Felkavaró érzések - könyvértékelés

Off topic: természetesen sikerült megint elúsznom így az évvége fele, és mivel egy elég meredek év van mögöttem, így borultak az olvasási terveim is. Főleg az ősz volt megterhelő időszak, rövidebb könyvet is viszonylag sokáig olvastam, meg olyat is, ami magával ránt a sztoriban, és máskor maximum egy hét volt befejeznem, hiába hosszabb a regény. De elengedem inkább az az idei célkitűzésemet, nem akarom, hogy stressz legyen az, ami a kikapcsolódásomat szolgálja teljes mértékben. Na bumm, ha idén nincs meg a kitűzött célom. Szóval ezért is voltak most kisebb szünetek itt a blogon. De talán most beérem magamat.

Tavasszal teljesen elkápráztatott Jennifer L. Armentrout a fantasy világával a Vér és Hamu sorozatban. Akkor Poppy és a Sötét szerzet sztorija döcögősen, de meggyőzött. Nyilván látom a könyvek hibáit, olykor azt is érzem, hogy túlnyújtott, nagyon hosszú, és feleslegesen ismétlődnek benne a dolgok, gondolatmenetek. De ettől függetlenül rabja lettem az egész fikciónak. Tartva az olvasási sorrendet, belekóstoltam az előzmény kötetekbe is, szintén nehézkesen indult a kapcsolatom a Hús és Tűz sorozattal. A sztori nagyon hasonlított az eredetire, viszont a szereplők adták számomra a pikantériáját a könyvnek.

Az olvasási sorrendben elérkeztem a második könyvhöz, ami nem más, mint a Fény a lángban. Kíváncsian vetettem bele magamat az elektronikus verziójába, hiszen valahogy a szereplők itt jobban meggyőztek, mint az eredeti sztoriban bár Poppy a Két királynő háborújában odarakta magát rendesen. Viszont ott motoszkált bennem, hogy vajon itt is el fogom-e veszteni a lendületet a túl hosszú terjedelem miatt, vagy az írónő tud-e csavarni rajta akkorát, hogy ez ne történjen meg.