A blogomon rendszeresen vannak visszatérő írók, akiktől
mindig hozok egy-egy friss megjelenésről értékelést. Most egy írópár, mégpedig Erin
Watt kerül terítékre. Mint azt már párszor olvashattátok, a Royal fiúk
sorozatukkal engem is az ujjuk köré csavartak. Habár a végére már elég erős
brazil szappanopera beütése volt a sztorinak, imádtam minden egyes oldalát!
Utána alig vártam, hogy megjelenjen további könyvük az anyanyelvemen, hiszen
nagyon megnyertek a stílusukkal.
Két éve már, hogy kijött a When it’s Real – Igazán szerelem
című regényük, azóta nem volt hazai viszonylatban új könyvük. Eléggé vágytam
már egy történetre tőlük, megnyugvásomra, ezt idén meg is kaptam! Ez pedig nem
más volt, mint a One Small Thing – Egy kis apróság. Kicsit meglepődtem, amikor
a Vörös pöttyös besorolást kapta meg a kiadótól, hiszen a korábbi regények mind
Rubin pöttyös kategória alatt futottak. Bár így utólag átgondolva, nem
feltétlen tartoznak bele ebbe a halmazba. A pötty módosulása nem változtatott
az elvárásaimon: egy lendületes, könnyű, de elgondolkodtató könyvet vártam.
