Na, de mi van az öngyilkos osztaggal? - könyvértékelés

Nyáron olvastam utoljára Leiner Laurától. Ha tőle olvasok, az a jellemző, hogy gyorsan haladok, és nagyon élvezem a történetet – hiába nem az én korosztályomat célozzák kifejezetten a könyvei. Utoljára az Iskolák Versenye második trilógiájának második könyvét olvastam. Az első rész nem hagyta bennem azt az érzetet, hogy én feltétlen olvasni akarom a folytatást, de szerencsére a soron következő regény ezen változtatott.

Novemberben jelent meg a trilógia befejező része, amit én egy jó akciót kihasználva elő is rendeltem. Amikor megjött az Állj mellém, még épp egy másik könyvben voltam elmerülve, de alig vártam már, hogy folytathassam a trilógiát. Halványan rémlett az előző könyv története főként a vége, de nagyon sok találgatás volt bennem, hogy mi lesz a történet vége. Vajon az írónő újra kihozza a Szirtes csapatát győztesként, vagy sem? Mi lesz a fiatalokkal, változik a megítélésük társaik szemében?

A második rész befejezése után kíváncsian vártam, hogyan alakulnak a szereplők kapcsolatai. Na, hát ebből nem volt hiány, hiszen elég sok olyan részt kaptam, ami inkább a szereplők tábori életére volt kiélezve. Természetesen a feladatok is le voltak írva, de teljes mértékben egyensúlyban éreztem a két „formát” a könyvben. Őszintén megmondom, hogy nekem ezek az egymás közötti pillanatok sokkal jobban tetszettek, mint a verseny szituációk! A négy csapattag nagyon összeszokott a verseny alatt, és közben barátokká is váltak. Az egyik kedvenc jelenetem volt, amikor a kísérő tanáruk elvitte Sáráékat pecázni, tekintve, hogy egy korábbi feladatra történő utalás során kiderült, hogy egyik csapattag sem ismeri ezt a sportágat közelebbről. A verseny végére, a mindig szigorú, komor tanár hírében álló Tahi igazi csapattaggá vált a srácok szemében, és ezt éreztették is vele, akár Rajmund a sajátos módján, vagy akár az egész csapat őszinte tettekkel.

A feladatok szerintem most voltak a legjobban megírva. Minden megmérettetés tetszett, kivétel a döntős feladat. Az előző IOV trilógiához hasonlóan itt is a szimpla szerencsére és gyorsaságra volt bízva a döntő, már az első oldalakon lévő kicsípett részlet alapján kitaláltam, hogy mi is lesz a végső feladat. Egyik kedvencem az a négyes feladat volt, ahol ugyan csapatként vettek részt, de mindenkinek egyéni számban kellett teljesíteni, és mindez egy kis versikével volt felvezetve. Az a feladat is nagyon tetszett, ahol szövetségeseket kellett választani a csapatoknak. Ezt az írónő jól felépítette, hogyan taktikáztak például a szürkék, és a végén hogyan alakult a szimpátia szavazás. De a döntő előtti csavar is jó volt, amin minden versenyző nagyon meglepődött, és még Kocsis igazgató komment szekciója sem tudta nagyon hova tenni a történéseket…

Apropó, komment szekció. Itt is jellemző volt a 3-4 oldalt kitöltő kommentek egy-egy bejegyzést követően. Ám itt szerintem ez az egész tök jól mutatta meg, hogyan alakult át a diákok véleménye csapatukkal szemben. Akik az elején támadták a csapatot, azok a végére elkezdtek szurkolni nekik, látva a stabil előremenetelüket. Sőt, a végén Sárát hátba szúró táncosok is egyre jobban kerültek elő, akikről Sára többször gondolkozott, várta felbukkanásukat, ám nem akkor, amikor már új, őszinte barátokra tett szert a versenynek köszönhetően. Visszatérve a kommentekre. Érezhetően terjedelem gyarapításként lettek beszúrva, de most nem éreztem azt, amit az előző résznél, hogy sokszor csak ismételgette a leírtakat Laura.

Viszont negatívumként azt tudnám felemlegetni, hogy úgy éreztem, néhol elszaladt vele a tolla, és túlírt lett a történet. Rengeteg olyan jelenetet olvastam, amit leírhatott volna három sorban, de helyette felölelt két bekezdést. Szerintem ennek is köszönhető az 560 oldalas terjedelem. De azt is szeretném itt kiemelni, hogy ez számomra egyáltalán nem rontott az olvasási élményen. Ha nem jött volna közbe a karácsonyi készülődés, szerintem pár nap alatt elolvastam volna a könyvet, annyira élveztem. Nagyon jól szórakoztam rajta, nagyon sok Tahi-Dominik élcelődésen hangosan nevettem, illetve a szívemhez nőtt a számkivetett csapat, Kocsis öngyilkos osztaga. És még valami, ami nekem hiányérzetet adott: Rajmund háttér története. Az előző két rész során Sára, Dominik majd Vivi „sötét” múltja is lelepleződött, viszont Rajmundé nem. Annyiban merült ki, hogy minden igaz, amit vele kapcsolatosan lehetett hallani. Ezekre a harmadik kötetben több utalás is volt, valóban, de nekem hiányzott egy részletes beszámoló, ahogy a többieknél azt kaptam.

És most egy pici spoiler fog jönni!

Végezetül annyit írnék még le, hogy nekem picit hiányként jelent meg, hogy Sára és apukája között nem lett a viszony rendezve. Én valahol erre vártam, amikor megjelent a diákokat ünneplő forgatagban. Ám a gondok megbeszélése helyett nyitva maradtak a dolgok szerintem. Az mindenképp pozitív karakter fejlődés volt Sáránál, hogy nyíltan megmondta apukájának, mit szeretne, és az új barátaival töltene időt, semmint a régi táncosokkal. Rajmund is kellően bemutatkozott, amin én hangosan nevettem amúgy, ezzel kapcsolatban valahogy más reakciót vártam az apjától, ahogy a történet során megismertem a stílusát… Szóval megannyi kérdés maradt bennem ezzel kapcsolatosan, és vártam egy icipici rendezést, enyhülést, bármit.

És ha már a spoilernél tartunk. Valahol számítottam arra, hogy ebben a trilógiában is a Szirtes csapata fog nyerni. Viszont ott motoszkált bennem az is, hogy másodszorra már nem biztos, hogy ezt meglépi az író. A bézs csapat folyamatosan a szerencsének köszönhetően jutott tovább, így a döntőben is simán meg lehetett volna lépni azt, hogy egy ilyen esetnek köszönhetően pont a bézs versenyző nyer, hiszen még a játék maga is adott volt ehhez. Megnéztem volna azért egy olyat, hogy a főszereplő csapat ezüstérmes helyezést ér el az IOV-on, és miként élik meg, milyen lesz így a döntő nézőként, stb. Nyilván a történet szempontjából nem lett volna szerencsés, hogy a számkivetett csapat, az iskola fekete bárányai nem győznek, és az utálkozóknak lesz igazuk. Szóval ilyen tekintetben teljesen megértettem, hogy miért alakította így az írónő a cselekményt. Ezek után kíváncsi voltam, hogy lesz-e még egy mondat a könyv végén, hogy véget ért a második trilógia, de frappáns módon volt az utolsó oldalon leírva, hogy miért nem lesz folytatása az IOV-nak.

Spoiler vége.

Egy szó, mint száz, nagyon, de még annál is jobban szerettem az IOV második trilógiáját. Nekem sokkal összeszedettebb lett, mint az első volt. Ugyan nem tökéletes, mert voltak apró hibái. De mint minden ilyen esetben, felül tudtam ezeken kerekedni, és csak hagytam, hogy magával ragadjon a történet. Szívesen kalandoztam volna én magam is a Hortobágyon ilyen élményeket gyűjtve. És még mindig fenntartom azt, hogy sajnálom, hogy valóságban nincs ilyen verseny, mert erre ennyi idősen is szívesen jelentkeztem volna! Nekem nagyon jó kis kikapcsolódás volt Sára, Vivi, Rajmund és Dominik kalandjairól és végül szövetségükről olvasni.

Ismét köszönöm az írónőnek, hogy ennyi idősen is kellemes kikapcsolódást adott a kezembe a könyvei által!

F.

Leiner Laura: Állj mellém – Iskolák Versenye II. trilógiájának 3. kötete
Kiadó: Carta Teen
Kiadás éve: 2021
560 oldal

A végéhez közeledik az Iskolák Országos Versenye, a négy kitaszított szirteses diák pedig rendületlenül menetel a döntő felé. Sára, Vivi, Rajmund és Dominik határozott céllal érkeztek a versenyre: meg akarják nyerni a kupát, ezzel bizonyítva, hogy ők többek, mint néhány múltbéli hiba. Napról napra szorosabb barátság fűzi össze a piros csapat tagjait a Hortobágyon, ahol az elszántság, a taktikázás, néha pedig a megérzésük az, ami továbbsegíti őket a következő körbe. Kérdés, hogy ez elegendő-e a végső győzelemre.

Az Iskolák Országos Versenye befejező kötetében kiderül, hogy Kocsis jól döntött-e, amikor Sárát, Vivit, Rajmundot és Dominikot választotta a címvédő csapatba, és lesz-e másodszor is „Nyertes Szirtes”, emellett arra is fény derül, hogyan alakul a még függőben lévő kapcsolat…

Az Állj mellém az Iskolák versenye második trilógia harmadik része.