Az idejét sem tudom már, hogy
mióta szemeztem Grecsó Krisztián
Megyek utánad című művével. Elég megosztó kritikákat olvastam Molyon róla,
szóval valamilyen szinten idegenkedtem tőle. Decemberben karácsonyi ajándékok
után kutatva rátaláltam a legújabb, Harminc év napsütés kötetére. Hát,
ezt is meghozta Jézuska, szóval miután ledaráltam a Royal sorozatot, izgatottan vettem kezembe.
Egyszerű, letisztult
védőborítóval van ellátva a kis könyvecske. És van hozzá egy zsinór,
könyvjelzőként. Amiket én mindig is annyira szerettem. Hogy örültem, amikor az első ilyen könyvemet olvastam.
Valahol az olvastam, hogy egy
regényről van szó. Hát, közel sem… Inkább novellás kötetnek nevezném. Amivel
egyáltalán nincs bajom, hiszen elég nyitott vagyok bármire olvasás terén. Viszont
arra nem számítottam, hogy számomra csalódás lesz ez a mű…
A Harminc év napsütés egy visszaemlékezések sorozata. Grecsó
visszanyúl gyerekkorához, régi történeteket elevenít fel. Ezeket olvashatjuk
több, olykor egymáshoz kapcsolódó rövidke írásban. Mivel nekem ez volt az első
találkozásom az író munkásságával, szokatlan volt az írása számomra néhol.
Sokszor zavartak a hosszú, több soron át tartó mondatok. De leginkább az
zavart, hogy olvastam és egyszerűen semmilyen érzést nem váltott ki belőlem…
Az elején, Juszti mamához
kapcsolódó történetei tetszettek. Volt is egy hosszabb rész, ami hamar
kedvencemmé vált. Itt is hagyom, hátha esetleg valakinek felkeltem a figyelmét vele:
"De Juszti mama azt mondta, nem állhatja a puhány férfiakat, akik ilyen hamar feladják. Az udvarlás nem annyi, hogy bekopogtatunk, és ha azonnal nem nyitnak ajtót, már feladjuk. Az udvarlás csupa remény és türelem, az udvarlás csupa kétségbeesés és reménytelenség. Menjek csak oda a süteményemmel, ha hülyének néz, az is jó, legalább megjegyez. Nincs rosszabb a feledhető férfinál, sohase legyek feledhető férfi. Ez meggyőzött, a hülye férfi is jobb, mint a feledhető."
Azt leszámítva különösebben egy novella sem fogott meg. Lehet
azért, mert fiatal koromhoz képest nem váltott ki belőlem hatalmas nosztalgikus
érzést. Ha, persze ez a célja a könyvnek. Nem tudhatom.
Amennyire vártam az újdonság
erejével, hogy olvashassam, olyan hamar vesztettem el érdeklődésemet a mű
iránt. Több mint három hete hever az éjjeli szekrényemen a könyv. Olykor, ha
úgy hozta kedvem felkaptam és elolvastam pár novellát. Aztán leraktam és
ugyanúgy, érintetlenül maradt napokig. Ez az érzés is vezetett oda, hogy úgy
döntöttem, félbehagyom az olvasását. Ilyen eddig egyetlen könyvnél fordult elő
(arról itt a bejegyzés), úgyhogy nem szívesen adtam fel.
Nem akarom tovább csűrni,
csavarni ezt a bejegyzést, mert nincs értelme. Nekem nem tetszett sajnos a könyv.
Talán egyszer, ha olyan hangulatomban leszek, folytatom, vagy újra elkezdem
olvasni. De nem hiszem, hogy az egyhamar lesz. Pedig sajnálom, hogy így
alakult. Vagy lehet, csak én vártam túl sokat tőle?
Hát, ezt most nem ajánlom. De
remélem, valaki megtalálja benne esetleg önmagát, vagy számára érdekes lesz.
Hiszen nem vagyunk egyformák.
F.
Kiadó: Magvető Kiadó
Kiadás éve: 2017.
240 oldal
Vajon a család jelentheti-e nekünk az otthont az időben, vagy minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ezért az otthonosságért? Grecsó Krisztián történetei legszemélyesebb emlékeinket idézhetik fel: a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat.
A szerzővel ismerős terepen barangolhatunk, mégis minden más. A falu és város közötti kulturális váltások megélése, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciája most is ott van az írásokban, de mindent közelről látunk, így a történetek egyszerre komikusak és drámaiak.
A Harminc év napsütés olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése