Molyos
szörfölgetésem során találtam rá soron következő értékelésem alanyára. Már nem
emlékszem pontosan, hogy valaki véleményét olvastam róla, vagy csak kívánság
listára tették a könyvet. De az volt a lényeg, hogy megfogott a borító. Aztán
elolvastam a fülszövegét, és az alapján úgy voltam vele, miért ne olvasnám, ez
olyan típusú könyv, amiket én is szeretek.
Sikerült
egy molyos felhasználótól nagyon baráti áron hozzájutnom a kiszemelt regényhez.
Mona Awad neve ismeretlen volt
számomra most se nagyon tudok tőle
mást művet mondani de az Antilányregény meggyőzött, hogy
esélyt adjak neki.
Elizabeth
egy problémákkal teli lány, akinek gondja legfőként alakjából indul ki. Kövér
lányként emlegeti magát, tele van önértékelési problémával, önbizalomhiánnyal,
és ennek kapcsán folyamatosan eleget akar tenni a társadalmi normáknak. Rövid
könyv, ám annál súlyosabb a beltartalma…
Elizabeth
környezete nem épp a legfényesebb. Anyja is túlsúlyos, egyetlen barátnője - aki később magára hagyja problémáival.. - pedig
belevinné olyan dolgokba a lányt, amit nem feltétlen akarna… Végül
belebonyolódik egy olyan kapcsolatba, amiben elhiteti magával, hogy neki pont
arra van szüksége, szeretik, elfogadják, és képes akkor elfogadni saját magát.
De nyilván, a rossz ember mellett ez nem feltétlen tart sokáig… A fejezetek
során láthatjuk, hogy mekkora stressz számára a ruhavásárlás a sűrű eladói unszolással
– ez folyamatosan vissza-visszatér az egész történet során. A lány sok mindent
megél, idővel egy távkapcsolatból házasságba kerül. Talán a legszomorúbb,
legsajgóbb rész a könyvben, ami a házasságukról szól. Megfelelési kényszerből a
lány lefogyott, ám egyáltalán nem volt boldog. Folyamatosan harcolt saját
magával, holott a férjének nem volt ez vágya, kívánsága, szerette és boldoggá
akarta tenni őt úgy, ahogy volt. És ebből is indult ki a probléma a
kapcsolatában. Ezt a részt annyira átjárta a gond, a keserűség, hogy már
szabályosan nekem fájt.
Végigkísérhetjük
Elizabeth évődését, megindulását a
lejtőn. Ördögi körbe kerül, nem ereszti a testképzavar, a megfelelési kényszer,
a megbélyegezettség a súlya miatt, valamint ezek mellett magánéleti
nehézségekkel is szembe kell néznie. Küzdelmét, önmaga keresését valószínűleg
azzal is szemléltette az író, hogy minden „ciklusban” máshogy hívta magát, a
történetben az összes létező becenevet olvashattam a nevére vonatkozóan. De ez
elég zavaró volt, nem csak nekem, hanem a regényben a környezetének is. Például
a saját férje nem tudta eltalálni éppen mikor milyen néven kell szólítani…
A könyv
első benyomásra cukormáz és pompa, egy könnyed, csajos, rózsaszín cuki történet,
amelyet egy limonádé mellett mosolyogva olvas az ember végig. Aztán a borítóval
és a fülszöveggel ellentétben a könyv gyakorlatilag pofon csap a mély, olykor
depresszív tartalmával…
Bevallom,
nekem elég furcsa volt az egész. Nem folyamatos a történet vezetés, elég nagy
ugrások vannak benne, minden jelzés nélkül. A második fejezetnél nem is
értettem nagyon, hogy mi történik, aztán utána jöttem rá, hogy random eltelik
egy 5-10 év a következő fejezetre. Nagyon sokszor részletekig kifejtő leírások
voltak benne, ami számomra nem kedvelt írásmód szégyen, de el is aludtam olvasás közben egyszer. Nekem a
kapcsolati viszonyokat boncolgató részek - az elején az üzletemberek, valamint
utána Archibald – nagyon közönségesen hatottak, de valószínűleg ott pont ezt a
hatást akarták elérni. A főszereplőnél gyakorlatilag nulla jellemfejlődés van
az egész történet során… Utálja nemcsak magát, hanem mindenkit maga körül, főleg a vékony
embereket, és nincsenek érzelmei. Kár, hogy olvasás előtt nem néztem meg a
molyon hány százalékon áll a könyv, valamint nem pillantottam rá a regény
eredeti címére. Lehet máshogy álltam volna neki, ezek ismeretében.
Ez a könyv jó is lehetett volna. De semmilyen lett...
Összességében
ez egy nagyon mély, ám ugyanakkor lehangoló történet is volt. A téma komoly, ám
nem volt jó köntösben tálalva… Nem igazán láttam elejét, végét. Nem mondanám, hogy feltétlen ajánlom, mert nagyon
depresszív az egész. Csak akkor, ha tényleg kíváncsi rá valaki. De ne tévesszen
meg senkit sem a borító!
F.
Mona
Awad: Antilányregény – Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban
13 ways
of looking at a Fat Girl
Kiadó: Atheneaum
Kiadás
éve: 2017
304
oldal
A könyv
története titkos ajándékot rejt.
Adunk
neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető,
mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és
mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér
lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy
dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen
pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd
elmeséli.
Lizzie
olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már
végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked
már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!
2016 legjobb debütregénye. - Amazon.ca
Szívszorító… Tele van szépséggel és humorral.
Függést okoz, mint a chips, és ezt olvasva átérzed, milyen fájdalmas lehet
semmi mást nem enni, mint 10 deka párolt halat, örökké. - Chicago Tribune
Mona Awad lerántja a leplet a nővé válás
küzdelmeiről, az önértékelési zavarokról – a testképtől kezdve a társas
kapcsolatokon át egészen addig, hogyan találhatjuk meg magunkat ebben az
érzéketlen világban. - Elle Magazin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése