Nem vagyok egy hatalmas krimi fogyasztó, de nem is vetem meg a műfajt. Néha napján becsúszik egy-egy regény, amin kicsit izgulhatok, nyomozhatok, aztán feledésbe is merül számomra. Már egy ideje fel-feljött közösségi oldalakon Holly Jackson regénye. Mindenki dicsérte, kevés negatív kritikába futottam, így tavasszal én is lecsaptam egy példányra Vinteden.
Az olvasáshoz a löketet az adta meg, hogy kijött a könyv
sorozat adaptációja a Netflixen, így gondoltam, ideje már elolvasnom nekem is a
regényt, ami nem más, mint a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz. Utána pedig
jöhet a sorozat, bár így túlságosan ki szoktam elemezni az adott filmet, de
majd meglátom, lesz-e hangulatom hozzá.
Nem volt túl sok elvárásom a történet iránt, gondoltam lesz egy iskolás nyomozás, könnyen rájövök az elkövető kilétére, aztán el is felejtem a művet. Persze, megint téves következtetést vontam le, mert Holly Jackson rendesen változtatott ezzel a könyvével a krimihez való hozzáállásomhoz! Rég fogtam a kezemben ennyire izgalmas, figyelmemet lekötő regényt, amiben én is együtt fejtegettem a felmerülő talányokat a főszereplővel!