2018. szeptember 9., vasárnap

Szerethetően kiszámítható - könyvértékelés


Fogalmam sincs, hogy ez a könyv hol jött szembe velem. Valószínűleg egy Libris böngészésem során találtam rá, és a fülszöveget elolvasva úgy voltam vele, miért is ne venném meg? Gyorsan megrendeltem, hogy minél hamarabb olvasni tudjam.



Az író munkásságával még nem igazán találkoztam, így végeztem egy kis kutatást. Számos angol nyelvű könyve van Jenn Bennettnek, ám magyar fordításban csak ez az egy jelent meg. Az Alex, nagyjából… egy szerintem elsősorban tiniknek szóló kötet, ám ennek ellenére is jól szórakoztam rajta.
A könyv elég könnyed. Leginkább úgy tudnám elképzelni az olvasását, hogy egy kellemes kis pavilonban ülve olvasom, egy pohár limonádé és madárcsicsergés mellé. Ennek ellenére én javarészt egy zötykölődő buszon olvastam. Bár ez nem vett el az élményből semmit. A fülszöveg első olvasásakor már úgy voltam vele, hogy nagyjából összeraktam a történetet, valamint a végkifejletet is. Semmi bonyolultságra nem kell olvasás közben gondolni, annyira egyszerű az egész történet.

Adott egy tinédzser lány, akinek szülei elváltak. Neten cseveg egy rejtélyes fiúval, akiről az égvilágon semmi személyeset nem tud. Amikor Bailey apjához költözik, elhatározza, hogy megkeresi a fiút, pár eltörpülő információ alapján. Aztán nyári munkája során megismerkedik egy fiúval, akit amúgy bunkónak tartott az elején, majd szépen-lassan beleesik. A rejtélyes fiú üzenetei eltűnnek, de a lány sem igazán keresi, hiszen el van foglalva az életével. Innentől szerintem nem nagyon kell magyaráznom a végkifejletet, ami szerintem senkit sem lep meg. De azért végig azon gondolkoztam, hogy jó mi van ha nem úgy lesz, ahogy sejtem? Mert amikor már a rejtély leleplezése előtt állt, akkor ott volt egy félrevezető jel, aminél majdnem leesett az állam, aztán végül visszakanyarodtunk oda, ahova amúgy is tartania kellett volna a cselekmény szálnak.

Az utolsó fejezetet nem igazán értettem. Egy picivel később játszódott, mint a cselekmény maga. Annyit említve, hogy amúgy Bailey elkezdett gyorskorcsolyázni. Ezt így olyan indokolatlannak éreztem a történet szempontjából. Mert ha valami másról is lett volna szó, akkor érteném. De így nem igazán.

Szóval ez a könyv szerethetően kiszámítható. A szereplők korunknak megfelelőek, a cselekmény jól van vezetve, néhol poénokkal megfűzve. Nagy meglepetést szerintem sehol sem okozott, esetleg néhol Davy akciózásai lephetik meg az olvasót. Szóval semmi extra. Kellemes kis olvasmány, ha lazításra vágysz. Rövid, szerintem gyorsan is lehet vele haladni, szóval első osztályú a relaxálásra.

F.

Jenn Bennett: Alex, nagyjából...
Alex approximately
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2017.
352 oldal

„De ​egyetlen embert tudok csak kivenni, ahogy ott áll a jegyárusító fülkével szemben. Porter Roth. Gyönyörű alak. A fején temérdek vadul göndörödő hajfürt. Pimasz mosoly. Ősi ellenségem.”

Bailey „Mink” Rydell megtalálta élete pasiját. Mindketten imádják a filmeket és minden egyes nap beszélnek – Alex tökéletes. Eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy még soha az életben nem találkoztak és egymás valódi nevét sem ismerik.

Amikor Bailey ugyanabba a városba költözik, ahol Alex él, a lány úgy dönt, megkeresi. Ám megtalálni valakit a chatelésekre alapozva nehezebb, mint ahogy Bailey elsőre gondolta, főleg úgy, hogy idegesítően magabiztos (és szemtelenül jóképű) munkatársa, Porter Roth minden egyes lépésén jól szórakozik. Vajon nem őrültség ez az egész, és nem lesz csalódás, ha mégis sikerül Alexre rábukkannia?

Bennett könyve rendkívül finoman árnyalt szerelmes regény, amely egyaránt beszél a felnőtté válás nehézségeiről, és a fiatalság minden problémán felülkerekedő életerejéről. Vigyázat, nem csak lányoknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése