 |
| Végre olvashattam az új Kindle-ön |
A negyedik kötet a The War of Two Queens - Két királynő háborúja címet viseli. Ami hát valljuk be, az Aranyozott csontkorona végét ismerve eléggé beszédes cím lett. De vajon hogyan fog Poppy boldogulni ebben a részben szeretett királya nélkül? Csatoljam be az övemet, készülve a totális mélyrepülésre? Vagy még annál is mélyebbre kúszik a regény, és itt is várjak a 300 oldalnyi töltelék elmélkedésre? Lássuk!
Az előző rész utolsó nagy csattanója egyértelműen a Vérkirálynővel való találkozás volt, ami hagyott rengeteg kérdést maga után, és a legnagyobb gondot: Casteel foglyul ejtését. Teljesen arra számítottam, hogy Poppy ettől magába zuhan, és 150 oldalakban fogja rágni magát ugyanazon a dolgon, majd a környezete kirángatja ebből, jóformán megoldva minden problémát körülötte. DE NEM!!! Végre Poppy igazi bad ass királynő lett, aki szerintem ebben a kötetben végérvényesen felnőtt a királnyői címéhez, amitől annyira félt a korábbi részben. A Vérkirálynőről kiderült információ egyértelműen a királyság megsemmisítése felé indította el őt, és Atlantia seregeit. Mert hiába nem volt ott vele Casteel, így is hatalmas támogatottság és szeretet övezte Poppyt. Olyan feltétel nélküli támogatást kapott, ami nem (csak) a rangjának szólt, hanem saját magának, a személyiségének.
A történet két szálon fut, hiszen Poppy tervezgetése, és mentőakciója mellett olvashattam arról, hogyan élte meg Casteel a fogságot. Egy morzsányi bepillantást így kaptunk az új szereplőkre is, hiszen ők a kastélyben tavékenykedtek, és olykor meglepő fordulatot hoztak el a cselekménybe. Érezni lehetett Casteel szenvedését, aztán amikor Poppy mentőakciója sikerrel jár, megláthattam azt az állapotot, amitől már az elejétől fogva óva intették Poppyt...
A háború elkerülhetetlen volt, nem csak Casteel fogságba esése miatt, hanem az ultimátum miatt, amit Ileana királynő adott Poppy-nak, nem sok választást hagyva. Ami aztán elhozta az utolsó fejezetekre a teljes káoszt! De, valahogy nem vártam mást az írótól, hiszen minden korábbi kötetben ezt a tendenciát mutatta: lassabban folydogáló cselekmény, egy-egy sorsdöntő pillanat; majd az utolsó 5 fejezetbe annyi információ és elképesztő fordulat, így arra sarkall, vegyem a kezembe a folytatást. Így volt ez most is? Így hát!
,,- Mikor hagyják már abba ezek a halandók, hogy ne nagyra nőtt kutyaként emlegessenek bennünket? - kérdezte, és odébb lökte az elesett őrt. - Hát nem tudják, mi a különbség egy kutya, meg egy farkas között?"
Nem tudom azt mondani erre a könyvre, hogy hú, tökéletes lett. Mert közel sem. De az számomra egyértelmű, hogy torony magasan maga mögött hagyta a korábbi három részt (szerintem!!). Itt az elejétől a végéig éreztem a történéseket - ugyan, nem volt annyi minden, hiszen az egész könyv Casteel megmentésére, és a háborúra összpontosított -, Poppy nem lamentált olyan dolgokon, ami jóformán az orra előtt volt. Átlépett a fájdalmán, és a veszteségein, végre maga oldotta meg az elé gördülő problémákat! Viszont Casteel szerintem most egy mélyrepülésbe kezdett, ugyanis az író teljesen kiherélte a karaterét... Vagyis épp ez az, hogy nem, hiszen amint kiszabadult, lépten nyomon készen áll egy sikamlós légyottra Királynőjével, akiről minden másodpercben kihangsúlyozza, hogy eszméletlenül gyönyörű. Jó, jó, tudjuk ezt be a hónapos fogságának, de ne vicceljünk már, hogy kiéheztetve és mocskosan az az első, hogy gyere babám, csüccs a f*rkamra. Szerintem lehetett volna ennél több a személyisége, főleg így a fogság után, erre inkább a családjával való helyzet rendezését is éretten kikerüli, és elmegy Poppyval henteregni. Pls. A korábbi részekkel ellentétben, mintha itt az ő határozottsága megszűnt volna létezni, hiszen Poppy sokat fejlődött a távolléte alatt, sőt, túl is szárnyalta őt, így háttérbe szorult. Aztán, ha már így témánál vagyok, ott van Kieran. Édes jó istenem!!!!!! A korábbi könyvek alatt nagyon szimpatikus volt számomra, mindig nevettem a csípkelődésein. Az szerintem aranyos jelenet volt, amikor Casteel kiszabadult, és újra egymásra talált a két gyerekkori barát. Érződött, hogy nem a korábbi vérfarkas kötelék tartja össze a két srácot, hanem annál sokkal mélyebb. De nekem ez már sok volt, ami lement vele. Támogatta Poppy-t, amíg a háborúra és a kiszabadításra koncentrált, majd Casteel visszatért, megtörtént a reunion, aztán jön ez a baromság az Egyesüléssel? Ezer éve olvasok, igen, erotikus regények is voltak a repertoárban, de ez a rész még nekem is marha sok volt. Fú... Egyszerűen szürreális, hogy Casteel kihangsúlyozza, hogy bárkit instant megölne, aki Poppyhoz ér, de Kieran tökre más. Az oké, ha ő csinál bármit. Értsd: BÁRMIT. Komolyan, inkább zárják vissza csóró Casteelt a kriptába a Kravenek mellé, teljesen megborult... És ezek után még tesznek egy-egy megjegyzést a legvégén az édeshármasra, miután annyi borzalmat éltek át Ileana bosszúja miatt. Hell, no!!
Most, hogy lejöttem a kiakadásról, ejtsünk szót a mellékszereplőkről is. Mert egyszerűen itt olyan emberek bontakoztak ki, hogy remélem lesz még részük ebben az univerzumban! Wow! A Szolgálólány, a Visszatérő csaj, aki a harmadik rész végén megjelent, nem gondoltam volna, hogy ekkora meglepetéseket fog okozni. Főleg azt nem, hogyan kapcsolódik Poppy-ékhoz. Bár, nekem kicsit elcsépelt volt ez a kapcsolat, ami kiderült, de ugyanakkor tökre nem láttam ezt jönni. A végkifejlet után kíváncsi vagyok, neki mit szán a továbbiakban az írónő. Aztán ott a draken, Raever. Hát zseni! Imádom! Szerintem a legtöbb idézetet tőle mentettem ki a könyvből. Az a szarkazmus, ami volt a megszólalásaiban, miközben rávilágított olyan dolgokra, amiket már a szereplők is tudtak, csak nem rakták össze a képet. Új kedvenc szereplőm lett!
Nos, örültem végre, hogy ez a könyv elhozta azt, amit valahol talán a harmadik résztől vártam. Igen, tudom, ez egy hat részes (?) sorozat, és nem fog olyan hamar beindulni, mint mondjuk egy trilógia. De így visszanézve megérte, hogy eddig eljutottam a sztoriban. Kíváncsian várom a többit!
F.
A háború csak a kezdet…
AZ ARANYKORONÁK KÉTSÉGBEESÉSÉBŐL
Casteel pontosan tudja, hogy a Vérkirálynőnél nincs alattomosabb és gonoszabb a birodalomban. Azonban a megrázó felfedezésekre még ő sem tudott felkészülni. Már-már elképzelhetetlen a Vérkirálynő gaztetteinek mértéke.
HALANDÓ TESTBE SZÜLETVE
Poppyt semmit sem akadályozhatja meg abban, hogy kiszabadítsa a királyát, és mindent elpusztítson, ami a Vérkirálysághoz kötődik. Az Élet Ősi Lényének testőrei minden erejükkel támogatják, a vérfarkasok mögötte állnak. Poppynak meg kell győznie az atlantiai tábornokokat, hogy az ő elképzelései szerint cselekedjenek, és ezúttal nem fújhatnak visszavonulót. Nem, amíg őbenne él a remény, hogy olyan jövőt építsen,amiben mindkét királyság békében élhet egymás mellett.
EGY HATALMAS, ŐSI ERŐ EMELKEDIK FEL…
Poppynak és Casteelnek együtt kell kiállniuk a szerelmükért, a szeretteikért, és megóvni a védteleneket. Régi és új hagyományok közepette. Azonban ahhoz, hogy véget vessen a Vérkirálynő üzelmeinek, a lánynak talán épp azzá kell válnia, amivé a prófécia jövendölte, és amitől a legjobban fél…
A HALÁL ÉS PUSZTÍTÁS ELŐHÍRNÖKE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése