A Végzetes csábító című regény már lassan egy éve a polcomon
pihen, hogy lezárhassam ezt a remek trilógiát. Nem tétlenkedtem sokat, az előző
rész befejeztével szinte azonnal neki is láttam. Bíztam abban, hogy a pici
csalódásomat - amit a második kötet után éreztem - ez a rész feledtetni fogja,
és igazi, pörgős cselekményű sztorit fogok kapni. Vajon ez így is történt?
Végre lehullik Nikoról minden álarc, és Oliviával egymáséi lehetnek?
Spoiler Alert! Nem akarom lelőni az izgalmakat, de néhol belefutok abba, hogy írok egy-egy csattanóról, úgyhogy ennek tudatában olvasd tovább a bejegyzést!
Az előző kötettel ellentétben itt már az elején is
felpörgött minden. Sejtettem, hogy a második rész vége nem volt annyira
fekete-fehér, ahogy az elsőre látszott. Olivia egy terv részeként taszította
el magától Nikolaj-t, és ezáltal bebizonyította, hogy nem is annyira „puhány”,
hogy visszatáncoljon az eredeti küldetéstől: pontot tegyen kisöccse rejtélyes
halálnak végére. Az új fedőnevét meg egyenesen imádtam az ALG rövidítés miatt.
Természetesen a gazember főhősünk, Niko sem hagyta annyiban szerelme eltűnését,
és a köztük lévő rejtélyes kapcsolódásnak köszönhetően hamar a nő nyomába
eredt. Nekem egy icipicit furcsa eleme volt a történetnek ez a tudat alatti
kapcsolódás, mert testvérek között csak-csak értem, de így nekem érdekes volt.
Amikor Niko a kezébe próbálta venni Olivia sorsát, és
egyenesen az FBI emberével ült le alkut kötni, hirtelen világossá válik minden:
az orosz maffia sötét bugyraiba kell elmerülni, hogy végre lekapcsolhassa a
hatóság a maffia vezért, Dmitrij Volkovot. És igen, bejött végül a második
könyvben tett meglátásom, miszerint mégis csak kapcsolódik Niko az orosz
maffiához! Bár, nem pont erre a kapcsolódási pontra számítottam, de így már
kezdett bennem körvonalazódni, honnan is jött a személyiség tolvajlás neki.
Számomra a házasság beleszövése a történetbe kicsit érdekes volt, értem a
hagyományokra való támaszkodást és a védelmet ezáltal, de nekem ez olyan kreált
valami volt - mármint olyan szempontból, hogy nem a két szereplő akarata volt ez elsősorban. Viszont a korábban megismert negatív karakter, Juke is tudott újat
mutatni: menyasszonyi ruhát ajándékozott Oliviának, hogy mégis legyen valami
szép is az egészben. Viszont továbbra is ott motoszkált bennem, hogy ezzel a
fordulattal milyen titkok fognak a felszínre kerülni. De bíztam benne, hogy
mindenképp olyanok, amikre már az első kötettől fogva várok.
Ahogy a két főszereplő elindult a küldetésük útján, olyan
fordulatokba keverednek, hogy képtelen voltam letenni a könyvet, annyira akció
dús lett az egész! Nem csak, hogy beépültek a maffiába, hanem egyenes az
ördöggel paktáltak le, hiszen Dmitrij tartogatott jó pár meglepetést a párosnak.
Ahogy halad előre a sztori, egyre jobban bontakozik ki Dmitrij beteg elméje, és
Niko tetteivel egyre nagyobb kontrasztot állít az egész személyiségének.
Szerintem ez a szála nagyon jól lett kidolgozva a sztorinak, hiszen mutatta azt
is, Niko hogyan küzd a démonaival, és főként Dmitrij-jel. Rengeteg
megpróbáltatás éri a párt, Olivia közben vérszemet kap öccse gyilkosa miatt,
akit egy véletlen fordulat – és egy nem várt szereplő – elintéz.
Niko is igyekszik a végére járni a dolgoknak, szerez is
magának egy szövetségest, akiben egy jó darabig nem tudja, hogy érdemes-e
bíznia. Közben Dmitrij a leggyengébb pontját aknázza ki, a szerelmét, még pedig
egy sokat emlegetett szereplővel, Sonyával. Egyre több csontváz esett ki a
szekrényből, megkaptam a teljes kitárulkozást tőle, amire már mióta vártam, de
nem csak Olivia, hanem én is rendesen meglepődtem ezeken. Niko rémálmától
rendesen felállt a szőr a kezemen, aztán szerencsére nem a megálmodott módon,
de máshogy keresztbe húzták a kapcsolatukat Oliviával. Aki ezután igazi bad ass
csaj lett, és nem félt szembemenni magával az ördöggel. Nagyon imádtam azt a
részt, szerintem zseniális volt, ahogy Dmitrij ellen fordult és meglátta azt,
hogy a kegyetlen maffiafőnök sem rettenthetetlen.
Nagyon vártam hova fog kifutni az egész sztori, aztán jött
egy olyan fordulat is, amit szinte már előre borítékoltam, és egyáltalán nem
lepett meg. A leszámolás szerintem jól lett kidolgozva, megfelelően feszült lett,
ahogy a három kulcs szereplő küzd egymás mellett, és ellen. Az utolsó fejezet
meg már csak hab volt a tortán!
A főszereplőkön kívül itt már a mellékszereplők is nagyon a
szívemhez nőttek. Kirsten-t egyenesen imádtam, ahogy Nikoval élcelődött a könyv
elején. Kurt ügynök nem volt annyira szimpatikus, de a végén lévő ajánlata
nagyon megnyert magának, így két legyet ütöttek egy csapással. Ahogy már
említettem még Juke is tudott meglepetést okozni, mégsem volt annyira rosszfiú
a jó oldalról, ahogy gondoltam. A második könyvben felbukkant William is hozott
jó pillanatokat a sztoriba, főként, amikor autóban ült. Rendesen nevettem
rajtuk!
F.
A legnagyobb bátorság az álarc levételéhez kell
Olivia és Niko a közös jövőjük reményében veszélyes
feladatot vállalnak. Úgy döntenek, együtt épülnek be a maffiába. Niko
álszemélyiségeit felhasználva a bejutás egyszerű ugyan, de a kiszállás
korántsem az. Küldetésük során nem bízhatnak meg senki másban. Egyetlen hiba és
oda a gondosan kidolgozott álca. Az egymásba vetett bizalom jelent számukra
mindent. A túlélést. A kalandok során azonban újabb megdöbbentő, sokkoló
darabkák kerülnek elő Niko múltjából. Veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe
kerülnek, de ezek közül egyik sem olyan hátborzongató, mint Niko alteregóinak
rengetege. Minden zavarossá válik, és még ők sem láthatják előre, mi történik,
ha nem a rosszfiú lesz jófiúvá, hanem a jó kislány válik rosszá.
Bár mindkettőjüket más motiválja, a céljuk azonos:
megszabadulni a láncaiktól és felszámolni a bűnszervezetet.
De Niko már érzi azt, amit Olivia még csak nem is sejt: a megmenekülés talán nem is lehetséges mindkettejük számára.
A Végzetes csábító a Csábító-sorozat harmadik része. A
többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő legújabb, szenvedélyes és váratlan
bonyodalmakkal teli modern kori romantikus történetében soha nem tudhatod, mi
fog történni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése