2018. április 22., vasárnap

Húzzunk le még egy bőrt a sztoriról (sikertelenül) - könyvértékelés


Mivel nagyon megfogott A Da Vinci-kód regény, így gyorsan bepótoltam további hiányosságaimat a sztorit illetően, azaz megnéztem a filmet (arról szóló írásomat olvasd el ITT), ami hát ismételten nem hozta számomra a várt színvonalat. Itthon találtam egy könyvet, ami még kapcsolódik ehhez a vonalhoz. A Da Vinci-kód megfejtése az eredeti történetben szereplő vallásos, valamint történelmi említések hátterét, valóság alapját kutatja. Na de mennyire sikeresen?


Most valószínűleg egy viszonylag rövid bejegyzést fogtok olvasni, hiszen hosszú „küszködés” után jobbnak láttam feladni a dolgot, és félbehagytam az olvasmányt.

A könyv egyáltalán nem nagy terjedelmű, közel 190 oldal ennek ellenére mégis kifogott rajtam. A közepén a „történethez” tartozó kiegészítő képek is vannak, láthatunk itt az elbeszélés során említett festményeket, arcképeket, vagy akár a torinói leplet.

Hozzám nem igazán állnak közel a történelmi témákkal foglalkozó könyvek. Lehet ezért sem fogott meg túlságosan ez a mű. Az elején olvastam érdekes dolgokat, amikor Da Vinci életrajzával foglalkozott, vagy sorra vette az ismertebb műveit is. Köztük például a torinói lepelről is szó esett, ami számomra nagyon is érdekes volt. És itt szerintem ki is fogyott az érdekességek tárháza… Martin Lunn irományát nevezhetnénk tényfeltáró olvasmánynak is akár. Ha, jól közölné mindazt, amit annyira akart közölni eredetileg… Nyilván a történelemhez kellett nyúlnia az írónak, hiszen elég sok történelmi utalás is volt a könyvben, mint például a keresztes lovagok. Egyszerűen annyira vontatott volt számomra, valamint csapongó. Követni sem tudtam elég sok helyen, és csak olvastam, de nem váltott ki belőlem semmit.

Lehet ez az én hibám, de első két nap még próbálkoztam az olvasásával, aztán csak pihent napokon át az éjjeliszekrényemen. Annyira nem éreztem késztetést az olvasására, hogy jobbnak láttam inkább feladni, hiszen ez nem az a könyv, amit nekem írtak. Nekem valahogy olyan érzést adott, hogy az eredeti regény körüli botrány hullámot megülve gyorsan megszületett ez a könyv, amolyan „húzzunk le még egy bőrt az adott témáról” opcióként.

Ez most nem fogja a szokásos ajánlom plecsnit kapni. Azok, akik hozzám hasonlóan inkább az eseményekben dús történeteket szeretik, valószínűleg nem fogják élvezni ezt a művet. Akiket viszont vonzanak a történelmi fejtegetések, lehet kedvüket lelik benne. Vagy nem? Molyos kritikák alapján másnak sem nagyon nyerte el a tetszését, szóval lehet, nem velem van a baj…

Na, kár is ezt így tovább csűrnöm, nem sokára érkezek egy új könyvről szóló véleménnyel. Ja meg lógok még egy áprilisi BookTag-gel, ha jól rémlik. A következő posztban találkozunk!

F.

Martin Lunn: A Da Vinci-kód megfejtése
Da Vinci Code Decoded
Kiadó: Gold Book Kft.
Kiadás éve: 2004.
187 oldal

Dan Brown, a Da Vinci-kód írójának állítása szerint „a dokumentumokról és titkos szertartásokról szóló, a regényben szereplő ismertetések megfelelnek a valóságnak”. De vajon valóban megfelelnek-e? Számos kutató és teológus támadta a könyvet és az alapjául szolgáló „tényeket”. Egyesek azt állítják, hogy Dan Brown katolikusellenes. Világszerte könyvklubok, olvasócsoportok, tematikus honlapok, magazin- és újságcikkek szították a tüzet, s így A Da Vinci-kód nemcsak műfaja legsikeresebb könyve lett, hanem a legtöbb vitát kiváltó is. Most pedig Martin Lunn történészszakértő leleplezi a Dan Brown kutatásai mögött rejlő igazságot. A katolicizmus oldalhajtásának, az Opus Deinek a létezését… a Krisztus és Dávid király vérvonalával kapcsolatos szilárd tényeket… a Szent Grál megdöbbentő titkait… a templomos lovagok és a hírhedt Sion-rend eredetét… a Temple Church és a Rosslyn-katedrális titkait… és még sok minden mást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése