Ismét egy ezer éve kívánság listán lévő könyvet olvastam, ami nyilván nem baj, hiszen tudtam faragni tovább az olvasatlan könyveim számát. Még tavaly nyár végén vettem a kezembe Holly Jackson Jó kislányok kézi könyve gyilkossághoz című regényét, ami nekem nagyon bejött! Tetszett, hogy együtt nyomoztam a főszereplővel, és ugyan klisés volt a vége, de igazán meglepett. Ha tudom előre, hogy Karen M. McManus könyve is hasonló alapokra épül, előbb leveszem a polcomról.
Ugyanis a sztori váltott szemszögből kerül ismertetésre: négy diák az elmesélő, az ő élményeiken keresztül követhető végig a Bayview Gimiben zajló megrázó esemény. Addy, Bronwyn, Nate és Cooper egy délutáni elzárásra megy, ahol rejtélyes módon mindegyikük ugyanazért a bűnért felel. Mindegyikőjük táskájában egy telefont találtak, ami nem a sajátjuk. Viszont a teremben egy ötödik diák is ott ült: Simon Kelleher, aki mindenki ellensége az iskolában a hírhedt pletyka oldala miatt. De az elzáráson a büntetés helyett teljesen más történt, hiszen az öt tanuló közül egy valaki nem hagyta el élve a termet... Mindez teljesen felborítja a négy diák hétköznapjait és nincs megállás, akarva akaratlanul is belekeverednek a bűnténybe. De állításuk szerint egyikük sem ölte meg a diákot. Akkor mi történt? Nem ismerik egymást, csak hírből, így feltételezik egymásról, hogy hazudnak, csak a saját igazukat tudják biztosra. De mi a rejtély nyitja? Miközben újabb titkok szivárognak ki a négy diák féltve őrzött botlásairól... De ki áll a lejárató oldal mögött továbbra is, ha Simon már halott?
Remekül ágyazott meg az író a cselekménynek, hatalmas lökést adott az egésznek már az első fejezetben megtörténő halál eset. Rengeteg mindent indított el ez a szereplőknél, és vele együtt bennem, az olvasóban is. Hiszen négy oldalról követhettem végig az eseményeket, és ennél különbözőbb karaktereket nem is kreálhatott volna az író hozzá! Mint kiderült menet közben, mindegyik szereplő más-más titkot őriz. A közös bennük, hogy félnek azok felszínre kerülésétől. A könyv második felére egyre több minden derült ki Simon-ról is, ami segített jobban megérteni az egész regényt. Mert ő nem csak annyi volt, hogy mindenki utálta, mert terhelő dolgokat hozott nyilvánosságra a blogján, ami később mindig beigazolódott. Mindenre megvan a magyarázat, hiszen Simon nem puszta szórakozásból írta meg ezeket a kínos dolgokat...
Jó 100 oldalt el kellett olvasnom, mire fel tudtam venni a regény ritmusát, és el tudtam helyezni a szereplőket a fejemben. Nem annyira különlegesek a karakterek, hiszen bármelyik gimis könyvben előfordulnak ilyen típusú diákok: az egyetemre keményen hajtó fiatal; a balhés srác; az élsportoló; és a szép lány. Klisék hada? Hát persze! De nem ettől erősek, hanem a háttér történetüktől, amiket szépen lassan fednek fel. Egyikük sem tökéletes, csak próbálnak a saját gondjuk mellett megbírkózni az átlagos 17-8 évesek problémáival az iskolában. A nyomozás során egybefonódik a sorsuk, hiába nem ismerték egymást, elkezdenek kiállni a másikért, közös programok is becsúsznak, és az ügy kimenetele is foglalkoztatja őket folyton. Az eközben bimbódzó szerelmi szál nem lepett meg, sőt már valahol vártam is. Bár ez is elég klisés volt, hogy pont az a két karakter jött össze.
,,– És amúgy milyen volt a heted? Mesélj valami jót!
Mindig ezt mondja, mintha az élet tele lenne fantasztikus dolgokkal, amit vasárnapig tartogatok magamban, hogy megosszam vele.
– A Grand Theft Auto játékban eljutottam a háromezres szintre.’’
Szerintem jól volt felépítve a könyv, hiszen a nyomozás során végig valakire terelődött a gyanú, így akárki bűnös lehetett volna az olvasó szemében. Nem egy erős, mondjuk Agatha Christie szintű krimi ez, nagyon érződik, hogy kifejezetten a fiatalabb korosztály a célközönsége. Könnyebb a hangvétele, emiatt a durva, erőszakosabb részektől mentes, de így is nagyon hatásos a nyomozati szál. Úgy rakta össze a szerző, hogy még engem is lekötött felnőtt fejjel. Hiszen én is próbáltam megfejteni az eseményeket, de mindvégig teljesen másfelé tapogatóztam. Vártam, hogy elsütik a szokásos tanár szálat, mert a diákokon kívül a teremben tartózkodó pedagógusnak végig az ártatlanságát hangsúlyozták, de szerencsére nem ez történt! Valahogy pont az lett a tettes, akire egyáltalán nem gondoltam volna. Nekem túlságosan megúszós volt, hogy pont a rosszfiú karakterre, Nate-re húzták rá a balhét, az nagyon kézenfekvő lett volna. Emiatt is lepődtem meg talán még jobban a rejtély nyitján! A végén szereplő bónuszfejezet nekem tetszett, megmutatta, merre haladt az élete a diákoknak a mindent felfordító nyomozás során. Jól érzékeltette, hogy mit okozott a média felhajtás, ami a szereplőkre irányult az ügy kapcsán.
Készült a történetből egy Netflix sorozat, amire kíváncsi lettem volna. Sajnos jelenleg nem elérhető a kínálatban, így nem tudtam megnézni. Úgyhogy helyette megnéztem a 13 okom volt sorozatot, ami ugye szintén egy könyv adaptáció. Jobb később, mint soha.
F.
Karen M. McManus: Lehull a lepel
One of Us Is Lying
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2022.
ISBN: 9789634994893
408 oldal
Ebben a magával ragadó, sodró lendületú regényben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki onnan élve. Figyelj, és talán sikerült megoldanod a rejtélyt!
Hétfő délután a Bayview Gimi öt diákja a büntetését tölti egy osztályteremben.
Csakhogy Simon nem éli túl ezt a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, életét veszti. A nyomozók szándékosságot sejtenek a fiú halála mögött...
Az eset után egy nappal mindenki döbbenetére Simon pletykarovatában leleplező híráaradat jelenik meg a fiú legismertebb osztálytársairól. Ez mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. VAgy az is lehet, hogy mind egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai?
Te vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése