2020. október 18., vasárnap

Royalnak lenni előny? - könyvértékelés

Egy éve olvastam az utolsó Royal fiúk könyvet Erin Watt párostól. Gid története nem nyert meg magának annyira, olyan semlegesként éreztem a sorozatban. Aztán valamikor tavasszal láttam a hírt, hogy a Könyvmolyképző hozza a negyedik részt a sorozatból, Bukott örökös címen, nagyon megörültem! Easton történetének angolul akartam nekiállni (ahogy anno a Cifra palotánál is csináltam), de akkor már gondoltam megvárom a magyar megjelenést.


Az előző olvasmányomról készült bejegyzést posztolása kicsit elhúzódott. Amikor a Bukott örökösből nagyjából 50-60 oldal maradt hátra, azzal akartam magamat motiválni a poszt megírására, hogy addig nem olvasom a könyvet, amíg nem végeztem a bejegyzéssel. Nos, emiatt tartott sokkal tovább az olvasás, mint ahogy én azt terveztem...

Easton Royal. 

A korábbi három kötetben a szereplők közül ő keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Amikor az utolsó könyvet befejeztem, rákerestem a további részekre és ott boldogan láttam, hogy kapni fog ő is önálló könyveket. Szóval, azóta izgatottan várom a magyar megjelenéseket. Molyon olvasgattam véleményeket az olvasás előtt. Hát, elég megosztóra sikerült a történet, ahogy láttam. Kicsit ettől féltem is, hiszen sokan írták, hogy egyenesen csalódás volt a korábbi könyvekhez képest ez a rész… 

A történet eleje valóban picit döcögősen indult be. East tengette megszokott életét, amit a nem törődömség, az italozás, verekedés, és bulizás töltött ki. Aztán felkeltette figyelmét egy lány, aki korábban elment az Astor Gimiből. Hartley érezhetően olyan titkot cipelt magával, ami zárkózottá tette őt – Easton számára pedig érdekessé. Eleinte csak egy könnyed kapcsolat céljából vágyott a lányra, aztán ez szépen lassan átcsapott valami másba. Hartley lefektette a szabályokat, úgyhogy a srác visszavonulót fújt, hiszen nem akart a lány számára közömbös maradni. 

A kezdeti nehézkes indulást követően jöttek az írópárostól már már megszokottá vált fordulatok, és így vált egyre lendületesebbé a cselekmény. Néhol valóban átfordult már szappanoperákat megszégyenítő dolgokba a sztori – például Felicity ötlete a kamu kapcsolatra, hogy drámaian szakíthassanak; vagy, ahogy revansot vett Hartley-n – de nekem ez sem vont le a könyv adta élményből. Hiába, elfogult vagyok a Royal fiúkkal szemben. Számomra érdekes volt, ahogy Easton lelkivilága feltárult. Az előző részekben csak annyit mutattak meg a szerzők belőle, hogy ő a bajkeverő a családban, akinek mindig van valami ügye, legyen buli, meg folyjon a pia, és más gond nincs. Itt viszont, ahogy egyre mélyebbre csúszott függőségeiben, szépen kibontakozott, miért és hogyan jutott el idáig. Sajnáltam, hiszen egy elég nagyfokú szeretethiány taszította őt ebbe az állapotba. Onnantól érthetővé vált, miért próbált úgy beférkőzni a lány kegyeibe, és miért ragaszkodott hozzá ennyire. Az utolsó 50 oldal garantálta, hogy ne bírjam letenni a könyvet. Hartley titka végig ott lebegett a történetben, aztán amikor kiderült, nagyot szólt. A következményei miatt. És ahogy véget ért a könyv… Azok a fránya függővégek…


Ugyan East története egyelőre nem múlja felül Ella és Reed trilógiáját, de úgy érzem, hogy tartogathat még meglepetéseket az ötödik kötet. Hiába szappanopera stílusú már a történet, szerintem ki tudja kapcsolni az embert, hiszen nem a világ megfejtését várjuk a szereplőktől. Én kíváncsian várom a folytatást! 

F.


Erin Watt: Bukott örökös – Royal család 4.
Fallen Heir
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2020.
340 oldal

Ezek a Royal fiúk tönkretesznek. 

Easton Royalnak mindene megvan: vonzó külső, sok pénz, éles ész. Életének egyetlen célja, hogy a lehető legjobban szórakozzon. Sosem gondol a következményekre, mert nem kell miattuk aggódnia.
Egészen addig, amíg fel nem tűnik Hartley Wright, és fel nem forgatja egyszerű életét. Ő az egyetlen lány, aki nemet mond neki, hiába vonzódik a fiúhoz. Easton képtelen megfejteni, és ez csak még ellenállhatatlanabbá teszi a számára. 

Hartley-nak nincs rá szüksége. Szerinte Eastonnak előbb fel kell nőnie. 

Lehet, hogy igaza van. 

Ellenségek. Szabályok. Megbánások. Eastonnak életében most először nem elég a Royal-korona. Kénytelen megtanulni, hogy minél magasabbról indul valaki, annál nagyobbat bukhat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése