Mondanám, hogy 2025-ben nagyon jól haladtam az olvasatlan könyveim listájának csökkentésével, de ezzel azért hazudnék kicsit - jelenleg 28 kötet van a listán, ennyi még szerintem sosem volt. A régóta várakozó kötetek közül mindössze kilencet sikerült kihúznom a felsorolásból, de valahol ezt is sikernek élem meg. Bár tökre mindegy, ugyanennyi jött is a helyére, ha nem több. Decemberre már láttam azt, hogy nem fog teljesülni az éves célkitűzésem, de azért még próbáltam két olvasmányt besűríteni a hónapba.
Az egyik választottam Dolly Alderton könyve volt. Igazából csak azért, mert rövidebb a terjedelme, valamint már régóta a polcomon hevert. Soha nem olvastam az írónőtől még, egy teljesen random impulzus vásárlásom volt ez egy kiadói raktárvásáron. Több vélemény szerint nagyon vicces a stílusa Aldertonnak, így pozitív érzésekkel kezdtem a könyvének.
A Minden, amit tudok a szerelemről egy memoár írás, amivel korábban nem igazán volt dolgom. Kíváncsi voltam a felépítésére, az elbeszélésekre, hiszen a harmincas éveim elején járva gondoltam majd jót derülök a hasonlóságokon. De kicsit más irányba haladt a dolog nálam.
Dolly a tinédzser korától fogva kezdi meg visszaemlékezését: általános iskolás koráról is mesél, a barátairól, az akkori MSN korszakról, meg a betárcsázós internetről. Rengeteg mindent elevenített fel bennem ez, hiszen nekem is meghatározó szerepe volt az MSN-nek a sulis időszakomban. A főiskolai éveit a főszereplőnek a féktelen bulizás teszi ki, és persze a számára áhított érzés hajszolása: a szerelemé. Hiszen eköré építette fel az elbeszélést, valamint akkor szinte az egész életét is.
Rengeteg mindent felsorakoztat Dolly. Az egyetemi kollégiumba kerülésnél kiemeli, hogy új barátságai születtek. Persze, mindvégig mellette volt gyerekkori barátnője, Farly, akivel együtt éltek meg mindent. Külön kitért arra, amikor barátnőjének komoly kapcsolata lett. Egy kicsit akkor azt éreztem, hogy túlreagálta ezt Dolly, mintha kisajátította volna barátnőjét, és teljesen meglepné, hogy rajta kívül Farly létesítene kapcsolatot bárki mással. Nyilván, ezen szerintem minden barátság átesik egy bizonyos ponton, de ezt nem éreztem egészséges mértéknek. Az érzelmek, amiket megírt, jogosak, de nekem kicsit túltolt hatást keltett.
Szóval a féktelen bulizások után következett Dolly életében az első munkahely, ahol próbált helytállni, jött a költözés, aztán újra feltűntek a randi próbálkozások. Mert hát ebből nagyon sokat jelenít meg a könyvben. Volt olyan kapcsolata, ahol önmagát háttérbe szorítva a fiú igényeit helyezte előtérbe. Megváltoztatta kinézetét, rengeteget fogyott, elveszítve önmaga nagyrészét, csak hogy a kapcsolatában megfeleljen. Ahogy ezt a részt olvastam, teljesen az volt bennem, hogy az ilyet minden nő legalább egyszer átél életében. Szerintem teljesen reálisan festette le a női testképet, a fogyást, ehhez való viszonyát. Volt művészlelkű srác az életében, aki nem vette komolyan a dolgokat, aztán egy futó kapcsolat, akivel egész őszinte tudott lenni Dolly nagyon rövid idő alatt. De egyikőjük sem hozta az áttörést a fiatal nő életében.
Különböző élethelyzeteket mutattak be a fejezetek, a legtöbb esetben egyik a másikra épült, de nagyon sokszor éreztem azt, hogy csapong az írásban Alderton. Egyik oldalon még a 21 éves korában történteket olvastam, majd következő fejezetben visszaugrott a 14 éves korához, és onnan mesélt. Mintha se eleje, se vége nem lett volna néha a témáknak. Voltak benne levelek és receptek is, amiket teljesen indokolatlannak éreztem. Sokszor értelmezni sem tudtam, hogy az adott levél épp kinek szól, ki írta, hol voltak ezek a szereplők addig.
,,Tudom, hogy az emberek felnőnek és a dolgok megváltoznak, de az ég szerelmére, sosem gondoltam volna, hogy már akkor minden megváltozik, amikor még csak huszonöt évesek vagyunk.''
Ahogy olvastam a könyvet, éreztem, hogy Dolly életében más dolgok is vannak, nem csak az, hogy ennyire görcsösen hajtja a szerelmet. Már a testsúly problémáknál is láttam a gondot, de később is egyre több bújt meg a sorok között. Aztán ahogy Dolly kezdett önmagán dolgozni, úgy lett számomra is érdekes a történet. Leírta a terápiák menetét, mit érzett egy-egy ülés előtt, vagy épp után. Ő is átesett azon, hogy nem fog számára segítséget nyújtani a terápia, de végül mégis ez lett a megoldás, hogy elkezdjen időt szánni magára. És itt jött a pont, hogy ezután szépen rendbe szedte életét is.
Dolly 28 éves koránál zárta le a könyvet. Ekkor vont konklúziót az őt ért dolgokból, kapcsolatokból, tapasztalatokból. Egyszerűen a következtetést nem bírtam értelmezni. Aki ennyi ideig hajszolta görcsösen a szerelmet, 28 éves korára rájött, hogy a barátság a stabil pont. De hogyan jött az, hogy a szerelmi kapcsolatot kiváltja a baráti kapcsolata? Nincs egy szinten a két érzés. Biztos pont egy mély, stabil barátság, hiszen erre is hozott példát, hogy akkor is ott maradt Farly életében, amikor ő kicsit hanyagolta a kapcsolata miatt, majd a szakításkor Dollyhoz fordult. Egyszerűen nem tudtam hova tenni a lezárást, vártam a happy end-et az utolsó oldalakra, ami nekem nem igazán érkezett meg.
Azt kell mondjam, ez a kötet nem engem célzott. Teljesen másra gondoltam, illetve vártam a humoros részeket. Elmosolyodtam pár bekezdésen, de nem mondanám, hogy annyira megfogott a stílus. Csapongó volt, néhol összevissza volt vezetve az idővonal. Sokszor idegesített Dolly egyébként. Lehet én voltam rossz passzban, amikor olvastam ezt a történetet, de nekem ez a sztori nem volt megnyerő... Tudtam több résszel azonosulni, elindított pár nosztalgikus pillanatot bennem a regény, de nem ez lett életem könyve.
Lehetséges, hogy maga a memoár sem az én műfajom, ezért sem élveztem úgy a könyvet. Néztem, van még több regénye Aldertonnak, ebből talán egy keltette fel érdeklődésemet. Ki tudja, lehet kap később még egy esélyt az író.
F.
Everything I Know about Love
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2021 - első kiadás
ISBN: 9789633994191
328 oldal
Dolly mindent kipróbált már, ami a felnőtté válás buktatóit és örömeit illeti.
Dolly Alderton újságíró, a Sunday Times korábbi rovatvezetője. Memoárjában élénken idézi meg, milyen szerelembe esni, munkát keresni, berúgni, elviselni, ha elhagyják, felismerni, hogy Ivan a sarki boltból talán az egyetlen megbízható férfi az életében, és hogy soha senki a nyomába sem érhet a legjobb barátnőinek. Története rossz randikról szól, és jó barátokról és – mindenekfelett – arról a felismerésről, hogy elég vagy.
Szívvel és humorral teli, sziporkázóan szellemes és bölcs kötetében személyes történeteket sző egybe szatirikus megfigyelésekkel, listákat, recepteket és egyéb rövid karcokat, amelyek ismerősen hatnak bármilyen korosztályba tartozó nőknek. Legszívesebben felemelnéd a telefont, hogy beszámolj róla a barátnőidnek.
Olyan, mint a Bridget Jones naplója, de ez valóságos: a korai felnőttkor küzdelmeiről szól, és a vele járó rémítő és reményteljes bizonytalanságról.
Végtelenül mulatságos, ugyanakkor helyenként szívszorító, kirobbanóan sikeres memoár a felnőtté válásról; arról, ahogyan egyre érettebb lesz az ember, és megtanulja irányítani az életét a barátságok, munka, a veszteségek és szerelem buktatói között.
Ismerd meg titkait!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése