Tavaly nyár óta vártam ezt a pillanatot… Ami egyben „keserédes” is.
2017
karácsonyán fogtam először a kezembe Erin
Watt könyvet. Előtte nagyon sok embernél láttam, hogy felkapták, így adtam
egy esélyt neki. Annyira megfogott a stílusuk, és a történet, hogy 3 nap
elteltével mentem is megvenni a soron következő könyvet. Aztán a harmadik részt
már angolul olvastam, nem bírtam várni a fordításig. A Royal fiúk szépen, lassan engem is tönkre tettek. És elrabolták a
szívemet. Először Ella és Reed, aztán
Easton. Alig vártam a Bukott örökös megjelenését tavaly. Aztán
tűkön ültem, hiszen a vírushelyzet a könyvek kiadásába is beleszólt.
Szerencsére a Könyvmolyképző megörvendeztetett engem, és még sok mindenkit,
hiszen megjelent végre a befejező rész, az Omladozó királyság.
A
történet pont az előző könyv végén lévő csattanó „utóhatásaival” indít. Nekem
nagyon tetszett, hogy a könyv pont onnan vette fel a fonalat, ahol az előző
részben abbahagyta. Nincs ugrás, nincs pár hónappal később felvezetés,
mindennek a közepébe vágtak az írók, ami jelen helyzetben pont jót tett az
egésznek. Az akkori nyitva maradt kérdések meg lettek válaszolva, és még lett
egy csavar is belerakva. Nekem egy picit lassan indult be a történet, főleg
hogy Hartley emlékezet vesztése
tarkítja az egészet. Ezzel kapcsolatban nem igazán értettem, hogy miért
csodálkozott rá annyi mindenki a sztoriban hogy „Amnézia?? Ez tényleg
létezik??”. Ez kicsit nekem érdekesen jött le. Értem, hogy arra utaltak, hogy
mi van, ha Hart megjátssza az
egészet, meg hát milyenek a fiatalok, egymást bántják. Nekem néhol ez már sok
volt. A helyzet pikantériája volt mondhatni, hogy Felicity zöld utat kapva próbál elhitetni a lánnyal, hogy neki
ugyan semmi köze nincs Easton Royalhoz, viszont egy kőbunkó gyerekhez,
Kylehoz annál több. Ez szült jó pár, a lány számára kellemetlen helyzetet,
plusz feszültséget is. De hát ez a
rész mondhatni erről is szólt: feszültség mindenhol. A lány végül nem
marad egyedül az emlékei visszaszerzésében: Easton,
mint egy hűsége kiskutya, kitart mellette az ellenállást figyelmen kívül
hagyva. Együtt olyan titkokat fedeznek fel a lány múltjából, amire nem nagyon
számítottam, annak ellenére, hogy az előző részben nagyon be voltak lengetve a
sötét titkok. Az írópáros a könyv végével olyan fordulatokat tartogatott, amik
tényleg megleptek, annak ellenére, hogy Royalékkal
kapcsolatban szinte mindenre is fel voltam készülve. Szóval mondhatni, így
lettem kárpótolva a lassú indítással, hogy jó pár extra dolog lett belesűrítve
az utolsó kb 80 oldalba.
Ez
a könyv nagyobb hangsúlyt fektetett úgy érzem Hartley-ra, hiszen javarészt ő köré épült az amnéziája miatt a
történet. Picit sajnáltam, hogy emiatt a Royal fiúk háttérbe szorultak. Én
legalábbis ezt éreztem. Viszont a könyv központi témája egyértelműen a családi
kapcsolatok. Remekül vázolták az írók a jó és a rossz példát is. Jó példa volt Easton családja, ahogy kiálltak
egymásért a testvérek: ott volt Ella folyamatban lévő ügye apjával; ahogy a
baleset miatt Sawyer nem tágít ikertesója
mellől; és a végén jelenik meg a legjobban az összetartásuk. Rossz példa volt
sajnos Hartley családja: ahogy viselkedtek
a baleset után vele, hiszen támogatás helyett csak bántották; próbálták
eltusolni a kényes ügyüket, jó hírnevük megtartása végett, megvezetve ezzel a lányt; illetve ahogy a húgát
befolyásolták. Elég erős párhuzam volt a kettő, de pont emiatt kapott hangsúlyt
szerintem még jobban az egész.
F.
Erin Watt: Omladozó királyság – A Royal család 5.Cracked Kingdom
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2021.
352 oldal
Tanulj meg a szabályaik szerint élni, vagy a vesztedet okozzák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése