2025. március 30., vasárnap

A múlt csókja - könyvértékelés

Baráth Viktória regényeit nagyon szeretem, most épp egy sorozatába fogtam bele. A főnök című trilógia pont azt ötvözi, ami nekem kedvemre van: szerelmi szál, megspékelve alvilági eseményekkel. Legyen szó orosz maffiáról, amit ugye korábban Anne L. Green regényében kaptam, vagy akár kiterjedt bűnügyi hálózatról egy-egy Lakatos Levente könyvben, számomra ezek mindig tudnak adni egy kis pluszt a sztoriba.

Szóval Baráth Viktória szóban forgó trilógiájában adott volt minden, amit kedvelek olvasás közben, de valahogy az első kötet nem fogott úgy meg. Persze, sikerült olyan lezárást kerekíteni, ami kellő löketet adott a folytatáshoz, így egyből ugrottam is a soron következő kötetre, ami a Főnök 2. címet kapta. Vagy, az, új borítós, éldekorált kiadás szerint A múlt kísértése alcímmel jelent meg a trilógia vérfrissítése. Nos, ezek alapján izgatottan vágtam bele Ana Moreno legújabb kalandjába.


Pro tip: nemrégiben a Lidl is árult meglehetősen kedvező áron Álomgyár Kiadó könyveket, közte volt a Főnök első része is ebben az új kiadásban is. Ha nem lett volna a polcomon akkor már a régi borítós verzió, megvettem volna, hiszen szinte ajándék volt az ára miatt.

2025. március 22., szombat

Az irányítás a kezedben van! - könyvértékelés

Nem tűntem el, csak egy roppant nehéz időszakban vagyok éppen az életemben, így valahogy olvasni sem volt kedvem. De sikerült azért befejeznem ezt a könyvet, ami hát annyira nem nyert meg magának, de lehet ez a jelenlegi mélyebb pontomnak köszönhető...

Igen, ennyi idő kellett ahhoz, hogy nagyjából kiheverjem az Onyx Storm okozta olvasási válságot, vagy másnaposságot, nevezzük, ahogy akarjuk. De ahogy láttam Tiktokon, nem csak én voltam ezzel így. Mivel Molyon szoktam tervezni havi szinten, hogy mit szeretnék olvasni, így remekül tudom faragni az olvasatlan könyveim számát az itthoni könyvtáramban. Tavalyi éven sikerült kifognom másodkézhből három Baráth Viktória könyvet. Az egyik ilyen szerzeményem két könyvből állt, amelyek egy sorozat részei.

A Főnök trilógia harmadik kötete nemrégiben jelent meg, szóval az első könyvhöz nyúltam, mondván tökre mindegy, hogy eggyel több sorozat ránt be. Az első rész azonos címet visel a sorozattal, így A főnök lesz a bejegyzésem alanya. Eddig nem tudtam mellélőni a szerző történeteivel, így izgatottan fogtam neki az olvasásnak.