2022. július 25., hétfő
Te mit választasz? Biztonságot, vagy a kalandot? - könyvértékelés
2022. július 15., péntek
Fesztivál, ami házhoz jön! - könyvértékelés
Leiner Laura munkásságával az Iskolák Versenye első és második trilógiája kapcsán foglalkoztam a blogomon. Szerintem azt is említettem, hogy anno én is, mint sokan mások, a Szent Johanna Gimi kötetein keresztül ismerkedtem meg az író stílusával. Azóta mindig vegyes érzéseim vannak, hiszen ő kimondott ifjúsági regényeket ír, és sajnos én már nem igazán tartozom ebbe a kategóriába. Mégis, minden egyes új regénye után rájövök, hogy de, még mindig tudok szórakozni a könyvein!
Időről időre visszatérek Laura egy-egy regényéhez. A Szent
Johanna Gimit kétszer olvastam végig, habár az a sorozat annyira nem áll közel a
szívemhez. Azóta szinte minden megjelent könyvét olvastam már. Egyedül az Akkor
szakítsunk nem maradt meg emlékeimben. A Bexi köteteket szintén kétszer
végigolvastam, és úgy érzem, hogy ez az a sorozat, ami igazán megfogott engem
Laurától. Ennek ellenére egyszer sem írtam róla a blogon, valahogy nem tudom
összerakni, hogy hat könyvről hogyan írjak…
Szóló könyvei közül a Bábel a legkedvesebb nekem, amit idén
olvastam el harmadszorra. Valahogy vágytam most egy olyan könyvre, ami könnyed,
úgymond, nem újdonság, és erre esett a választásom. Amikor megjelent a könyv, épp aktív
fesztiválozó korszakomat éltem, így egyértelmű volt, hogy azonnal megveszem, amint lehet. Azóta is nagy kedvencem!
![]() |
Előkerestem az egyik régi, fesztivál ereklyémet |
2022. július 7., csütörtök
A szerelem fáj - verseskötet értékelés
Foglalkoztam már Závada Péter köteteivel, de számomra a
kedvenc modern költőm egyértelműen Simon Márton. Bizony, anno engem is a
Polaroidok fogott meg, egész pontosan 2013-ban olvastam először, aztán utána
egyből meg is vettem a korábbi kötetét. Majd az utána megjelenőket is. A
legújabb kötetétről egyébként ide kattintva tudtok egy kis szösszenetet olvasni
tőlem. De most nem a fent említett alkotókról fogok beszélni.