletileg? De nagyon nem gondolkoztam ezen, csak sodródtam a történeteken. Ami meglepett. Egyszer. Aztán még egyszer. Majd újra. Hiszen a végével kapcsolatban mindenféle kimenetelre számítottam, csak pont arra nem, ami végül bekövetkezett. És talán pont ezért (is) tetszett a sztori.

A Minden, minden lényegében mindent tartalmaz. Első tini szerelem, korlátok, határfeszegetés, csalódás, összetörtség, újra magunkra találás. Szerintem ez nem csak ifjúsági regény, hiszen én 23 évesen is élveztem a könyvet. Szóval bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kicsit más körítéssel kapni egy első tini szerelem tálalását.


Az ebből készült filmet viszont meg fogom nézni, úgyhogy nagy valószínűséggel hétvégén jövök a mozis poszttal is. Úgyis régen volt már filmes bejegyzés.. Remélem nem csalódok a filmben sem.


F.

Nicola Yoon: Minden, minden
Everything, everything
Kiadó: Gabo Kiadó
Kiadás éve: 2016
336 oldal

Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése