2021. március 21., vasárnap

Ez a heged lesz a legszebb! - könyvértékelés

Ha valaki azt hitte volna, hogy pont az én blogomon nem lesz szó Lakatos Levente legújabb könyvéről, akkor vagy ez az első bejegyzés, amit tőlem olvas, vagy nem elég figyelmes, vagy szimplán tévedett. Hiszen az ő könyvén keresztül szoktam vissza a rendszeres olvasásra, mivel 11 éve (!) spórolt kis pénzemen vettem meg a Barbibébi című könyvét. Azóta féltve őrzött kincse a polcomnak a viseltes, koszos, széteső félben lévő könyv, amit szerintem az idők során a legtöbbször sikerült olvasnom. A sorozat második részét 2015-ben olvastam, és szerintem a Szeress jobban méltó folytatása lett a korábbi résznek.

Tavalyi év végén megjelent a harmadik kötet a sorozatban, amit nagyon vártam már, hiszen a fent említett okokból szívemhez nagyon közel áll Barbi és Krisz története. A Legszebb heged nyilván ott lapult a karácsonyfánk alatt, de szerettem volna újraolvasni a korábbi könyveket, így kicsit később került terítékre.

A borító illeszkedik az előző rész által kialakított dizájnba – ezért is lóg ki a Barbibébi könyvem a sorból, de mint mondtam, érzelmek kötnek hozzá, így marad a polcomon. Terjedelmében azt hittem kevés lesz, de egyáltalán nem! Szerintem korábban ezt már írtam, de szeretném felülírni az akkori kijelentésemet: EZ lett az író legkiforrottabb regénye!

A hosszúra sikerült felvezetésem után térjünk át a cselekményre. Ugyebár 5 év telt el az előző rész óta, de ez nem jelent gondot, hiszen minden fontosabb történésnél van visszautalás pár mondatban, így annak sem lesz meglepetés a regény, aki mondjuk ezt a könyvet olvasná először. De nem tudom azt mondani, hogy a történet onnan folytatódik, ahol a második rész véget ért, és szerintem ez itt teljesen érthető. Öt év telt el, a két fiatal már közel sem olyan problémákkal küzd, mint amilyenek anno Siófokon felmerültek a nyári kalandjuk során...

A sztorit váltott szemszögben olvashatjuk ismét: láthatjuk Barbi hogyan áll helyt a House of Broken Hearts vezetőjeként, illetve Krisz életét is figyelemmel kísérhetjük. Már az elején megismerkedhetünk egy kulcsfontosságú, új karakterrel, hiszen Emily lényeges szerepet fog kapni a történet egészében. Tragédiája köré épül fel egy kisebb nyomozás, amit Barbi próbál megoldani. Ahogy halad előre, és kerülnek elő a kirakós darabkái, úgy kerül felszínre egyre több titok. Barbi szárnya alá vette a lányt, de ahogy próbált halála okára rájönni, úgy vált számára egyértelművé, hogy közel sem volt annyira őszinte vele Emily… Aztán hirtelen előkerül egy idegen, aki megváltoztat mindent. Andrew, Emily papként szolgáló testvére ellentmondásokkal van a lány iránt, de ahogy csatlakozik Barbihoz a nyomozásban, úgy kezd megbarátkozni az egész szituációval. Mert egyébként Emily transznemű. 10 évvel ezelőtt, az első könyv megjelenésekor, nem hiszem, hogy nagy „divat” lett volna melegekről írni. Bár már sokkal szélesebb körben lehet ilyen történeteket olvasni, valahogy a világ elfogadása nem pont úgy alakul, ahogy az irodalom nyit az ilyen újdonságokra. Ebben a történetben Krisz és Atlas kapcsolata mellett helyet kapott a transzneműség témája, és egy morzsányit a drag queen kultúra (ha nevezhetem ennek, nem szeretnék ezzel senkit megsérteni). Egyszerűen imádom, hogy Levente ennyi mindent tud felvonultatni egy-egy regényében. A nyomozás szál a végére egyre jobban elmélyed, és olyan fordulatokat szül, amikre aztán végképp nem számítottam. Nem értem, hogy miért emelem ezt ki minden egyes könyvénél az írónak, de annyira elragad mindig a történet, hogy igen, még mindig nem számítok csavarokra, amikor titkon tudom, hogy de, bizony jön valami, ami az addigi feltételezéseimet megrengeti. Az előző rész vége után bennem ott maradt kérdésként, hogy mi lett Barbi és Leon kapcsolatával. Itt olvashatunk szösszeneteket, egy fordulat is lesz benne, de valahogy nekem úgy hiányérzetet hagyott maga után a történet végével. Én egy picit többet olvastam volna erről.

A második részben nekem egyik kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát az ott újonnan megjelenő Atlas. Az előző könyv után bármit megadtam volna érte, hogy róluk többet olvashassak, hát itt megkaphattam. Krisz és a harcos kapcsolata haladt a maga útján, aztán valami megváltozott. Pontosan Krisz sem értette, de végig érezhető volt, hogy frusztrálja az egész. Nem volt elég neki ez a gubanc, mellé kapott ajándékba egy plusz csomagot, Atlas testvérének fia személyében. Érdekesen alakult a kapcsolatuk, és nagyon sok kérdést felvetett a srácban. Ezzel egy időben az író remekül reflektált arra, ami zajlik jelenleg kis országunkban, hiszen pont az azonos nemű párok örökbefogadása lett egy kardinális téma nemrégiben. A fiúk szálán is érezhető volt, hogy van egy titok, ami körbe lengi az egészet. Hát itt is konkrétan mindenre számítottam, de ami végül lett az egészből, na, arra pont nem! Sajnáltam, hogy így alakult a történetük, és mindenképp kíváncsi leszek, hogy a soron következő könyvben mi lesz velük.

Összefoglalva, a fent leírtak alapján tényleg mondhatom azt, hogy ez lett Levente eddigi legösszerakottabb története. Olyan lelki hullámvasútra ülteti fel az olvasókat, hogy az emelkedők után már sikítani sincs kedved, mert egyszerűen letaglóz a sokszínűsége. Érződik, hogy eltelt 5 év, a karaktereken is fogott az idő, így merőben más dolgok kerülnek elő az életükben, mint korábban. Szerintem nagyon jó, hogy ennyi aktuális, világot körbe ölelő dologgal foglalkozik a regényben – igen, még a koronavírus is megjelenik benne – ám ezek az aktualitások nincsenek töményen az olvasó arcába dörgölve. Hiába folyik több téma a csapból, olvasás közben egyáltalán nem éreztem terhesnek a felemlítésüket. Bátran vegye mindenki a kezébe ezt a könyvet, hiszen hiába a sok komoly téma, szórakoztat is!

Szóval, ha nem ismered még Lakatos Levente munkásságát, és nem tudod, hol állj neki, akkor EZ a könyv legyen az első (vagy harmadik) amit a kezedbe veszel!

Ahhoz képest, hogy alig tudtam magamat rávenni a bejegyzés megírására, ez lett az eddig leghosszabb írásom szerintem. Úgy emlékszem ezt szintén korábban egy Levente könyv érte el nálam. De hát, úgyis tudjátok, miért van ez… ;)

F.

Lakatos Levente: Legszebb heged – Barbibébi 3.
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2020.
476 oldal

BARBARA a House of Broken Hearts névre keresztelt bár vezetőjeként nehéz sorsú embereknek segít a talpra állásban. Aktuális védenceinek egyike egy kamaszkorú transzszexuális lány, aki egy pokoli vallási átnevelőtáborból menekült New Yorkba. A fiatallal egy este tragédia történik, aminek hatására felbukkan a papként szolgáló, szigorú bátyja. Barbi és az atya – Emily titkos életét visszafejtve – hullámhegyeket és -völgyeket megjárva sorsfordító önismereti utazásra kényszerül.
KRISZ a húszas évei vége felé járva szembesül végérvényesen azzal, hogy nagy álma, miszerint ügyvédként az igazság oldalán harcol, csupán vágykergetés. Krízisében a fiú úgy határoz, mindent felad, és az öt éve megismert, azóta a párjaként emlegetett küzdősport-harcos, Atlas Jones után utazik New Yorkba, hogy ott együtt új életet kezdhessenek. A napfényesnek remélt jövőjük felett azonban váratlan viharfellegek gyülekeznek.

A Barbibébi és a Szeress jobban! című regények, sokak által imádott szereplőinek története tíz évvel az első és öt évvel a második kötet megjelenését követően folytatódik. A tizenhét esztendősen megismert, immár a harminchoz közeledő főszereplők élete újabb útelágazáshoz ért. De vajon létezik-e jó és rossz irány, vagy úgyis mindegyik választás ugyanoda vezet?

LAKATOS LEVENTE többszörös Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényei témaválasztásukban bátrak, ezért gyakran polgárpukkasztóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése