A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harmadik részt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harmadik részt. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 24., vasárnap

A váratlan megoldás - könyvértékelés

A blogom elindítása óta - ami idén 10, azaz TÍZ éve indult - eddig 11 Lakatos Levente művel foglalkoztam, illetve a papír alapú könyvei mellett 3-4 kisebb terjedelmű e-könyvével. A munkássága mindig is kedves volt a szívemnek, valahogy inkább érzelmi alapon kötődtem a könyveihez. Szinte az összes regényét olvastam már, jelenleg a Nem szabadott volna... sorozatával vagyok függőben.

Ugyanis év elején tudtam időt szánni a második kötetre, Tébolyodott címmel, ami előtt az első részt is elolvastam. Hiszen nem tudtam felidézni már pontosan, mi történt a Tönkreteszlek könyvben. Ez azért volt fontos, mivel egy percet sem hagyott ki az író a folytatással. A második rész után a trilógia zárása, a Túlszeretlek is hasonlóan vette fel a fonalat. Nagyon kíváncsi voltam már arra, mi is vár Miára és Samura a történet végén, hiszen annyi titok bújt elő a második részben!