Még talán egy könyvesbolti túrám alatt találtam rá
véletlenül erre a könyvre. Beleolvastam a fülszövegébe, egy kicsit felkeltette
az érdeklődésem. Hazaérve rákerestem, és találtam részletet belőle. Utána már
úgy voltam, hogy igen, olvasnom kell! Vétek és tudom, hogy nem legális, de
elkezdtem PDF formátumban keresni. Angolul találtam rá, nekiálltam úgy. Nem
tökéletes az angolom, de így is ledöbbentem két fejezet után is. Aztán inkább
abbahagytam. Tavaly nyáron sikerült végre megvennem a port kavaró sztorit, ami
nem másról teregeti ki a szennyest, mint a Playboy atyjáról, és az ő sajátos
világáról. Ez a könyv nem más, mint a Lenn a nyúl üregében.
Azóta amúgy egyszer már olvastam, csak valahogy a
poszt nem született meg róla. Egyébként RIP Hugh Hefner. Bár nem emiatt vettem
le újra a polcról, hanem, mert láttam, hogy a blogon piszkozatban van ennek a
könyvnek az értékelése.
