2020. július 5., vasárnap

Mindig, ugyanott - könyvértékelés


Nincs megállás, nem elég számomra a Colleen Hoover könyvekből azóta rendeltem is egyet már. Tavaly jelent meg itthon egy új könyve. Ami elsőre felkeltette az érdeklődésemet. Így történt meg az, amire korábban nem volt példa: előrendeltem egy Colleen Hoover könyvet! A November 9. tartalmában már a koncepció érdekes volt számomra.



A könyves instámat böngészve (ez itt a reklám helye: @alittlebookandmovie) több, általam követett bloggernél láttam már, hogy olvasták a könyvet. Illetve Molyon is néztem pár véleményt. Azok alapján többen írták, hogy jó a könyv, csak picit eltér a megszokott „CoHo érzéstől”. Amikor a kezembe vettem a regényt, úgy futottam neki, hogy oké, biztos kifacsar majd belőlem mindent, összetöri a lelkemet, de mellette csodás történetet kapok. Ez részben így is volt.


A történet nyitásaként az alap szituációban egy lány, Fallon, édesapjával kerül konfliktusba. Már itt érezhető volt, hogy a főszereplő életében komoly sérelmek vannak, de akkor még nem volt annyira egyértelmű, hogy mi lenne az. Az elmérgesedő szóváltás közepén megjelenik egy ismeretlen fiú, aki Fallon barátjának adja ki magát. A véletlenszerű találkozás akkor jól jött Fallon-nak, aki kiszakadt a rossz szituációból ezáltal. Benton és a lány között születik egy megállapodás, miszerint nem tartják a kapcsolatot, de minden év ugyanazon napján találkoznak.

Már a tartalomnál is tetszett az alapkoncepciója a könyvnek, hiszen nem igazán találkoztam még hasonlóval a piacon. A megállapodás után azt hittem, hogy pár ilyen kis betekintő lesz a két november 9-e között eltelt időre. A történet kifejezetten ezekre a napokra éleződött ki, így tényleg csak ezeket a történéseket olvashatjuk. Külön tetszett, hogy minden nap „előlapjára” került egy-egy idézet a Ben tollából.

Ahogy olvastam a történetet, egyre jobban érdekelt. Minden eltelt év november 9-éről olvasva egyre fokozottabbá vált a történet, és az is, hogy mi lesz a fiatalokkal a végére. A lány múltjáról is derülnek ki részletek, valamint a srácnál is érződik, hogy valami egyre jobban nyomja őt. Benton igazán sokat fejleszt a lány önérzetén. Kialakult köztük egy vonzalom, aminek hatására már majdnem megdőlt az egyezségük, aztán jöttek a fordulatok. A negyedik nap részét olvasva megkaptam a tetőpontját az egésznek. Gondoltam, hogy robbanni fog, ha összeér a két szereplő szála, de nem pont erre számítottam. A következő részben külön pont járt, hogy megjelent Ben könyve, amit a szerkesztők érzékeltettek máshogy. Őszintén szurkoltam a két fiatalnak, hogy révbe érjenek, miután kerek egésszé vált minden a történetet illetően.

Vártam, hogy ez a könyv is iszonyúan kifacsar, földhöz vág, megérint és annyi érzelmet vált ki belőlem, mint mondjuk a Velünk véget ér. Ez itt elmaradt. Pontosítok. Kisebb elánnal hatott rám. Az utolsó 30 oldalt tátott szájjal olvastam. A könyvet végül úgy csuktam be, hogy ismét fantasztikus művet hozott össze az írónő. Ha jól emlékszem, anno a Túl késő olvasásával is ezt éreztem és utána olvastam több könyvet, ahol átéltem a híres „CoHo érzést”. A November 9. inkább egy csodálatos szerelmi történet lett. Szomorú a szereplők múltja miatt, de széppé válik, ahogy egymásra találtak.

F.

Colleen Hoover: November 9.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2019.
368 oldal

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal.
A Lánnyal.
Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért.
Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?
Feledhetetlen szerelmi történet egy író és váratlan múzsája között.
Újdonság magyarul a New York Times sikerlistájának élére törő Colleen Hoovertől.
Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése