2018. július 17., kedd

Démonian rossz irányba ment... - avagy megnéztem Az angyalok és démonok-at

Na de hol van Vittoria a képről?
Lassan két hónapja már annak, hogy elolvastam Dan Brown egyik regényét, az Angyalok és Démonok-at, viszont a filmes bejegyzés elmaradt. Egy nyugalmas, vasárnap délutánt szántam arra, hogy bepótoljam elmaradásomat. Kíváncsian vártam, hogy miben fog eltérni a könyv és a mozi. Hát lássuk!

Ugyanaz a rendező jegyzi ezt a filmet is, mint a Da Vinci-kódot. Ezek alapján egy elnyújtott, hosszú filmre számítottam, amit azért meg is kaptam két és fél órás időtartammal. Tom Hanks nevén kívül igazából senkié sem volt ismerős a szereplők közül. De ez számomra nem jelent semmit, hiszen nem igazán nézek filmeket. Plakátként ezt az egy verziót találtam, nem értem, hogy a hölgyemény főszereplő miért nincs rajta megjelenítve, hiszen neki is elég nagy szerep jutott a történet vezetés során. 

Ismét spoileres írás jön, aki esetleg nem látta volna még a cirka 9 éves filmet, az ne folytassa az olvasást!

Az elején én egy betekintésre számítottam a CERN épületébe, esetleg a kezdő gyilkosságról pár vágóképet. Ám ehelyett a Vatikánban lévő nyüzsgéssel, valamint az antianyag előállításával indítják útjának a filmet. Szerintem így sokkal jobban lett felvezetve az egész, hiszen megfigyelhető, hogy a vallás és a tudomány áll szemben egymással. Viszont az antianyaggal kapcsolatban lenne pár akadékoskodni valóm... A könyvben a legnagyobb titokként volt kezelve a projekt, hiszen csak Vittoria és Leonardo Vetra tudott az egészről, valamint az igazgató. Itt viszont egy egész kutatócsoport áll a művelet mellett, akik nagy fennforgás közepette várják a csodát. A látványos animációk viszont tetszettek. Ezek járultak hozzá ahhoz, hogy jól legyen megjelenítve az egész folyamat. Vittoria indul Vetra-hoz, de a gyilkosságnak se híre, se hamva, egészen addig, amíg a lány meg nem találja a kitépett szemgolyót, majd a holttestet. Hát de miért így???? A Vatikáni Rendőrség egy embere elmegy Langdonért, aki békésen úszkál egy medencében. Sajnos a házát nem mutatták be, pedig erre kíváncsi lettem volna. A könyvben pont az tetszett, hogy emiatt a betekintés miatt, több mindent lehetett a főhősről megtudni. Szimbólum kutatónk nem néz szét a CERN-ben, egyből megy a Vatikánba, ahol nem mutogatják livestream-ben az antianyagot, csak a fogva tartott papokat. Itt megtörténik Vittoria és Langdon első típusú találkozása, a lány elmagyarázza mi az az antianyag. Langdon-t kiakasztják a papok, valamint a rendőrség tagjai, hogy semmit nem tudnak a saját egyházuk történetéről, így az unalmas társalgások közepette megindul az információ csepegtetés az egyház kontra illuminátusok balhéról. Itt kicsit kapkodtam a fejemet, hogy miért kellett így egy szálra feltekerni minden történést, de közben emlékeztetnem kellett magamat, hogy hé a filmet nézed, nem a 600 oldalas könyvet.


A főszereplő páros - Langdon és Vittoria
A gyilkosság sorozat megindulásával feltűnik az asszaszin, aki szerintem színészként pocsék választás volt. Egyáltalán nem tükrözi azt, hogy igen, ő már pedig megfélemlít embereket. A vézna alkata, a kis diák szemüvege meg csak rombol az egészen. Közben a két főszereplő bement a híres levéltárba, ahol Vittora drasztikus lépéssel kitép egy oldalt a relikviából itt is a női főszereplő hozza a drasztikus döntéseket és elindulnak a gyilkosság feltételezhető helyszínére. Megindul a versenyfutás az idővel, a papok mindig végszóra halnak meg. Szerencsére az érzékelhető maradt, hogy Langdon mindig picivel később ér oda az egyes helyszínekre, de sajnos nem tudja így sem megmenteni a szentatyákat.

Kapunk egy betekintést a pápaválasztás miatt nyüzsgő Szent Péter térről, ahol újságírók tömkelege ad épp riportot. Ez ugyan jól jeleníti meg az újságírók munkáját, de itt jön az újabb kötekedésem. Hol maradt a két újságíró, akik Langdonékkal együtt hajtják a gyilkost, versenyezve a tudóssal? Azt hittem ez a bevezetése az ő részüknek, de egyáltalán nem kerültek szóba. Ezt azért sajnálom. Még egy hiányosság... És ugyebár itt kiemelném azt is, hogy a CERN igazgatója egyáltalán nem jelenik meg, nem úgy, ahogy kellene, és a végén nem ő viszi el a balhét. Szerintem azért ő fontos karakter volt a történetben, nem értem, hogy miért kellett kihagyni a filmből őt. Most ez a plusz egy ember nem rontott volna semmit. De nem, még mindig nem én írtam a forgatókönyvet.

Langdon szorult helyzetei közül csak a levéltáros jön elő, de nem rémlik, hogy egy őrrel szorult volna be. Ott fokozzák az izgalmakat, Langdon lead pár lövést is az ablakra, elájul kis híján, majd végszóra szétpattant az üveg. Ez azért fokozta a hangulatot, tetszett is. Ezt követően elindulnak megakadályozni a harmadik gyilkosságot, miközben a Camerlengo felvilágosult előadást tart épp a bíborosok kollégiumának a pápaválasztást megzavarva. Az a monológ kellően ráhatóra sikerült szerintem. Kár, hogy a bíborosok nem értékelték. Közben Langdonék küzdenek a papért, ám megjelenik az illuminátus, aki hirtelen mesterlövésszé avanzsált, megöl mindenkit, Langdon pedig elbújik. De itt sajnos kimarad a küzdelme a lezuhant sírtömbben, és csak előmászik a csatornából a lövöldözést követően. Fejtegetik a jeleket, eljutnak a kúthoz, ahol az utolsó pap már haldoklik a vízben, Langdon gyorsan kimenti, nem hadakozik a gyilkossal, nem tetteti a halottat, és még Isten se tudja mi maradt itt ki, szóval túl egyszerűre sikerült a jelenet. Megint csak feldobnám, hogy miért? Na mindegy. Ja, és a legfontosabb. Vittoriát sem rabolják el!!!!!!! MIÉRT?!?!?!?!?!?!!?

Szóval elindulnak az utolsó küzdelemre, Vittoria összefut Langdonnal, és keresik a tartályt. Ismétlem, a tartályt. Ez számomra teljesen zavaros volt, hogy így a semmiből elkezdték keresni, holott előtte a papokkal voltak elfoglalva. Közben bejutnak a Vatikánba, ahol a Camerlengo épp tébolyulni készül, és megbélyegezte magát. Nem, nem az ötödik "gyémánttal", az ambigrammával, hanem két egymással keresztezett óvódás által rajzolt kulcs ábrával. Újra visszautalnék a második bekezdésemre, ahol említem, hogy ki nem kap nagy szerepet. Na, itt pont hogy hiányzott a halmozottan hátrányos helyzetű igazgató, aki ki akarta faggatni a camerlengot. Szóval itt én már végképp elvesztettem a hitemet a filmben, de azért végignéztem, hiszen még a java hátra volt a könyv szerint.

Az illuminátusok gyémántja tényleg eltűnik, helyette ott az a gyatra valami a camerlengo mellkasán, aki megvilágosulva - nem, semmi téboly a nagyközönség előtt, meg isteni sugallat, csak hopp megindulnak - vezeti a többieket a földalatti kriptába. Szerencsére itt a zavar eltűnik, jó helyen vannak, meg is találják a halálos fegyvert. Camerlengonk itt átcsap kamikaze üzemmódba, Robert meg Vittoria, mintha csak moziban lennének bámulják az egészet. Semmi izgalom a főhősért, aki felugrik a pappal a helikopterre. Semmi szabadesés, semmi hűhó. NEM. ÉRTEM. MIÉRT. KELL. EZT. Lehet magas költségvetésű lett volna az a jelenet, vagy nem tudom. De azért az kárpótolt, ahogy megjelenítették az antianyag robbanását a magasban. Az még szép is volt.

Közvetlen a kamikaze akció előtt
Random archív felvételről Langdon visszapörgeti Vittoriának a szobában történteket, és megvilágosulnak a megháborodott pap tetteiről. A bíborosok kollégiuma felelősségre vonja a camerlengot, aki gyáván menekül tettei elől, és inkább felgyújtja magát. TESSÉK???? MI? MIÉRT? Erre már inkább nem is reagálnék. A végén Langdon és Vittoria megnézik, ahogy beiktatják az új pápát, Langdon megkapja a megrongált relikviát a Vatikántól tanulmányához. ÉS VÉGE.


A camerlengo leleplezése
Nos, itt szeretnék visszautalni pár dologra. Az hagyján, hogy kihagyták a CERN igazgatóját az egész filmből, még csak Vittoriát sem rabolták el. De hogy egy cseppnyi vonzódás sincs a két főszereplő közt, az is biztos. Valószínűleg ezért is maradt ki a rablásos jelenet, a végén meg csak lezárják az integető új pápával a filmet. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyeneket kihagytak a filmből. A Da Vinci-kód sem nyerte el nagyon a tetszésemet, de ez komolyan még annál is rosszabb volt. Én azt hittem, hogy ebből azért jobban fognak kihozni, de nem, ismét tévednem kellett, és csalódnom is.
És végszóra leírnám a véleményemet összefoglalva: B O R Z A L M A S.

Egy kis személyes: A hét további részében nyaralok. Olvasni is szeretnék, de ha végeznék is az adott könyvvel, nem fogok egyből poszttal jönni, hiszen gépet nem viszek magammal, így nem tudom megírni. De nemsokára jelentkezek. Olvassatok és pihenjetek! :)

F.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése