2017. novemberében vettem meg az első könyvemet Brittainy C. Cherry-től. A Lebegés akkor nagyon tetszett, így utána nem volt kérdés, hogy megvásárolom a maradék két könyvet. Ám valamilyen oknál fogva akkor nem került sor az olvasásukra. Tavaly nyár végén kaptam le a polcról a Tűzesőt, ami a maga szívbemarkoló szerelmi történetével tetszett. A Csendfolyót azóta kerülgettem, de most úgy döntöttem, ideje elolvasnom. Már csak azért is, mert jövő hónapban érkezik a befejező rész, a Gravitáció.
A
borítója illeszkedik a sorozat eddigi vonalához, egy vonzó férfi karakter
látható ezen a könyvön is, csakúgy, mint az előző kettőn. Ez előző rész után
úgy álltam neki, hogy annak ellenére, hogy nem épp vidám dolgok jelentek meg
benne, szerettem, és valahol biztos voltam abban, hogy ez itt sem lesz másként.
De kár volt előre inni a medve bőrére…
