2020. október 3., szombat

Kortalan szerelem - könyvértékelés

Vi Keeland neve nem ismeretlen azok számára, akik olvassák a bejegyzéseimet. Három korábbi könyvénél azt tapasztaltam, hogy elég hasonló a történet vezetése mindegyiknél, de ettől független mindig meggyőzött, és megszerettem őket. A Fiatal szerető tartalma érdekesnek bizonyult, tudtam, hogy mire számíthatok az írónőtől, így nem haboztam, amikor elő lehetett már rendelni a könyvet. Ugyan az olvasás még váratott magára, de a nyár utolsó napjaiban, a szeptemberi őrült hajtásba való visszatérés előtt pont egy ilyen sztorira vágytam. Igen, a poszt megírása kicsit lassabban ment, mint ahogy terveztem.


Mint említettem, nagyjából tudtam, hogy mit várhatok, illetve kaphatok a regénytől. De picit mégis eltért a megszokottól. Nyilván előre tudtam, hogy mi lesz a vége a történetnek, de azért itt-ott meglepett rendesen. Na, de mit tartogatott Valentina és Ford sztorija?

Valentina közel jár a negyvenhez, egy hosszú, tartós kapcsolatból kezdett el kilábalni. Szépen, lassan, az idő múlásával kezdte megérteni, hogy nem is élt igazán, hiszen volt férjével régóta éltek egymás mellett. Szinte már csak megszokásból. Életét picit fel akarja rázni barátnője azzal, hogy próbáljon ki egy társkeresőt. A főszereplő nem tulajdonított neki nagy esélyt, de aztán felkeltette az érdeklődését az egész.

Ford húszas évei közepén jár, ennek ellenére nagyon sok mindenen keresztül ment már. Egy üzleti befektetés miatt amit később kifejt, de még mindig nem értem, hogy az építészet hogyan fér össze egy társkereső oldallal kipróbálja a társkereső oldalt, ahol belebotlik Valentina profiljába. Gondoltam, innentől egyenes lesz a történet, tudom a végét, mi hogyan fog alakulni. De szerencsére nem ment ez ilyen egyszerűen, mint ahogy sejtettem!

Tetszett, hogy nem egyből a közepébe ugrottak a dolgoknak, nem volt ajtóstul a házba rontás a srác részéről, illetve Valentina is elég komolyan mérlegelt. A téma, amit a történetükön keresztül az író feldolgozott szerintem olyan, amit elég sokan kétkedve fogadnak. Mi az a korkülönbség, ami egy párkapcsolatnál még elfér, és nem megy a rovására? Valentina rengeteget agyalt ezen, és nagyon sokszor szabott gátat ezzel nem csak saját magának, hanem az érzelmeinek is. Ford próbálta kibontakoztatni, de sokáig nem tudta a nő elfogadni a köztük lévő éveket. Valószínűleg azért mert egy csavar során kiderült, hogy nem is ismeretlenek egymás számára, mint ahogy a társkeresés elején gondolták.

Szerettem a könyv fordulatosságát, illetve mellette a kellemes, lazább stílusú elbeszélését a történetnek. A szereplők és a mellékszereplők is nagyon jók voltak. Eve karaktere tetszett, ő a minden lében kanál barátnő, aki megadta mindenhez a kezdő löketet Valentinának. Az különösen tetszett, hogy az ő kapcsolata is a könyv témájához lett alakítva, így ez a szál nem csak a két főszereplőnél van jelen. Ford húga, Bella is nagyon belopta magát a szívembe.

Az előző olvasmányomhoz hasonlóan ez a regény is olyan témát ragadott meg, ami szerintem megosztó. De teljesen élvezhetően tálalta az írónő az egészet, kalandosra sikerült a könyv. Ajánlom mindazoknak, akik szeretnének kikapcsolódni, mert nagyon jó szórakozást nyújtott az olvasása számomra.

F.

Vi Keeland: Fiatal szerető
All grown up
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2020.
375 oldal

Engedj a kísértésnek!

A legjobb barátnőm kijelentette, hogy újra randiznom kellene, és a tudtom nélkül feltett egy társkereső oldalra, meglehetősen kihívó bemutatkozó szöveggel kiegészítve. Nem lett volna szabad…

Mindenesetre így találkoztam Ford Donovannel. Az elején csak annyit tudtam róla, hogy túlságosan fiatal hozzám. Aztán elkezdtünk írogatni egymásnak. Megnevettetett, de akkor is zavart a kora. Végül ráálltam, hogy egyetlenegyszer találkozzunk. Húsz évvel ezelőtt randiztam utoljára, és kíváncsi voltam

Remegő lábbal léptem be az étterembe. Ford a bárpultnál ült. Észbontóan szexi volt és annyira… ismerős! Hogy miért? Rádöbbentem: azért, mert a szomszéd nyaraló tulajdonosának a fia. Hagytam a fenébe az egész őrültséget… mígnem beköszöntött a nyár, és ki kezdett el ismét lejárni a hétvégi házukba?

Vi Keeland #1 New York Times és USA Today bestsellerszerző legújabb regénye újszerű élményt ad ugyan, de most sem kell nélkülöznünk a szenvedélyt, a humoros, vérforraló csipkelődést és a romantikus érzelmeket sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése