2020. május 6., szerda

Barátság, extrákkal? - könyvértékelés


Nos, megérkeztem egy újabb bejegyzéssel, és ezzel együtt egy újabb Vi Keeland regénnyel is! Mint említettem, most olyan projektben vagyok, ahol a polcomon olvasatlanul álló könyveket veszem sorra, hogy minél jobban csökkenthessem ezt a számot. Ezt a könyvet még a tavalyi, őszi Glamour napok során szereztem be kedvezményesen, és azóta várt rám. Az előző olvasmányom után, amivel lassabban haladtam, pont ilyen pörgős, lendületes könyvre vágytam, mint amilyen a Csak szex is volt.


Mivel az írónőtől ez a harmadik de nem utolsó olvasmányom, így nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok a történet kapcsán. Ugyan a címe és tartalma megtévesztett, hiszen az alapján, nem számítottam komoly, és mély érzelmekre, csak a két szereplő között alkalmi kalandokra. De hát tévedni emberi dolog.
Natalia legjobb barátnője esküvőjén találkozik a sármos, magabiztos és céltudatos sráccal, Hunter-rel. Számomra felettébb érdekes volt, hogy a két barátnő Anna és Natalia épp arról cseverésztek, hogy Nat kivel feküdjön le, de miután Hunter konkrétan tálcán kínálta magát, visszakozott. Lényeg a lényeg, hogy a két fiatal a nap végére egymásra talál, aztán Natalia szépen kereket old. De hát véletlenek vannak, úgyhogy újra összesodorja őket a szél. És már akkor érezhető köztük a feszültség. Ahogy haladunk előre az időben egyre jobban bonyolódnak a fiatalok egymásba, egyre több minden derül ki róluk. A végén egy kis feszültséget azért kapnak az olvasók, de hát borítékolható volt a befejezés.

A történet, illetve a szereplők egyaránt jól voltak kidolgozva. A cselekmény fokozatosan épült fel az alap szituációt követően. Nem mondanám túl lassúnak, szerintem minden a maga idejében történt. A jelenbeli történések mellett kaptunk pár múlt béli szeletet Hunter életéből. Ezek mondhatni egy kicsit kiragadták az olvasót az aktuális történésekből, és szerintem jó kontrasztot adtak a sztorit illetően.

Hunter a könyv háromnegyedéig elég rejtélyes volt, egy kis megvilágítás érkezett mindig a múltbéli fejezetekből az ő esetében. Én valahol szerelmi ügyet sejtettem az ő zárkózottságában, ám amikor elérkezett a múltbéli visszatekintés a csúcsára, akkor kicsit meg is lepődtem. Továbbra sem értettem miért zárkózott el ennyire a kapcsolat létesítésétől, aztán nem sokkal később fény is derült mindenre. Valahol a srác esetében nem feltétlen tartottam jó megoldásnak a szőnyeg alá söprés taktikáját, hiszen egy elég komoly dologról volt szó.

 Natalia egy céltudatos, erős karakter. A múltja rendesen megtépázta őt is, és nála is érthető volt, miért nem akart komoly kapcsolatba bonyolódni. Tetszett, ahogy oldódott a kapcsolata nevelt lányával, és ahogy Hunter-rel is egyre jobban közelebb kerültek egymáshoz még ha tagadni is próbálta.

Nem csak a két főszereplő volt jól kidolgozva, hanem a mellékszereplők is. Natalia és Anna barátsága nagyon remekül volt ábrázolva, szerintem mindenki ilyen barátságra vágyik élete során. Izzy is nagyon jó karakter volt még, szerintem jól bemutatta milyen is lehet egy „mostohagyerek” kapcsolata a „családjával”.

Valahogy minden Vi Keeland könyvet egy picit ugyanolyannak érzek, mert mindig ugyanaz a séma náluk. De mindegyik más. Úgy érzem, eddig ez a könyve tetszett a legjobban. Lendületes, szórakoztató, de vannak benne mélyebb, komoly dolgok is. Bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki most egy kis kikapcsolódásra vágyok. Mert a címével ellentétben, nem csak a szexről szól.

F.


Vi Keeland: Csak szex
Sex, not love
Kiadó: Álomgyár Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2019.
378 oldal

Kár ellenállni, te is akarod!

A kapcsolatom Hunter Deluciával fordítva kezdődött. Egy esküvőn találkoztunk. A lopott pillantásokból pontosan tudtuk, hogy mit akarunk egymástól. Pedig megfogadtam, hogy soha többé nem kezdek jóképű, pimasz, szívdöglesztő pasikkal... Ah... aztán nem hallgattam magamra és éppen az ellenkezőjét tettem.

Másnap reggel visszautaztam New Yorkba, Hunternek pedig egy kamu telefonszámot adtam meg. Egy évvel később újra összefutottunk, és én ismét képtelen voltam ellenállni neki. De ezúttal Hunter egy valós telefonszámot követelt tőlem, ezért édesanyám számát adtam meg. Biztos voltam benne, hogy anyám egy életre elijeszti. Csakhogy ez az őrült, elképesztő fickó megnyerte magának anyámat. Ráadásul szerzett egy nyolchetes megbízást a városomban. Azt javasolta, töltsük ezt az időt egymással. Nyolchétnyi észveszejtő szex kötelezettségek nélkül. Mit veszíthettem?

Vi Keeland a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Köteteit tizenkét nyelvre fordították le, és több millió példányban keltek el világszerte. A Csak szex című regénye ismét felpezsdíti az olvasók vérét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése