Bevallom őszintén, ezzel a
bejegyzéssel vagy 3 és fél éve tartozom… Bizony. Ugyanis akkor esett meg velem,
hogy John Green-re felfigyeltem én
is, aki mondhatni berobbant a köztudatba A
csillagainkban a hiba című kötetével. De most nem erről lesz szó valahogy azt nem akartam elolvasni,
túlságosan felkapott lett. Emlékszem, egy könyváruházas akció keretében
megrendeltem a Papírvárosok regényét az írónak. Fülszöveg alapján megtetszett,
és hát mondhatni, impulzus vásárlás eredményeként tudhattam magamévá a könyvet.
 |
| Ez a borító jobban tetszik, mint a filmes változat |
2016 májusában el is olvastam, ám valahogy azóta függőben van a blog poszt nálam.
Nagyvonalakban emlékeztem a
történetre, de nem pontosan. Quentin
és barátai a középiskola utolsó hetében járnak, amikor szomszédja, Margo egy éjszakai kalandra invitálja.
Elkövetnek pár csínyt, a fiú úgy hiszi, ezzel újra feléledt a barátságuk a
lánnyal. Ám másnapra hűlt helye marad a híres Margo Roth Spiegelman-nak. A fiú innentől nyomozásba kezd, és
szentül kapaszkodik minden nyomba, hogy minél hamarabb rátaláljon szomszédjára.
Végül egy emlékezetes kaland kerekedik az egészből, amelyet a három jóbarát
együtt él át.
Olvasás közben kettős érzéseim
voltak. Nekem furcsa volt Green írói
stílusa. Annyiszor ismételt dolgokat, gondolok itt utca nevekre,
személynevekre, hogy az már nekem kicsit sok volt. Nem tudom, hogy más
könyveiben is ez van-e, de egyelőre ez a regény nem sarkallt arra, hogy másikat
olvassak tőle.
A történet felépítése jó volt. Az
érzések, amik a fiún futottak át a keresés közben jól lettek átadva. Barátai
nem igazán foglalkoztak az esettel, és ezt Quentin a szívére is vette. Nem
érezte át, hogy mással is kellene foglalkoznia, nem csak ezzel az egész Margo
üggyel. Aztán végül a barátai is vele tartottak, hogy pontot tegyenek az egész
végére. És valahogy a végén nem csak a szereplők csalódtak, hanem én is. Nem
gondoltam volna ilyen befejezésre, sokkal inkább valami másra. De az üzenetét
megértettem.
A történet megmutatja, hogy nem
mindenkit ismerünk meg, annak ellenére, hogy ezt gondoljuk. Lehetnek „papíremberek”
azok, akiket annyira közel érzünk magunknak. Ne kergessünk hiú ábrándokat egész
életünkben.
Ezt a könyvet egyszer el lehet
olvasni tudom, én kétszer olvastam,
a történet maga érdekes. De annyira nem varázsolt el, mint ahogy azt gondoltam.
Sajnos.
Mivel ebből készült film is, így
nemsokára, hosszú szünet után érkezem egy filmes bejegyzéssel! Hamarosan jövök.
F.
John Green: Papírvárosok
Papertowns
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015.
384 oldal
Quentin Jacobsen egész életét
azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth
Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin
ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával
kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.
Egész éjszakás kalandjuk után új
nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig
is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban,
hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan
csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál
kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.
A Printz-díjat elnyerő John Green
azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely
olvasók egy egész új generációját hozta lázba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése