2018. április 22., vasárnap

Mikből következnek a posztok, valamint az áprilisi Book-Tag

Sziasztok!


Tudom, lassan vége van az áprilisnak, és még nem posztoltam havi Book-Taget, de megint elég sok dologgal foglalkoztam a tanfolyam mellett - többek közt ledaráltam egy magyar sorozatot, az Oltári csajokat, és nehezen tudtam elszakadni mellőle. Na, de ennek már vége, úgyhogy folytatom a blog igazgatását.



Ebben a hónapban sikerült két könyvet is beszereznem. Az egyik egy előrendelés volt, Borsa Brown legújabb könyve, A férj prostija jelent meg. A másikat pedig Glamour-napi kedvezménnyel, és Libris pontjaim felhasználásával szereztem meg. Ez pedig nem más, mint J. L. Perry-től a Rohadék. A könyv egy bele olvasás során keltette fel érdeklődésemet, így landolt a kívánságlistámon, majd a virtuális kosaramban, aztán a polcomon. Na meg persze nem feledkezhetek meg a megannyi könyvemről sem, amiket még nem olvastam vagy újra akarok olvasni de szerintem ezt minden alkalommal elmondom.
E hónapban elhoztam a Könyvfüggők problémái book-taget, szóval lássuk, milyen kérdéseket tartogat ez a hónap kérdés sorozat.

Könyvfüggők problémái


Van kismillió olvasatlan könyved. Hogyan döntöd el, melyiket olvasod el legközelebb?
Ez általában nálam hangulat függő. Vagy az van, hogy nagyon várok egy megjelenést, és amint kézhez kapom a könyvet, azonnal olvasom is. Vagy általában a legújabban beszerzett regénynek kezdek neki. Esetleg sorozat folytatásnak. Vagy a régebbi, olvasásra váró könyveim közül választok valamit. Vagy…

Már elolvastad egy könyvnek több, mint a felét, de nem tetszik. Folytatod, vagy abbahagyod?
Abbahagyom. A legutóbbi olvasásomnál is így voltam, és arra jutottam, hogy annyi érdekes könyv vár még rám, miért vesztegetném olyanra, ami egyáltalán nem érdekel, nem köt le?

Egy könyvsorozatnak, amit imádsz, nem egyeznek a borítói. Hogyan kezeled?
Hát, azt hiszem, nem dől össze a világom. :D

Minden ismerősöd imád egy könyvet, amit te gyűlölsz. Kivel beszéled meg, aki szerinted a te oldalara állna?
Mivel az én környezetemben nem sokan olvasnak, nem sűrűn osztom meg másokkal az olvasási élményemet személyesen. Csak itt, a blogon keresztül, valamint egy olvasással foglalkozó csoportban szoktam írni ilyenekről. Nem igazán szoktam azzal foglalkozni, hogy „jaj ő azt olvassa, amit én utálok”, hiszen nem vagyunk egyformák, más az ízlésünk.

Nyilvános helyen olvasol, és nagyon felzaklat a könyv, annyira, hogy sírni kezdesz. Mit kezdesz magaddal?
Nem vagyok az a nagy érzelgős, így még soha nem sírtam semmin, se könyvön, se filmen. Egy könyv szorongatta meg a torkomat, de akkor se kezdtem zsebkendő pusztító zokogásba. Nyilvános helyeken elég ritkán olvasok egyébként is.

Egy könyvnek, amit nagyon szeretsz, most jön ki a folytatása, de te már nem emlékszel egészen az előző részre/részekre. Mit teszel, újraolvasod az előző részt/részeket, vagy keresel róla egy összefoglalót a neten, vagy kihagyod a folytatást, vagy bestresszelsz… stb?
Eddig mindig újraolvastam a részeket. Ha megérkezett már a könyv, akkor is, hiszen addig félretettem. De általában még a megjelenés előtt végigmegyek gyorsan az előző részeket, hogy teljes mértékbe képben legyek a történetet illetően.

Nem akarod kölcsönadni a könyveidet senkinek. Hogyan utasítod rendre udvariasan azt, aki mégis kölcsön akar kérni tőled egyet?
Megmondom, hogy nem szeretek kölcsönadni könyveket, mert féltem őket. Miért kerteljek ezen? Mindenki félti a tulajdonát, nem? Egyedül egyetlen barátnőm kér tőlem kölcsön olvasni valót, de neki nyugodt szívvel adom oda őket, hiszen mindig vigyáz rájuk.

A hónapban már öt könyvnek kezdtél neki, és egyiket sem fejezted be. Hogyan jutsz túl az ezen az olvasási válságon?
Szokták mondani, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Voltak már hosszabb szünetek az olvasási időszakomban, amikor mondjuk egy rosszabb könyvet kezdtem el, és inkább hanyagoltam minden mást. (Amúgy én nem olvasok párhuzamosan több könyvet, úgyhogy ez a veszély nem fenyeget…)

Nagyon sok könyv jelenik meg mostanában, ami érdekel, és majd meghalsz, hogy olvashasd. Mit csinálsz? Hányat veszel meg ezek közül?
Szépen sorban mindent. Egyet, maximum kettőt. Nem vagyok milliárdos sajnos, és hát az olvasás sem olcsó mulatság.

Végre sikerült megvenned a könyveket, amiket nagyon szerettél volna, és alig várod, hogy olvasd őket… de meddig hevernek a könyvespolcon, mielőtt ténylegesen el is olvasnád őket?
Egymás után időt szakítok rájuk. El nem szaladnak, úgyhogy nálam nincs idő limit olvasásra.


Nemsokára jövök újdonságokkal. Addig is használjátok ki ezt a szép időt, és legyetek a szabadban, akár könyvvel, vagy anélkül.

F.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése